|
Írta: Admin Viewer
|
|
2008. december 17. szerda 16:31 |
A gazdasági válság ellenére elkelt a 40. GUMPERT
apollo szuper sportkocsi is.
Alig
három évvel a széria gyártásának megkezdése után gazdára talált a negyvenedik
GUMPERT apollo is. A tulajdonos Roland Gumpert szerint a gazdasági válság
ellenére növekszenek a megrendelések a sportkocsira. Úgy látszik a vagyonos
emberek szívesen fektetnek olyan vagyontárgyakba, amelyek szinte biztosan
értékesebbé válnak az évek során. Egy kis szériában gyártott sportkocsi pedig
pontosan megfelel az ilyen kívánalmaknak. A 45 fős cég előre láthatóan 25
darabot készít az elkövetkezendő évben a GUMPERT apollo-ból.
Az autót egyébként
egy 4.2 literes V8-as Audi motor ( Gumpert úr 30 évig dolgozott az Audinál
részben, mint a Sport részleg vezetője, ahol a vezetése alatt 24 futamgyőzelmet
és 4 világbajnoki címet szereztek a rallyban) hajtja, ami kapott két turbót is,
így 650 lóerőt és 850 Nm nyomatékot préseltek ki belőle. A hibrid őrület őket
is elérte, hiszen tervezik egy olyan verzió elkészítését is, amelyet egy 3.3
literes V8-as motor mellett egy 136 lóerős villanymotor is meghajt. A jelenlegi
modell nettó ára januártól 301.600 euró (81 millió forint + Áfa + regisztrációs
adó).
|
|
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:36 )
|