|
Írta: Administrator
|
|
2010. szeptember 24. péntek 23:38 |
Október elején első alkalommal rendezik meg az I. BMW JazzFest - Német Jazz Est elnevezésű rendezvényt a Budapest Jazz Club-ban.
A rendezők és az elsősorban Németországhoz kötődő
támogatók célja, hogy a jazz zenét kedvelő közönség átfogó képet kapjon a német
zenekarok repertoárjából. A Berlinből, Hamburgból és Münchenből érkező
zenekarok nemcsak Németország három legnépesebb metropoliszából, de egyúttal a
világ jazz térképén is meghatározó városokból érkeznek, és három különböző jazz
stílust mutatnak be egy este leforgása alatt a hazai jazz élet
fellegvárának színpadán.
Az estét kezdő Munich Jazz Agents a '20-as és a '60-as évek közötti
sztenderdeket játszik, az énekesnő, Stefanie Tornow angolul, németül, illetve a
bossa nova dalokat portugálul énekli.
Őket követi a Hamburgból érkezett soul, funk, jazz és R&B dalokat is
játszó Jazul, végül a berlini The Tigers Of Love kvartettje lép a színpadra,
amely hagyományos jazzt ad elő a tenor szaxofonos Alexander Beierbach
vezetésével.
Az I. BMW JazzFest szervezőinek legfontosabb céljai közé tartozik,
hogy hosszú távon minél több német zenekar kaphasson
bemutatkozási lehetőséget Magyarországon, így a német jazzpaletta
lehető legtöbb színével ismerkedhessenek meg az igényes jazzrajongók és a jazz
muzsikájával ismerkedők is.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 24. péntek 23:44 )
|