|
Írta: Administrator
|
|
2010. november 19. péntek 13:36 |
Valakinek semmi sem elég jó, az ilyen vevők számára készíti az Aston Martina Rapide Luxe változatát.
A patinás brit márka amúgy sem a puritán, olcsó
autóiról ismert, most azonban elkészítették fényűző limuzinjuk még exkluzívabb
kivitelét. A vásárlók mostantól még több szín közül választhatnak, akár a
kocsiszekrényt, akár a bőr belső kárpitozást illetően, sőt a fényezéshez illő -
szintén bőrből készült - hattagú táskaszettet is rendelhetnek a Rapide-hoz.
Utóbbiak tökéletesen illeszkednek a csomagtartóba, kihasználva abban az utolsó négyzetcentiméternyi
helyet is.
A kabin is gazdagodott néhány extra részlettel, új gombokat kaptak az első és a
hátsó kezelőszervek, immár mind a négy ülés fűthető és szellőztethető, valamint
komolyabb a szórakoztató rendszer. Az első ülések háttámlájába épített 6,5
colos LCD monitorokon zavartalanul élvezhetik az utasok a kedvenc filmjüket, a
fejhallgató természetesen vezeték nélküli. A Luxe kiadás áráról nem beszélnek,
kérjük ez ügyben vegyék fel a kapcsolatot a hivatalos márkakereskedéssel.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. november 19. péntek 13:39 )
|