Önállóan beparkol, "egyedül kitalál" a sivatagból és akár 2500 kilót is elvontat maga mögött.. Hogy mégsem csak ezen tulajdonságai miatt becsüljük majd az új Volkswagen Tiguant, azt a - kizárólag turbófeltöltéses egységekből álló - motorpalettájának köszönheti.
A Tiguan a világ első olyan SUV-modellje, melynek öttagú
motorkínálatában kizárólag turbófeltöltésű konstrukciók sorakoznak. Az ismét
egyre divatosabb műszaki megoldás előnyei közé tartozik a nagy teljesítmény, az
alacsony fordulatszámon jelentkező magas forgatónyomaték-szint, és a mérsékelt
üzemanyag-fogyasztás - kedvezőbb kipufogógáz-emissziós értékekkel párosulva. A
benzinesek és a dízelek listáján új fejlesztésű TSI és common-rail aggregátok
szerepelnek, vagyis a teherautókból származó adagolófúvókás TDI-k átadták a
helyüket az új generációnak. A jóval csendesebb 140 és 170 lóerős erőforrások
emellett már ma megfelelnek a 2009-től hatályba lépő Euro 5 kibocsátási norma
követelményeinek is.
  
Szabadidőautó lévén a Tiguan megkapta a 4MOTION-rendszer legújabb generációját,
míg országúton az „intelligens négykerék-hajtás" garantálja az aktív
biztonságot, addig terepen elengedhetetlen az állandó összkerék üzemmód. Alapra
manuális, opcióként pedig hatfokozatú, automatikus sebességváltó dolgozik össze
a 4MOTION-nal, közös azonban bennük, hogy mindkét váltómű különleges off-road
követelmények szerint készült. A manuális sebességváltóval szerelt modellek
1.000 percenkénti fordulatszámnál mindössze 6,69 kilométer/óra sebességgel is
tudnak folyamatosan haladni, s ezzel tulajdonképpen egy felező „mászófokozatát"
kínálják. Az automata pedig fokozat-előválasztással működik, megakadályozva,
hogy terepen haladva eggyel magasabb fokozatba válthasson.
A Trend&Fun, Sport&Style és a Track&Field felszereltségi
változataiban kínált Tiguan célzottan kétféle kivitelű karosszériával jelenik
meg a piacon. A Trend&Fun-t és a Sport&Style-t leginkább utcai
használatra fejlesztették ki: dinamikusan mozgékonyak, biztonságos és rendkívül
kényelmes menettulajdonságaik leginkább a személyautókat idézik, ám terepes és
vontatási képességeikben természetesen ezek sem szenvednek hiányt. A műutaktól
távoli, igazán kemény útszakaszokat mindazonáltal átengedik a Tiguan
Track&Field kivitelének, mely elöl 28 fokos terepszöggel rendelkezik.
Emellett egy olyan off-road üzemmódot is kínál, amely gombnyomásra
segédrendszerek egész seregét veti be a biztonságos terepezés érdekében.

Nem csupán hajtástechnikájában tehetséges a Tiguan, tágas és jól variálható
belső tere ugyancsak kiválóan kihasználható. A 60:40 arányban osztott hátsó
üléspad például hosszirányban 16 centiméteres távolságon mozgatható,
háttámlájának dőlésszöge pedig több fokozatban állítható. Ennek eredményeképpen
vagy a hátul ülők lábtere vagy a csomagtér térfogata növelhető meg jelentősen,
de akinek ez sem elég, az extraExtra felszerelésként választhatja a kettős
csomagtér-padlózatot biztosító „Cargo-management" rendszert. Első ízben kínál
egy SUV-modell a felszereltségében Park Assist segédberendezést, mellyel a
Tiguan mindenkor csaknem teljesen önállóan manőverez a kívánt parkolóhelyre.
Érintőképernyős rádió és navigációs központja zord körülmények között, a
civilizációtól távol sem adják be a kulcsot, simán visszatereli a pilótát a
városi dzsungelba. Biztonságát egyébként az EuroNCAP 5 csillagra értékelte, így
ezen a téren is megfelel a legmagasabb igényeknek.
 
A Touareg „kistestvére" minden olyan autós számára kiváló ajánlat, akik egyedi
megjelenésű és sokoldalú SUV-modellt keresnek, ám eközben a kényelemre, a
dinamikus mozgékonyságra és a variálhatóságra szintén nagy hangsúlyt fektetnek.
|