Nem sikerült kiderítenem, hogy hány darab készült (készül)
belőle! Ezer?! Tízezer?! Vagy esetleg ennél is több?! Tökmindegy,
tulajdonképpen egy kicsit sem számít! Csak az, hogy egy hétig az enyém
volt a 229-es. Pedig nem is szeretem Alonsót!
Mint kiderült, annál inkább rajongok viszont a Renault Mégane RS-ért,
különösen az F1 Team változatért! Na nem azért, mert limitált
példányszámú, vagy, mert a spanyol pilóta és a francia csapat győzelmét
éljenzi! Nem, még véletlenül sem! Az RS egyszerűen szenzációs! Tudása,
egyénisége lebilincselő! Az F1 Team „lebutítása” már csak hab a tortán!
Lebutítás?! Igen, legalábbis valamilyen szinten! Az F1 Teamet például
nem lehet megvenni akármilyen színben! Összesen négyféle fényezés közül
lehet választani, persze azt sem Magyarországon, mivel hazánkban
hivatalosan nem forgalmazzák. Aztán meg extrákat sem rendelhetnék
hozzá! Plusz nincs automata kártya, xenon fényszóró, meg ilyen hasonló
„vacakságok”! Érdekes módon mégsem hiányzott egyik sem!
Sőt! Még a fekete színnel és a feltűnő matricázással is meg bírtam
barátkozni. A RS F1 Team egyszerűen úgy jó, ahogy van. Nem hasonlítható
össze egy utcai, széria Mégane-nal; a szélesített, ültetett karosszéria
az agresszív spoilerekkel és a 18 collos, BeBop stílusú, fekete
felnikkel megspékelve valami hihetetlen vadságot áraszt. A háromajtós
Coupé még hátulról is jól mutat, a középen kivezetett dupla kipufogóvég
eltereli a figyelmet a Mégane sarkalatos kacsafarkáról.
|
|
A kocsi külsejével harmonizáló, fekete-kék kárpitozású, kihúzható
combtámaszú sportülés pedig egyenesen fantasztikus. Vad tempónál
kegyetlenül tartja a vezető és az utasa testét, ugyanakkor hosszú távon
sem fárasztó, maximum a nagyon nagydarab emberek szenvedhetnek meg
vele. A „célkeresztes” kormányról is csak hasonlóan jókat tudok
mondani, nemcsak szép, de kifejezetten jó fogású. A műszerfal és a
helykínálat megegyezik a rendes Mégane-éval, csak a kerek órák
skálázása és háttérvilágítása lehet árulkodó. Na meg a lyuggatott
fémpedálok és a középkonzol legalján megbújó apró fémlemezke, amely
megmutatja, hogy a 229-es példányban ülök. Mellékes, de a csomagtartó
használható méretű, fontosabb azonban ennél, hogy a sport-Renault akár
445 kg-mal terhelhető.
|
Az F1 Teamnél azonban nem a külső, vagy a belső a lényeg, lehetne
baromi ronda a formája, vagy a kabinja, akkor is szeretném. A
bivalyerős, 225 lóerős turbómotor ugyanis „mindent visz”, háttérbe
szorítva a Mégane többi (jó)tulajdonságát. Pusztán a nyers gyári adatok
nem is tudják elmondani az RS képességeit (6,5 másodperc 0-100 km/h-ra,
0-1000 méter 26,7 sec), sokaknak bizony még utasként is felejthetetlen
élményt jelent az autó. A gázpedál erősebb lenyomására brutálisan
reagál, a rugalmasság elképesztő, a ténylegesen használható
fordulatszám-tartomány igen széles (2000-től 6000-ig). Jól mutatja a
motor erejét, hogy akár harmadikban is elpörögnek a Renault-kerekei,
igaz, ebben közrejátszik a menetstabilizáló sportos hangolása. A
gyorsulás 200 km/h-ig egyenletes, utána egy kicsit visszafogja a
légellenállás, de a Mégane végsebessége átlépi a 230 km/h-t. A kipufogó
közben hűen alájátszik a vezető utasításainak, ha kell, akkor tombol,
bár még nagyon magas fordulaton sem zavaró a hangszíne. Könnyen jár a
hatgangos váltó, még a sportos váltásokkor sem akad meg, a
fokozatelosztás illik az erőforrás karakteréhez. A fék egyszerűen
fenomenális, a pedál legkisebb lenyomására harap, egy ilyen géphez
ilyen fékeket vár el a pilóta. A kormányt biztos kézzel kell tartani,
az elsőkerékhajtás ugyanis megteszi a hatását, az úthibák könnyen
megvezetik az éppen elszabaduló, elemében lévő ménest. Attól viszont
nem kell tartani, hogy a futómű nem bírná a kiképzést, az alacsony
oldalfalú gumik nagy sebességnél is úgy ragaszkodnak az úthoz, mintha
az életük múlna rajtuk. Ezért döbbenetes sebességgel abszolválhatjuk a
kanyarokat, a Mégane szinte nem ismer lehetetlent. A kuplung viszont
nem bántóan kemény, ezért a városi közlekedés abszolút nem fárasztó az
RS-sel.
|
|
És a turbómotor mellett ez a legnagyobb aduásza az F1 Teamnek. Ha a
vezetőnek éppen olyan hangulata van, akkor a vadállat kezes játékszerré
alakul, amely tökéletesen képes ellátni a családi autó szerepét.
Ilyenkor még az amúgy kemény futómű is képes a kellemes meglepetésekre,
a tempomat pedig meglepő fogyasztási adatokat „produkál”. Hihetetlen,
de a Mégane akár hozza a 8,5 literes gyári adatot is, bár a kocsi
vehemenciája miatt reálisabb a 10 literes átlag 100 kilométerenként. Ez
teljesen elfogadható, különösen úgy, hogy a Renault nem igényel
kénmentes üzemanyagot, sőt 95-sel is eljár - érezhető gyengülés nélkül.
A Renault Megane RS F1 Team erősen vezetőszórakoztató, de családi
feladatokra is alkalmas sportkocsi. Ára (28990 Euro) megfelel a
kvalitásainak, ráadásul ez a butított verzió olcsóbb, mint a sima RS.
Tiszta örület!
|