Minden idők egyik legszebb Volvója persze nemcsak a
hölgyeket kápráztatta el, a férfiak ugyancsak lelkesedtek érte. Így
történhetett, hogy míg a korábbi sportmodellből mindössze 67 darab, addig a 11
éves pályafutást maga mögött tudó P1800-asból közel 35 ezer darab készült.
Vagyis bevált az olasz design, ami valójában nem is volt teljesen olasz.
Történt ugyanis, hogy Pelle Pettersson - Helmer, a PV444 alkotójának fia- épp
ez idő tájt fejezte be ipari formatervezői tanulmányait a brooklyni Pratt
Institute-ban, s apja segítségével annál a torinói Frua designstúdiónál
helyezkedett el, amely a svéd márka új sportkocsijának a formájáért felelt. S
minő véletlen, éppen a szabad kezet kapott Pelle alkotása tetszett a legjobban
a Volvo igazgatóságának. Ezt azonban nem nagyon reklámozták, valami okból
kifolyólag „kitartottak az olasz design mellett". Később kombi változatban is
gyártották, a gazdagon műszerezett és kárpitozott 1800ES-nek két hátsó ülése is
volt.
Párhuzamosan persze folyt a szép sportsikereket elért PV544, illetve az Amazon-sorozat
gyártása és továbbfejlesztése, melynek legújabb tagja egy praktikus kombi,
vívmánya pedig az első tárcsafékje volt. Szintén ekkor kezdődik a hátrafele
néző gyerekülés tesztelése, valamint az első ülések ergonómiai szempontok
szerint történő tervezése. 1963-ban a kanadai Halifaxban már az első külföldi
gyáregységének nyitását ünnepelte a skandináv autógyár, míg a rákövetkező évben
VI Gusztáf Adolf hivatalosan is átadta az új Torslanda-i üzemet. A
kétműszakos termeléssel a Volvo éves kapacitása elérte a 200 ezer autót, emiatt Svédország legnagyobb vállalatának számított. De még ezzel sem
elégedettek meg a vezetők, a belga ghenti gyár megalapításával a Volvo „betette
a lábát" a Közös Piacra.
1966 újabb jelentős előrelépést hozott biztonságtechnikai szempontból, a Volvo
legújabb típusa, a 144-es négy tárcsafékkel, megrövidülő kormányoszloppal és
újfajta, hárompontos övvel került a kereskedésekbe. Emellett az új formanyelvet
beszélő - „a célszerűség gyakran egyet jelent a szépséggel" - önhordó karosszéria
középső része biztonsági utascellát képezett, elöl és hátul az esetleges
ütközés energiáját felvevő gyűrődő zónával. A tágas utasterű modellel indult a Volvo autótípusok új azonosító rendszere is: az első számjegy a modellsorozatot, a második a hengerszámot, az utolsó pedig az ajtók számát jelölte.
Miután Svédországban elnyerte az év autója címet, Amerikában és a többi
exportpiacon is sikert aratott, s ennek is köszönhetően jöttek az új
változatok.
A kombi 145-ös, a kétajtós 142-es, majd 1968-ban a 164-es, ez utóbbi természetesen
hathengeres motorral, s ehhez társított fényűző felszereltséggel (hosszabb orr,
speciális hűtőmaszk, exkluzív szőnyegkészlet, bőrkárpit, szervokormány,
fokozatmentesen állítható háttámla) érkezett. Ebben az periódusban három puttonyos autó
szerepel a Volvo-kínálatában: a P210, az Amazon kombi és a 145-ös. 1969-ben a
P210-est a magasított tetejű 145 Express váltotta.
A kezdődő új évtizedben ismét csak a biztonságra fordították a figyelmüket a
Volvo mérnökei, 1970-ben létrehozták a Volvo Közúti Baleset-elemző Csoportot.
Két évre rá, a kutatásoknak köszönhetően bemutatkozott a Kísérleti Biztonsági
Autó (VESC), amely - korában - egy guruló laboratóriumnak számított. Légzsák,
blokkolásgátló, teleszkópos lökhárító, vagyis csupa-csupa csoda dolog lett
beleépítve, a sorozatgyártású modellek pedig immár vészvillogóval, az övek
becsatolására figyelmeztető jelzéssel és gyerekzárral büszkélkedhettek.
Az új nemzedéket képviselő 240-es és 260-as sorozat is már a „VESC-jegyében"
készült, a hat illetve kéttagú család masszív lökhárítói sérülés nélkül
elviselték a kisebb sebességű ütközést. Orrkiképzése is hosszabb volt elődjénél
(140), igaz ezt a gyártás folyamán folyamatosan szépítgették. A számtalan
elismerést, díjat bezsebelő autó sikerére jellemző, hogy a 240-es gyártása
1993-ban fejeződött be.
A globális olajválság fenyegető árnyékában tehát a Volvo teljes gőzzel
terjeszkedett és termelt, legnagyobb piaca már nem Svédország, hanem az
Egyesült Államok. Ugyanakkor Hollandiában megvásárolta a DAF személyautó
üzletágának 33%-os tulajdonát, aminek eredményeként 1975-ben új kisautóval (66)
bővült a személyautó-paletta. 1973-tól, 343-as megjelenésétől számítva, a Volvo
márkanév már a középkategóriában is alternatívát jelentett.
Még ugyanebben az
évben Thaiföldön összeszerelő üzem nyílt, Svédországban pedig új, hároméves
garanciával kezdték elcsábítani a vásárlókat. Az ötvenéves jubileumot egy
különleges színű, arany díszléces 240-essel ünnepelte a gyár, az olasz Bertone
meg ritkaságszámba menő Coupe-t épített a 260-asból. A következő évben a Volvo
személyautó-gyártó részlege leányvállalattá vált: Volvo Car Corporation néven, amely
hamarosan együttműködési megállapodást kötött a francia Renault-val. Ezzel
véget is értek a szép 70-es évek.
