Egy kupé mindig félreérthetetlen jelzés, üzenet a
külvilág számára. Tulajdonosa nem egyszerű helyváltoztatási eszközként tekint
az autókra; ellenben értékeli a stílusos karosszériát, tudja, hogy ennél
elegánsabban lehetetlen megjelenni, „fellépni" az élet színpadán. Választásához
természetesen az a tény is hozzájárul, hogy ezekbe a négykerekűekbe
előszeretettel építenek erős motorokat, vagyis egy stílusos kupéval majdnem
olyan gyorsan lehet utazni, mint egy jóval kényelmetlenebb sportautóval. A kupé
egy speciális életszemlélet, életöröm kiterjesztése négy kerékre.
A Mercedes története folyamán szinte mindig kínált nagy
kupékat, melyek az elmúlt évtizedek során az elegancia és az exkluzivitás
szinonimáiként vonultak be a köztudatba. A legfinomabb ízlést kielégítő
luxusmodellek nem tekinthetők egyszerűen az aktuálisan piacon lévő limuzinok
kétajtós változatainak, kimagasló designjuk mellett nívós felszereltségükkel és
úttörő technikai megoldásaikkal mindig több örömet, élvezetet nyújtottak a
vezetőik és utasaik számára, mint a hagyományos négyajtós Mercedesek. A
csillagos márka kínálatának csúcsán most is egy ilyen kupé áll; a mára legendás
CL története 50 évre nyúlik vissza.
1952-1958: A 300 S Coupe (W188) megalapozza a hírnevét
A Második Világháború után a német motorizáció a gazdasággal
együtt romokban hevert. Ennek egyik legszembetűnőbb jele a siralmas állapotú
úthálózat volt, melyen az autók csak igen lassan közlekedhettek. A gyér
forgalom miatt mindez nem jelentett súlyos problémát, 1000 lakosra mindössze 19
gépkocsi jutott Németországban. Az ötvenes évek elején azonban a fejlődés
egyértelmű és letagadhatatlan nyomai kezdtek mutatkozni, mindenki számára
elérhetővé vált a fekete-fehér televízió, ekkor alkalmazták először a
pacemakert, és a Sonynak köszönhetően piacra került a tranzisztoros rádió.
 
És ekkor - 1951-ben - jelentkezett a Mercedes a Párizsi Autókiállításon a 300 S
Coupe-val, amely a mai CL ősének tekinthető. A stuttgarti cég ezzel a kétajtós
modellel nemcsak erős mérnöki potenciálját demonstrálta, hanem pozitív
jövőszemléletére, és nagyra törő terveire irányította a közönség figyelmét. A
nagy, de nem masszív, inkább sportos húrokat pengető kupé szériaváltozatában
(1952-től) 150 lóerős hathengeres erőforrás dolgozott, melynek segítségével
nagy távok is viszonylag rövid idő alatt leküzdhetőek voltak. A visszafogott,
korántsem hivalkodó karosszéria tökéletes kombinációt alkotott a potens
motorral, jóindulatú kezelhetőségére a vásárlóközönség is ráharapott. Köztük
olyan hírességek kegyeit nyerte el a Mercedes, mint Gary Cooper, vagy Errol
Flynn.
Miután 1955-ben a csillagos márka piacra dobta a kupé erősebb, 175 lovas
változatát 300Sc néven, a szedán (Saloon) változattól örökölt új futómű a
korábbinál jóval magasabb komfortszinttel örvendeztette meg az utasait. A
nagyobb teljesítmény a karburátor lecserélésének a következménye volt, a 300 SC
púpos motorházteteje alatt injectoros erőforrás rejtőzött.
A 300 S, valamint a 300 SC egyaránt az autógyártás akkori krémjéhez tartozott,
az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a két típusból a hat év alatt
mindössze 314 darab készült. Emiatt a fennmaradt példányok ma már csillagászati
áron cserélnek gazdát, de csak akkor ha a tulajdonosuk hajlandó megválni valami
okból kifolyólag a hőn szeretett „kincsétől".
1956: a „Pontoon" Coupe (W180)
Az ötvenes évek közepére a háborús sebek világszerte
gyógyulni kezdtek, Németország fejlődését pedig sokan gazdasági csodának
tartották. Munkanélküliség ebben az időben nem létezett, a globális forradalmon
átesett telekommunikáció rohamosan terjedt, ezzel párhuzamosan pedig - négy év
alatt - megduplázódott az autótulajdonosok száma.
Ezt a tendenciát erősítette az 1956-ban bemutatott 220S
Coupe, amely a Mercedes első önhordó kasztnis gépkocsija volt. Jellegzetes
karosszériatagolása miatt az évek múlásával ráragadt a pontoon becenév, az
utascella ugyanis jól elkülönült a front és a farrésztől egyaránt. A nagy
ütközővel felszerelt lökhárítók és kerek ködlámpák sajátos arcot adtak az
elegáns vonalvezetésű kétajtósnak, a 100, majd gyorsan 106 lóerőre upgrade-lt
motorok pedig sportos menettulajdonságokat biztosítottak. 450 márka felárért a
220S még jobban kényeztette a vezetőjét, a Hydrak nevű automata kuplung kímélte
a bal láb használatát. A Pontoon utastere amúgy is fényűző berendezéssel
büszkélkedhetett, a bőrkárpitozás mellé polírozott fabetét és kiegészítő fűtés
járt. A sorozat utolsó előtti évében a mérnökök még felfrissítették a Mercedes
motorterét, az új 220Se Coupe vezetője már 115 tagú ménesnek vezényelhetett.
1961: Az elegancia csúcsa: a 220 SEb Coupe (W111)
Az 1961-es év igazán nem fukarkodott a maradandó események
terén, ezúttal azonban csak kettőt emelnék ki a történések sokaságából.
Augusztus 13-án az NDK pártvezetés utasítására több brigád megkezdte a berlini
fal építését, amely majd 28 évig elválasztotta egymástól Kelet-, illetve Nyugat-Berlint.
November 9-én pedig a Szovjetunió hőse, Jurij Gagarin - első emberként - 1 óra
48 perc alatt körberepülte a Földet Vosztok nevű űrhajójával.
A Mercedes gyár szempontjából azonban más esemény miatt emlékezetes 1961,
hiszen február 24-én leplezték le legújabb csúcsmodelljüket, a 220 SEb Coupe-t
- Stuttgart egyik külvárosában. A rendkívül harmonikus formájú kupé teljes
értékű, négyüléses utastérrel rendelkezett, amely abszolút megfelelt hosszú
távok teljesítéséhez. A hathengeres, 120 lovas benzinmotor tökéletesen passzolt
az akkori német igényekhez, a komfortos, de ugyanakkor biztonságos futómű pedig
a még mindig változatos útviszonyokhoz. Az első tárcsafékek technikai
újdonságnak számítottak a Mercedes-palettáján, de a szériafelszereltség része
volt a hárompontos biztonsági öv és a baleset után nyitható ajtózár is.
Az 1962-ben debütált 300 Se (W112) pedig már alapra légrúgókkal, négyfokozatú
automataváltóval és szervokormánnyal érkezett a kereskedésekbe, a későbbiek
során a motorpalettán feltűnő V8-as pedig már csak a hab volt a tortán az
autórajongók számára.
|