Tévedés ne essék, ezúttal nem a vezetőülésről lesz
szó, azt már megszokhattuk, hogy egy BMW-t élvezet vezetni. Nagyok, erősek,
erőt sugároznak, tiszteletet parancsolnak, sportosak, de ez nem újság. Most a
jobb egyről, vagy másképp az anyósról elnevezett, az autó talán legszerencsétlenebb
helyéről fogok ódákat, dicshimnuszt zengeni, az nyűgözött le. Szó se róla,
majdnem ugyanolyan, mint a vezetőé, legalábbis az állíthatóságát, a kivitelét
tekintve, lehet nyújtani a combtámaszt, hajlítgatni a háttámlát, oldaltámaszt
növelni, emelni és süllyeszteni, míg tökéletesen fel nem veszi a testünk
formáját. Tökéletesen.
Viszont nincs előtte kormány, ami mégis jelentős eltérés, mert azt
eredményezi, hogy hatástalan marad ránk a magyarországi közlekedési morál, s ha
egy kicsit a kelletténél jobban hátradöntjük a támláját, abszolút kizárható a
külvilág. Csak a hi-fi és a sorhatos dízel finom gurgulázását kell hallgatani,
élvezni a táj suhanását, vagy pedig édesdeden aludni, mint én tettem, s
kipihenve ébredni az úticélnál. Király! Csak az otthoni, hivatalos
fekhelyként szolgáló Cardo ágyam tud kb. ilyet, vagy a kollégám barchettája,
nyitott tetővel a nyári napsütésben, de az akkor inkább egy vitorláshoz hasonló
életélmény, nem autó.
Szóval épp csak a nyálam nem csordult ki, s közben nem tudom merre, mennyivel
száguldozott a munkatársam, nem éreztem az út minőségét, a kanyarok ívét, a
fékezések és a gyorsulások nagyságát. Kívánni sem lehetne jobbat utasként.
A hátsó sorban sem rosszabb a helyzet, legalábbis két embernek, a magas és
széles kardánalagút kényszerré változtatja a középső helyet, míg a két szélső
utas bőséges fej-, láb- és vállteret élvezhet. No meg klímát, ami már nem nagy cucc,
de azért fontos, ahogy alkalmanként a feláras, de praktikus előredönthető
üléstámla is azzá válhat, vagy a síalagút, amely téli túrák alkalmával jöhet
jókor. A csomagtartóba is nehéz belekötni, 520 literes, aki másra vágyik, várja
meg és vegyen kombit.
Már csak a vezetőülés elemzése van hátra, dicsérhetem bárhogy, mondhatom
királynak az anyós helyét, mégiscsak ez a legkülönb mind közül, innen lehet
vezényelni a háromliteres motort, esetünkben a 245 lóerős dízel erőgépet. Erőgép ez a
javából, nemcsak a hangja gyönyörű, megy, mint a gőzmozdony,
megállíthatatlanul, 0-ról 100-ra alig 6 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége
pedig 250 km/h. S mindezt milyen könnyedén teszi, szinte észrevétlenül, csak a
préselésből érzi az emberfia a sebesség villámgyors emelkedését, míg a
nyolcfokozatú automata váltó működéséből még ennyit sem. Lehet persze kézzel is
kapcsolgatni, de minek, a gépek úgyis jobban tudnak mindent; tudja, hogy az 540
Nm-nyi csúcsnyomatékot éppen melyik fokozatban tudjuk a legideálisabban
kihasználni.
Ezen túl is rengeteg segédberendezés segít a teljesítmény maximális
és könnyed kihasználásában, kezdve a „komfort" indextől, a gombnyomásra oldó és
rögzítő kézifékkel, a head-up displayen át, a távolságtartó tempomatig, a
holttér-figyelőig vagy az intelligens fényszórórendszerig; a kínálatnak egyedül
a pénztárcánk vastagsága szab határt. Az iDrive is tovább egyszerűsödött,
gyerekjáték az osztott képernyős telefon, hi-fi, navigáció kezelése.
A legfontosabb szerep persze a futóműnek jut, még az alap - nem aktív és
adaptív, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul Integral-V független, aktív
stabilizátorokkal kiegészített rendszer - kialakítás is több, mint elégséges.
Komfortosabb a hangolása az elődjénél, a defekttűrő abroncsok mellett is kiváló
a rugózási kényelem, a magyar utak többsége egyszerűen nem képes kifogni rajta.
Ugyanakkor rendelhető Adaptive Drive önszabályozó aktív felfüggesztés,
integrált aktív kormányzással kiegészítve, vagy a maximalisták kérhetik az
5-ösüket M sportfutóművel is.
A fékenergia-visszanyerés viszont széria, így csökkentve az akár 2325 kg-ot
(maximális terhelés mellett) is elérő BMW fogyasztását, amely a teszt során a
hihetetlen nyolcliteres értéket súrolta, alulról.
Végül, de nem utolsósorban muszáj mégis megemlítenem Chris Bangle-t, hová tűnt
vajon. Ez a BMW, az új 5-ös sorozat az utóbbi évek legvisszafogottabb formáját
mutatja, tudatosan konzervatív, majdhogynem unalmas. Persze csak nekem, a nagy
többség fellélegzett, újra a letisztult designé a főszerep, az ívek nyugdíjba
mentek, az egyenesek divatba jöttek, csak a vesék maradtak változatlanul
agresszívek. A belső kialakításra sincs panaszom, hihetetlen ízléses a
műszerfal és a kárpitozás egyaránt, természetesen mi választhatjuk a színeket,
árnyalatokat, anyagokat.
Csak pénzünk legyen elég, mert egy BMW sosem olcsó mulatság, nem véletlenül,
kell a presztízshez, a megjelenéshez, ezért akinek van, ne sajnálja rá a 15
millió forintot. Egy alapra. Ez volt az 530d, 2010-ből, a www.autosvilag.com
oldalain.
Tesztvezetésre jelentkezés pedig itt.
