Idén újabb taggal bővül a százasok klubja. Ezúttal a számtalan legendát „kitermelő”, nagy amerikai álom van soron: 100 éves a Chevrolet.

Louis Chevrolet miután minden vagyonát elvesztette a
gazdasági világválság során, szegényen halt meg 1941-ben. A svájci származású,
úttörő mérnök, autószerelő és -versenyző nevét viselő márka azonban túlélte
alapítóját, s olyan modelleket adott a világnak, melyek nemcsak az
autótörténelem nagyenciklopédiájában érdemelnek külön fejezetet, hanem kulturális
hatásuk, társadalmi szerepük is vitathatatlan. Az 1963-as Corvette Sting
Ray-ben például minden idők egyik legszebb autóját tisztelhetjük, az 1955-ös
születésű, V8-as small block pedig új korszakot nyitott a motorgyártásban, majd
ötven évre meghatározva több millió személy- és teherautó teljesítményét.
Egyébként már az első Chevrolet, a C sorozat Classic Six olyan berendezésekkel
volt felszerelve - mint az elektromos indítómotor vagy az elektromos fényszórók
-, melyek még a luxusautók esetében is ritkaságszámba mentek. Nem véletlenül ám,
hiszen a Chevrolet alapító atyái - Louis Chevrolet és William C. „Billy" Durant
- 1911 novemberében arra szövetkeztek, hogy tartós, értékálló és erős autókat
készítsenek. Ezért alapították meg Detroitban saját autómárkájukat, mely
jelenleg a világ negyedik legnagyobb autóipari márka.
Visszatérve a C Classic Sixre, korának egyik finoman kidolgozott gépkocsija
volt, nagyméretű, 4,9 literes (299 köbhüvelyk), 40 lóerős hathengeres motorja
komoly, 65 km/h-s végsebességre tette képessé. Nem is szégyelltek érte 2150
dollárt kérni, ami mai „árfolyamon" számolva körülbelül 50000 dollárnak felel
meg. Vagyis nem volt olcsó. Ennek köszönhetően rövid idő múlva megszűnt az
egyetértés Durant és Chevrolet között, míg Durant az olcsóbb kocsik
előállítását favorizálta, addig Chevrolet ragaszkodott a kezdeti értékekhez. A
konfliktus hamarosan Chevrolet távozásához vezetett, az átdolgozott, olcsóbb
típusok - C-sorozat, Little, majd L és H- sorozat - gyors sikere Durant-ot
igazolta. A szekér szaladni kezdett - Immár Chevrolet nélkül -, méghozzá
annyira, hogy hamarosan a tulajdonos visszavásárolta korábbi részesedését a GM
vezetésében, majd beolvasztotta a márkát a konszernbe.
Így születhetett meg 1935-ben a Suburban, a hatalmas méretű SUV-ok ősatyja, a
legrégebbi folyamatosan gyártott típus az autóiparban, mely már a
megjelenésekor három üléssorral csábította az utasokat. Kicsit visszatérve még
a kezdetekhez, az 1918-as Model 490-es inkább a teherbírásával tűnt ki a
teherautók mezőnyéből, akár 1 tonnát is szállíthattak vele a fuvarozók. Az
azóta ikonná vált csokornyakkendős embléma pedig még ennél is korábban,
1914-ben került fel a Chevrolet-kra.
1942-ben az egyre növekedő autógyár is befejezte - ideiglenesen - a polgári
járművek előállítását, megkezdte a haditermelést. A következő megjegyzésre
érdemes évszám: 1953, ebben a jeles esztendőben mutatkozott be a Corvette. Az
első éves, mindössze 300 darabos gyártási darabszám közel sem vetítette előre a
sportkocsi sikerét, ám az idő... Két évre rá jött a small block, a mindennapi
életben és a motorsportban is egyaránt sikert sikerre halmozó V8-as. „Neki"
köszönhető, hogy a Chevroelt évtizedekig uralta a NASCAR-t, és a legtöbb sikert
tudhatja magának. Az 1955 Cameo Pick-up megint másra helyezte a hangsúlyt, a
sportosság helyett inkább a praktikumot részesítette előnyben, s a személyautós
géneket teherautókkal keverte. Rövid idő alatt egész iparág alakult e típusra,
sőt az amerikaiak azóta sem heverték ki a „pick-up lázat".
1967 újabb legendát hozott, a Camarót, a Corvette-hez képest olcsó Pony cart,
mely a kevésbé tehetős fiatalokat is elindította a - rögös, ám
teljesítményorientált - motorizáció útján. S ha már a legendáknál tartunk, ne
feledkezzünk el az 1957-es Chevy Bel Air-ről, a szárnyaló autóról, az
optimizmus négykerekű megtestesítőjéről.
Persze ezek csak apró morzsák, szösszenetek a Chevrolet márka kalandos
történetéből. És még nincs vége, bár a két alapító szomorú körülmények között
hunyt el - Durant Chevrolet-hoz hasonlóan szegényen távozott a túlvilágra -, a
csokornyakkendős márka aktívabb, mint valaha. Kiterjesztett hatótávú,
elektromos autója például újradefiniálhatja az autó, autózás fogalmát,
ugyanakkor kiválóan gondozza történelmi ikonjait is, akár a Corvette, akár a
Camaro vonzóbb, mint valaha. Közben új kategóriákban kalandozik, vagyis a
kezdetet jellemző újító szellem a régi.
|