Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is
túl, ahol Franciaország kezdődik, élt egyszer egy öreg király. Úgy hívták, hogy
Renault. Ennek a királynak volt három szép szál fia, a Csibész (Twingo), a
Derék (Grand Modus) és a Nagymenő (Laguna GT). Öreg volt már a király, szerette volna
trónját valamelyik fiára hagyni, de mindhármat egyformán szerette.
A legkisebbet - Twingót - életrevalósága, csibészsége miatt.
Kicsi volt ugyan, mint egy borsszem - a legapróbb parkolóhelyekre is befért, a
városban pedig kiválóan manőverezett (fordulókör: 9,65 méter) -, a szíve azonban
óriási. Mindez látszott a külsején is, megjelenése - színétől függetlenül -
állandóan vidámságot sugárzott. Életkedvét másoknak is könnyedén átadta, számos
dekorációs fóliájával mindenkinek a kedvében járt. Leginkább azonban a
„szívével, a lelkével", azaz a belsejével nyerte el az emberek, na meg az öreg
király szeretetét, pedig apró termetéből (teljes hossz: 3,6 méter) senki sem
gondolta volna, hogy mi minden rejtőzik benne.

Ha kitárta három ajtaját, négy
kényelmes, különálló, egymástól függetlenül csúsztatható ülés „bújt elő",
melyek a remek utazási komfort (tengelytáv: 2,367 méter) mellé nagyfokú
modularitást kínáltak. Se szeri, se száma nem volt a remek, ötletes
megoldásoknak, csak az utasterében 11 rakodóhely rejtőzött, az elrendezéstől
függően 165-ről 951 literig növelhető csomagtartó pedig messze lekörözte a
vetélytársakat. Hát még a stílusa, kialakítása, amely mindig vidám, akár
Premiere, akár Expression, netán Dynamique vagy GT gúnyát öltött fel éppen,
barátságosságát a hatalmas napfénytetejével csak növelte.
Ugyanakkor nem ijedt
meg a saját árnyékától, masszív felépítése, légzsákrendszere, elektromos
rendszerei biztonságot garantáltak, de a Renault királyságban ez nem is
lehetett volna másképp. Ha pedig kellett, pillanatok alatt a lovak közé
csapott, az 1,2-es TCE turbómotor (GT verzió, 100 lóerő, 9,8 sec gyorsulás)
paripái pedig igencsak fürgén, derekasan megindultak a parancsszóra. Szinte
repült a ménes, 180 km/h-ig nem volt megállás, „patáik" kanyarban ugyanolyan
magabiztosan fogták az utat, mint egyenesben. (A kisebbik motor 65, illetve 75
lóerős, utóbbi teljesítményhez Quickshift robotizált váltó is rendelhető.)
A középső fiú, Derék, ahogy a neve is mutatja, inkább más tudományokban
jeleskedett, alkata nem csavarta el azonnal az alattvalók és a király eszét, a
Grand Modust egy kicsit jobban meg kellett ismerni ehhez. Mert komolyabb külseje
mellé igen nagy derék belső társult, rengeteg hely, szellős, átalakítható
kialakítás jellemezte.
És hatalmas, 305-től 1454 literig bővíthető puttony,
amibe minden belefért. Esze és ötlete még több volt, mint az öccsének, viszont
közel sem futott annyira fürgén - az azonos számú ménesek ellenére sem.
Spórolni viszont többet bírt, a dízel (1,5 dCi, 68 vagy 86 LE-vel) igen alacsony
fogyasztással büszkélkedhetett.
 
A nagymenő, Laguna GT mindkét öccsének a jó tulajdonságaival rendelkezett,
azonban jócskán túl is tett rajtuk szinte mindenben. Leginkább persze
eleganciában, gyorsaságban és útfogásban, hiába nagyon sok az a 205 ló (benzines, a dízel
„csak" 180 lovas), nem létezett olyan helyzet, kanyar, egyenes, amikor zavarba
jött volna. Ez elsősorban „új", illetve átvett találmányának köszönhető, a
négykerék-kormányzás hihetetlen útfogást biztosított.
Azonnal, késlekedés
nélkül reagált a legkisebb vezetői mozdulatra, hűen követte az ívet,
menetstabilizálója szinte felesleges extrának tűnt. És hát a lovait is a
legjobbak közül válogatták, csak húztak, húztak, nem ismerték a lehetetlent.
Mindegy, hogy kirándulni, bevásárolni vagy csak úgy egyszerűen csavarogni
indult, élmény a társasága.
Az öreg király nem bírt választani fiai közül, így más megoldás nem lévén
testvériesen megosztotta királyságát közöttük. Az alattvalók azonban
könnyebben megküzdenek ezzel a feladattal, mert ők dönthetnek a pénztárcájuk,
az ízlésük és a szükségük szerint. Így szavazhatnak a 2 milló 150 ezer
forinttól induló kis Twingóra, vagy a szintén kedvező indulóárú (2 millió 790
ezer forint) egyterűre, a Grand Modusra, esetleg a szuper képességekkel
rendelkező családi sportmodellre, a 8 millió 300 ezerért megvehető Laguna
GT-re.
|