A Nissan Z-sztori - 40 év Z

Talán nem mindenki tudja, hogy a történelem folyamán számos „Z” befolyásolta az emberiség sorsát. A tudósok ugyan még nem támasztották tényekkel egyértelműen alá, de sokan úgy vélik, hogy a latin abc 26., a kiterjesztett magyar ábécé 43. betűje mágikus erővel, vonzerővel bír. Így gondolták a Nissan vezetői is 40 évvel ezelőtt.

Hogy nem pusztán a levegőbe beszélek, bizonyítja, hogy a „Z" az élet számtalan területén feltűnik, például beszédünk és írásunk során. Aztán a matematikában, ott az egész számok halmazának, a kémiában pedig a rendszám (protonszám) jele. És persze a hírességek, akik hatással voltak életünkre, sorsunkra! Ki ne ismerné Zorrót, alias Don Diego de la Vegát, aki egyszemélyes háborút folytat(ott) Alta California vaskezű kormányzója és a spanyol uralom ellen; vagy a Woody Allen hangú hangyát, Z-t, az úttörő, animációs figura szerepében. És Jay-Z-t, született Shawn Corey Cartert, a híres hip-hop előadóművészt, aki nem mellékesen a New Jersey Nets tulajdonostársa is, nem utolsósorban pedig a 20. század egyik legnagyobb „találmányát", a Nissan Z-sorozatát. Én például még kisgyerek voltam - óvodás vagy kisiskolás, nem emlékszem már egészen pontosan -, amikor összetalálkoztam a Z-sorozat egyik korai darabjával, egy szürke Matchbox formájában. Nem elég, hogy kifejezetten gyönyörű volt kétajtós, kupé karosszériája - különösen a lágyan ívelő, hosszú motorháztetejéért voltam oda -, a Datsun ablakai foszforeszkáltak, így sötétben is tökéletesen nyomon tudtam követni a száguldását. Hát csoda, hogy imádtam?! Majd jó 20 év múlva, mikor a kezeim közé kaptam egy narancssárga, vészesen mennydörgő 350Z-t, elmondhatatlanul boldog voltam, megvalósult egy gyerekkori álom. És, hogy mi volt előtte, utána és közben a Nissannal? Mindjárt kiderül!
Az 1960-as években - amikor a Nissan még meglehetősen kicsi autógyárnak számított - a japán gyár vezetősége úgy döntött, hogy piacra dob egy presztízsnövelő autót, angolul egy úgynevezett „halo car-t". Szövetségre is lépett a Yamahával, ám a projekt hamar kútba esett, mivel a Nissannak nem tetszett a partner által kifejlesztett 2 literes erőforrás. Hogy mégsem ment kárba a teljes fejlesztési munka, az elsősorban Yutaka Katayamának köszönhető, aki a Nissan USA elnökeként egy elérhető árú sportkocsi gyártását szorgalmazta. És így született meg a Z-sorozat első prototípusa 1966-ban.
Három év múlva - 1969 októberében - pedig meg is kezdődött az új modell sorozatgyártása, méghozzá külön japán és külön amerikai verzióval. Mindkettő soros hathengeres erőforrással büszkélkedhetett, a japán kiadás azonban 20 lóerővel gyengébb volt a 150 lovas amerikainál. A Z-sorozat egyből nagy sikert aratott, a gyönyörű karosszéria és az erőteljes motorok hamar levették a lábukról a vásárlókat, pillanatok alatt 45 ezer darab elkelt belőle. A legnagyobb durranást persze a Z432-es típus jelentette, melyben a mérnökök 160 lóerősre izmosították az aggregátot, és alapra magnézium felnikkel kínálták. A Fairlady 240Z nem pusztán a vásárlók szívét nyerte el, a „versenypályán" is nyerőnek számított, 1971-ben egy átalakított Datsun volánja mögött nyerte meg a Safari Rallyt a Hermann/Schuller páros. A 240Z-G csúcsmodell pedig a leggyorsabb japán kocsinak számított, ezért nem csoda, hogy a Kanagawa Autópálya Rendőrség is ezt használta szolgálati autóként.
1974-ben már 2+2 üléses változatban is megvásárolhatták a rajongók, miközben a motorháztető alá egy 2,6 literes erőmű költözött (260Z). Hiába nőtt a hengerűrtartalom, a lóerők elfogytak Amerikában, alig 139-et préseltek ki ebből a motorból a mérnökök. Aki erősebb Datsunra/Nissanra vágyott, az kénytelen volt körbenézni más exportpiacokon. A teljesítményszegény időszaknak csak 1975-ben szakadt vége, ekkor lecserélték a SU karburátorokat, s a Bosch befecskendezőnek, valamint 200 cm3-es hengerűrtartalom-növelésnek köszönhetően a pilóták rögtön 170 lónak örülhettek. Az izmosabb típus a 280Z nevet viselte.
1978 végén érkezett a második generáció, amely a motor és az ötfokozatú, manuális váltó kivételével semmit nem tartott meg a nagy elődből. Több helyet, eleganciát, luxust kínált az utasainak, továbbá egy jópofa targa tetőt, ami nagyon divatos extrának számított abban a korban. A sarkosabb - ám tipikusan fairladys, vagyis hosszú orr, rövid far - karosszéria alatt továbbra is a 2,8-as hathengeres dolgozott, de már mindegyik verzió esetében négy tárcsafék fogta vissza a ménest, míg a jobban felszerelt modellek elektromos ablakokkal, könnyűfém felnikkel és légkondicionálóval kábították a vevőket.
Sőt, 1981-től a teljesítményhajhász pilóták turbómotorral is megvásárolhatták a Nissant, a 180 lóerő és a 275 Nm még ma is tisztességes értéknek számít. Az amerikai Motor Trend's magazin meg is választotta az Év autójának 1979-ben, az eladások pedig ismét az egekbe szöktek.
Az 1984-es modellévre újra teljesen átdolgozták a Z-modellt, és egyben bemutatkozott az új fejlesztésű, 3 literes V6-os erőforrás is. A Z300-ast szívó és turbós verzióban is lehetett választani, kiviteltől függően 160 vagy 200 lóerővel gazdálkodhattak a sofőrök. Mi több az USA-n kívül létezett 228 lovas kiadás is! Az eladási darabszámok pedig ekkor már átlépték az 1 milliót.
Legközelebb innen folytatjuk, s talán az sem titok, hogy hamarosan teszteljük a legutolsó nemzedéket is. Ezért, ahogy a tévében és a rádióban mondani szokás, ne menjenek túl messzire!