Persze ez az egész ne tévesszen meg senkit, hiába
csűröm csavarom a dolgokat, ez végtére is egy Renault. Csak a Samsung
dél-koreai üzemében készül, Nissan technikát használva. A francia márka ugyanis
2000-ben megszerezte a Samsung autógyártó részlegét, de előtte még 1999-ben
36,8 %-os részesedést vásárolt a Nissanban, amit azóta 44,4 %-ra emelt.
Renault és francia, ami egy az egyben tetten érhető a forma és a belső
kialakításán. Hiába a japán eredet, a koreai (robot)munkáskéz, a Koleos stílusa
egyértelműen európai. A Nissan X-Trailnél valamivel rövidebb, szélesebb és
magasabb karosszéria abszolút mentes az agressziótól, 4X4-es crossower jármű
létére igen barátságos, megnyerő. Ez elsősorban a szépen lekerekített
sarkoknak, gömbölyű vonalaknak köszönhető, mert különben erről a gépről sem
hiányoznak azok az alapvető terepjárós részletek, mint a hatalmas kerék,
műanyag lökhárítóbetétek, fényezett tetőcsomagtartósín.
Utastere pedig jó francia szokás szerint igen kényelmes és gazdagon felszerelt,
ráadásul helyszűkéről sem beszélhetünk. A Koleos tengelytávja 2690 mm, a nagy
kabinba szerencsére csak öt ülést és egy 450 literes poggyászteret
telepítettek. Így elől-hátul bőséges a hely, a magas üléspozíció nemcsak komfortos,
de egyben jó kilátást biztosít, a fekete bőrkárpit komorságát pedig a hatalmas,
nyitható üvegtető ellensúlyozza.
S az extrák sem csak az első sor utasait
kényeztetik, hátra is jutott széles kartámasz, szellőzőnyílás - igaz a
hőmérséklet nem állítható külön -, elektromos ablakemelő és egy csomó
életvédelmi berendezés. Mégis az első sor a király, innen vezérelhető a
csúcsszuper navigáció - még a táblákat is kirajzolja a színes monitoron -, a
Bose hi-fi, van ülésfűtés, a könyöklőből kivehető kiskosár, de leginkább innen
irányíthatjuk, kormányozhatjuk hegyen-völgyön keresztül a Koleost.
A Renault úgy gondolja, hogy a 2 literes 175 lovas dízelmotor szinte minden
modelljébe jó, s valószínűleg igaza van. A Koleosban mindenképpen helytáll,
igaz, ez a legerősebb választható erőforrás, illetve teljesítményszint. Ennek
megfelelően könnyedén viszi a nagy testet, 10 másodpercen belül gyorsul 100
km/h-ra, 189 km/h a végsebessége. Nyomatékból is jut bőven a vezetőnek, a
húzóerő korán ébred, 2000-nél már a csúcs jön, és szépen elpörög majd 4000-ig.
A hatfokozatú manuális váltóval mindig megtalálható az ideális fokozat a
gyorsításhoz, emellett városban negyedikben tartható az ötven, ilyenkor sem
rángat, dörmög feleslegesen. A hangszigetelés viszont nem éri el a Laguna
szintjét, több motorhang jut el a fülünkig, mint amit a Renault-októl
megszoktunk, különösen azért érdekes ez, mert a szél- és a futóműzaj szintje
elfogadható. A futómű jó kompromisszumot nyújt aszfalton, nincs zavarban tempós
országúti és autópályás haladásnál, ugyanakkor megdöbbentően jól teljesített a
rendkívül rossz, alsórendű somogyi utakon. Emellett a Koleos fogyasztása
elfogadható, gyors szakaszoknál is simán beéri 9 liter gázolajjal 100
km/h-ként, odafigyelve pedig jóval alacsonyabb értéket is jelez a fedélzeti
számítógép.
Terepen a Nissan sokat bizonyított 4X4-es hajtási rendszere segít, nincs is
hiba a Koleos képességeiben. Hogy mégsem vérbeli terepjáró, azt csak az árulja
el, hogy létezik belőle elsőkerekes változat is, a legtöbb vásárló úgysem
hagyja el sosem az országutat. Egyébként az All Mode 4x4 rendszer mindenkor
optimális tapadást biztosít, folyamatosan szétosztva a nyomatékot a 4
meghajtott kerék között. Normál viszonyok közepette a hátsó kerekekre csak
esetenként érkezik nyomaték, ezáltal a fogyasztás alacsonyabban tartható. A
legnehezebb körülmények között, bizonyos sebesség alatt, a LOCK pozíció
gyakorlatilag blokkolja az osztóművet és 50%-ban előre és 50%-ban a hátsó
kerekekhez küldi a nyomatékot. Így a gumik tudását nem túllépve mindenen
túljuthat a Koleos.
A Renault első crossover gépe már 6 millió forint alatt megvásárolható,
kétkerékhajtással és gyengébb motorral. A tesztautó persze drágább, az
árcéduláján hét és fél milliónál is nagyobb összeg áll, de a Koleos használati
értéke is magas.