Túl vad volt Lamborghininek?! És a Lancia Stratos,
a Lamborghini Countach, az Alfa Montreal talán piskóta volt? Mit gondolt vajon
a Chrysler vezetősége - az olasz márka akkori tulajdonosa -, hogy Marcello
Gandini, az olasz sztárdesigner talán majd a kedvükért visszafogja a ceruzáját?
Költői kérdések ezek, mindenesetre Giorgio Mororder - olasz zeneszerző,
producer, designer - és Claudio Zampolli összetehette (és valószínűleg össze is
tette) a négy kezét az amerikai óriás döntése miatt, ők ugyanis akkoriban - az
1980-as évek közepén - éppen azon törték a fejüket, hogy összehoznak valami
egészen különlegeset, valami egészen exkluzívat. Álmaikban mindig egy olyan
szuper-luxus, szuper-teljesítményű sportkocsi jelent meg, melyet csak a
leggazdagabbak birtokolhatnak. A kocsi nevén sem sokat vacakoltak, a Cizeta Claudio
Zampolli kezdőbetűinek fonetikusan leírása, a Morordert pedig magyarázni sem
szükséges. Szóval, nekik pont kapóra jött a Chrysler bátortalansága, s gyorsan
lecsaptak Marcello Gandini munkájára! A Diablo prototípusára!
Innentől kezdve már nem volt megállás, de a tervezők úgy gondolták, hogy valami
még hiányzik ahhoz, hogy összehozzák a világ legkülönlegesebb autócsodáját,
olyat, amilyet még senki nem látott. Ezért az olasz sportkocsik Mekkájába,
Modenába költöztek, felépítették a gyárat, s nagyjából összeszedték azt a
csapatot, akik korábban a Lamborghini Countach fejlesztésénél közreműködött.
A különleges autót 1988-ban mutatták meg először a közönségnek Svájcban, és
hihetetlen sikert aratott. A Gandini tervezte alumínium karosszériánál szebbet,
vadabbat álmodni sem lehetett volna, úgy pompázott a Genfi Autószalon standján,
mint egy négykerekű vadászrepülőgép. Lapos volt, irtózatosan lapos: ék alakú
sziluettjét alig törte meg a pilótafülke, szélessége azonban még ennél is
drámaibb volt, a Cizeta Mororder 205 cm-t rabolt el a sávból.
Hiába, a közvetlenül az első ülések mögé, keresztbe beépített V16-os motornak
és kiegészítőinek kellett a hely. A két V8-as erőforrás 90 fokos
összeépítéséből megszületett hat literes erőforrás 520 lóerős teljesítményével
és 540 Nm-es csúcsnyomatékával egyből a leggyorsabb sportkocsik közé repítette
a Cizetát. Gyári adatok szerint 4 másodpercen belül katapultált álló helyzetből
60 mp/h-ra (0-100 km/h-ra 4,3 másodperc), végsebessége 204 mp/h (320 km/h).
Pedig 1700 kg-os tömegével nem tartozott a pehelysúlyú versenyzők közé a Cizeta
Mororder V16T, a rengeteg beépített kényelmi extra és tágas utastér miatt
azonban nem tudták jelentősen csökkenteni ezt. A teljesen bőrkáritozású
kabinban a legmagasabb versenyzők is komfortosan elhelyezkedhettek, széria volt
a légkondicionáló és a high-end audio-berendezés. De 600 ezer dollárért cserébe
ez volt a minimum, s persze a tervezők is mindenből igyekeztek a legjobbat
megadni.
Ezért a hatalmas féktárcsák a Brembótól származtak, a 17 colos felniken pedig
az akkoriban kereskedelmi forgalomban kapható lehető legnagyobb Pirelli
abroncsok feszültek. Még a Cizeta logoja is díjnyertes, 1988-ban
Philadelphiában kapott neves elismerést a kerek formájú, három állatfejet
viselő embléma.
Egy évvel genfi debütálása után, legfontosabb piacán is bemutatkozott a Cizeta
Mororder nevű szuper-sportkocsi, és az amerikai autórajongók hasonló
lelkesedéssel fogadták, mint az európaiak. A gazdagok azonban már kevésbé, a
borsos vételár és a gazdasági recesszió megakasztotta a kisszériás modell
fénylő karrierjét. Nemcsak Giorgio Mororder szállt ki az üzletből, de összesen
10 darab - köztük két nyitott változat - elkészítése után csődöt jelentett maga
a gyár is. Ezzel véget ért egy gyönyörű és különleges álom, nekünk meg marad a
reménykedés... Egyszer hátha feltámad...
