BMW Art Car - Kocsibőrbe bújt remekművek 1. rész

„Fess le, Fess le!” – hívogatta Sandro Chiát a 3-asból készült versenyautó felszíne. Ő pedig festeni kezdett, arcokat és tengernyi intenzív színt, amíg a kép az egész autót be nem fedte. S megszületett az 1992-es BMW Art Car.

Nem ez volt az első ilyen eset, BMW Art Car kollekciót 1975-ben alapították, s immár összesen 17 neves művész - köztük David Hockney, Jenny Holzer, Roy Lichtenstein, Frank Stella, Robert Rauschenberg, Andy Warhol és Jeff Koons - alkotását tartalmazza. Mindegyik az autó mai megjelenésének és jelentőségének egyedülálló alkotói megfogalmazása.
Hervé Poulain, egy francia autóversenyző még a hetvenes évek elején bízta meg elsőként művészbarátját, Alexander Caldert, hogy műalkotássá alakítsa versenyautóját. Ez volt az alapötlet, amelynek nyomán megszületett a BMW Art Car programja. A müncheni BMW Múzeum állandó kiállítása mellett a kollekció modelljei világszerte számos múzeumban és galériában szerepeltek már, köztük a párizsi Louvre, a velencei Palazzo Grassi, a sydneyi Powerhouse Museum, valamint a new yorki és a bilbaói Guggenheim Museum termeiben. Most pedig a autosvilag.com honlapon.
Tehát az Alexander Calder által tervezett BMW 3.0 CSL Art Car indította útjára az Art Car kollekciót 1975-ben, s egyben ez volt a művész halála előtti egyik utolsó alkotása. Calder szobrászként mindig maga alkotta meg a formákat, így ezen projekt esetében is megpróbált elszakadni a versenyautók szigorúan megszabott struktúrájától, és a festés segítségével saját képére formálni azt. Szobraihoz és a mobil installációihoz hasonlóan intenzív színeket és kecsesen ívelő felületeket alkalmazott, amelyek áthúzódnak a spoileren, a motorháztetőn és a tetőn. A versenyautó még abban az évben részt vett a Le MAns-i 24 órás versenyen, azóta azonban csak kiállításokon szerepel.
Így kezdődött ház a történet, hogy aztán a következő évben Frank Stella-val folytatódott, aki egy BMW 3.0 CSL-t alakított át a saját ízlésére. Elődjéhez hasonlóan a kupé szintén indult Le Mans-ban, majd még egy futamon, hogy aztán szintén a kiállítótermekben fejezze be a pályafutását. Ám Stella alkotása mégis különlegesnek számított, hiszen valódi „háromdimenziós látványvilágot varázsolt elénk. Elszakadva a tőle megszokott véletlenszerű stílustól a versenykupé lenyűgöző technikájából merített ihletet: a tervet egy fekete-fehér négyzethálóval kezdte, mely egy hatalmas műszaki rajzlapra hasonlít, s ezen a felületen jelenik meg a minta, tökéletesen követve, kiemelve az autó összes konvex és konkáv felületét.
1977-ben Roy Lichtenstein egy 320i-ből faragott remekművet: „Célom az volt, hogy a festett vonalak az autó útját mutassák be. A végeredmény megmutatja azt a vidéket is, amit az autó már bejárt. Nevezhetjük úgy is, hogy megjelenítünk mindent, amit az autó átélt." És valóban, ha közelebbről megnézzük, a képben egy elsuhanó tájat vehetünk észre. A túlméretezett „Benday pontok" Liechtenstein világhírű képregény-képeiből köszönnek vissza.
Két év múlva Andy Warhol következett a sorban, aki egy leveskonzervet is simán a műalkotások szintjére emelt, egy üzletet pedig a prosperitás múzeumává nyilvánított, nem jelenthetett problémát a technológia és a kreativitás összeegyeztetése. „A sebességet szerettem volna megjeleníteni. Amikor egy autó gyorsan száguld, minden kontúr és szín elmosódik." Elődeivel ellentétben, akik 1:5 arányú maketteken tervezték meg műalkotásukat, majd azt segédeik segítségével kivitelezték, Andy Warhol ragaszkodott ahhoz, hogy az életnagyságú BMW M1-et is saját kezűleg fesse meg. Az alkotás 23 perc alatt született meg, és a művész ujjaival is végigsimította a festéket, hogy saját ujjlenyomatát elhelyezze rajta. Mikor arról kérdezték, hogy mennyire volt elégedett a végeredménnyel, Warhol így válaszolt: „Imádom ezt az autót. Sokkal jobb, mint maga a műalkotás."
1982-ben az Ernst Fuchs által tervezett 635 CSi volt az első, sorozatban gyártott modellből megalkotott Art Car. Fuchs teljes mértékben saját képzelete kivetítésére használta fel: „Úgy hívom ezt az autót, hogy >>Róka nyúlvadászaton<<. Egy nyulat látok magam előtt, amelyik éjszaka átfut az autópályán, és átugor egy égő autót - egy ősi félelem és egy merész álom arról, hogy legyőzzük azt a dimenziót, amelyikben élünk. Megmutatja nekem színeit, olvasok a sorai között és a kontúrjaiban, hallom, amint hangja érthetően engem szólít, és látom, amint a gyönyörű nyúl átugrik a szerelem lángjain, legyőzve minden félelmét."
1986-ban Robert Rauschenberg is úttörőnek számított, ő volt az első, aki fotográfiai technikák alkalmazásával más művészek alkotásait is felhasználta az Art Car megalkotása során. A bal oldalon például Bronzino „Ifjú portréja", a jobb oldalon pedig Jean Auguste Dominique Ingres egy festménye látható. Saját, fákról és moháról készített fényképei az autókkal társított környezetvédelmi problémákra utalnak. A „dísztárcsákon" antik tányérok képei láthatók. A narratív elemek a felületeken csoportosulva egy történetté állnak össze.
1989-ben Ken Done olyan szerencsében részesült, hogy egy M3-as BMW-t vehetett kezelésbe. Done az első pillanattól kezdve pontosan tudta, hogyan tervezi majd meg az autót. Egyrészt azt szerette volna, hogyha a festmény kifejezi a nagy teljesítmény iránt érzett csodálatát. Másrészt viszont tipikusan ausztrál hangulatúnak kellett lennie, utalva a művész hazájának vitalitására. Dona a papagájok és papagájhalak egzotikus színei mellett döntött, amelyek az ő szemében két dologban is hasonlóak a BMW M3-hoz: nagyon szépek és nagyon gyorsak.
Ugyanebben az évben hasonló szerencsés fickónak számított Michael Jagamara Nelson is, szintén egy M3-as Bömbi „akadt" a keze közé. Hét napnyi megfeszített és aprólékos munkával az ausztrál Michael Jagamara Nelson a fekete BMW M3-at a popunya művészet egyik alkotásává varázsolta. A geometriai formák azonban csak látszólag absztraktak. A szakértő szemlélő számára kengurukat vagy emukat formálnak. A papunya festmények vallási mítoszokat („Álmodás") testesítenek meg, amelyeket az ausztrál őslakosok évezredek óta, generációkon át adnak tovább a következő nemzedékeknek, szikla- és barlangrajzok formájában. Ezek alkotják kulturális gyökereiket, és ihletet adnak a jövőre nézve. A Nelson által tervezett M3 volánja mögött Tony Longhurst győzelmet aratott az 1987-es évi Ausztrál AMSCAR Bajnokságban. A gyönyörű versenyautót ezt követően a Mobil 1 versenyistálló használta 1988-ban.