|
|
|
|
|
|
| Írta: Admin Viewer | |
| 2011. október 23. vasárnap 21:45 | |
|
2011 márciusában, a Genfi Autószalonon lehullott róla a lepel, majd október 11.-én megtörtént a Peugeot 908 Hybrid4 első pálya-tesztelése is, Estorilban.
A pilóták nyilatkozata... Nicolas Minassian: "Volt szerencsém vezetni az eredeti bemutató-hibridautót 2008-ban, és büszke vagyok, hogy én lehettem az első, aki vezette a 908 Hybrid4-et. Hallatlanul érdekes egy ilyen projekten dolgozni, amely kétségkívül a jövő autósportját jelenti. Versenyzőként nagyon kitüntető olyan pozícióban lenni, ahol új technikák fejlesztésében vehet részt az ember, és sokat tanulhat róluk."
A kezdetek A Peugeot Sport 2008-ban, a Silverstone pályán mutatta be a 908 HDi FAP versenyautón alapuló hibrid bemutató autót. Szándéka az volt, hogy kezelni tudja az új technikával kapcsolatos kihívásokat, és a 2009-ben nyilvánosságra hozott szabálymódosítások keretein belül felhasználhassa tapasztalatait egy 2011-ben debütáló új modellen.
„2010-et a rendszer megtervezésével
töltöttük, majd 2011 elején hozzáfogtunk a kezdeti próbapadi teszteléshez", magyarázza Bruno Famin. „A Peugeot Sport dinamométerén a komplett
motort, sebességváltót és erőátvitelt lehet járatni. Ez nagyon fontos, mert ily
módon minden úgy működik, mintha be lenne építve az autóba. A hibridrendszer a
hajtómű integrált részét képezi. A tesztelés 2011-ben folytatódott, míg
szeptemberben megtörtént a próbafutam, pár napja pedig az első igazi
pályateszt."
|
|
| Utolsó frissités ( 2011. október 23. vasárnap 22:31 ) |
| < Előző | Következő > |
|---|






