Cowboy - Dodge Caliber CRDI STX

Elvileg alsó-középkategóriás, de ez nem nagyon látszik rajta! Külsőleg például annyi köze van egy Vokswagen Golfhoz - de tulajdonképpen bármelyik osztálytársához -, mint Micimackónak az atomfizikához. A belseje sem majmolja az európai divatot, de még a motortere is tartogat érdekes meglepetést. Vajon elfogadják az amerikai születésű és erősen individuális kialakítású Dodge Calibert az európai és a magyar vásárlók?

Egy biztos: a Caliber formáján nem múlik a siker! Habár a Dodge karosszériája nem arat osztatlan elismerést, „jártában-keltében" mindenhol feltűnést kelt, és ez nagyon pozitív hír az Európában kevéssé ismert és éppen most terjeszkedő márka számára. Egyedi felépítésével, merész stílusával unikum az egy kaptafára készülő, ötajtós - hatchback - modellek között, robosztussága pedig tökéletes mintapéldája a nagy amcsi batárok olyannyira szeretett, „diszkrét" bájának.

Különösen az igen erőteljes orrész ragadja meg az emberek fantáziáját, az előreugró, krómozott hűtőmaszk az erőteljes sárvédő-domborítással együtt egy agresszív, már-már sérthetetlen csőrös kamion érzetét nyújtja. A C-oszlopig lőrésszerűvé leszűkülő ablakfelület tovább fokozza a bunkerhatást, a két hátsó lámpa pedig úgy lett kialakítva, mintha a „kos" hátrafele is öklelni készülne. Amúgy ez a Dodge legvitathatóbb pontja, a fura hátsó egyszerűen nem harmonizál a kocsi többi részével.

Nem úgy a belső színvilág, amely tökéletesen passzol az elénk külső fényezéshez. Nem mellesleg pedig az üléskárpit, valamint a középkonzol rikító színű betétei (35 ezer forint felár) rendkívül feldobják az amúgy csupa-csupa műanyag utastér hangulatát, ezért nem nyomasztó túlzottan az olcsóbb árkategóriájú amerikai kocsikra jellemző egyszerűség, visszafogottság. A műszerfal viszont egy cseppet sem unalmas, a kerek műszerek fehér számlapokat kaptak, s ezekben helyezték el a tervezők a kontrollámpákat és a fedélzeti computer visszajelzőit is. A CD-s rádió le sem tagadhatná a származást, formátuma és hangzása is megfelel a szülőhelyének, vagyis viszonylag nagy gombokkal kezelhető és kifejezetten szépen szól. A kormányról is vezérelhető MusicGate Power premium audio berendezés (Boston prémium hangfalakkal) tartogatta az egyik legnagyobb meglepetést a teszt során, mi ugyanis eddig még nem találkoztunk hasonló, a csomagtartófedélből kihajtható hangfalszettel eddigi pályafutásunk alatt. A pusztán szórakoztató szerepet betöltő extra nem rontja le az 524 literes raktér kihasználhatóságát, de az utastér is tele van tárolóhelyekkel. A kényelmi (légkondicionáló, sebességtartó automatika, első kartámasz...) és biztonsági felszereltséget (ESP, oldallégzsák, ABS...) determinálja a kocsi származási helye, egyikre sem lehet panasz, ugyanúgy, ahogy a kabin komfortjára sem.

A 2635 milliméteres tengelytáv eleve jó helykínálatot garantál, ennek ellenére a Caliber csak korlátozottan ötszemélyes, mivel a kardánalagút zavaróan magas és széles. Négy utast viszont gond nélkül el lehet benn helyezni, külön említésre méltó „apróság", hogy a hátsó háttámlák szöge is módosítható - osztott arányban. A zuhanó tetőív ellenére sem vészesen alacsony a hátsó belmagasság, a lábhely pedig még magas vezető mögött is megfelelő. Az első és a hátsó sor ülőalkalmatosságai egyaránt finoman formázottak, a vezető fotelje a többihez hasonlóan csak visszafogott oldaltartást ad, ám a Caliberről menet közben kiderül, hogy amúgy sem a rohanós, versenyzős emberek autója.

Pedig a 2 literes ( egészen pontosan 1968 cm³-es) PD TDI motor könnyedén rántja meg a testes karosszériát, már hogyha túléltük az alsó fordulatszám-tartományban jelentkező turbólyukat. De kanyarodjunk vissza még egy pillanatra a motor típusához, hiszen eddig a PD TDI erőforrások a Volkswagen-konszern típusaiban bizonyítottak. Hogy mit keres akkor egy Dodge-ban?! Passz! Persze az egyértelmű, hogy a DaimlerChrysler konszern megvásárolta ezt a VW aggregátot néhány típusa számára, a miértre azonban egyszerűen elképzelni sem tudom a választ. De valójában nem ez a lényeg, mert a 140 lóerős dízelmotor az 1700-as fordulatszámhatárt átlépve jó erőben van. Képességei meg is haladják a kocsi többi részegységéét, gyorsításnál a kerekek nem bírják szuflával, nagy sebességnél pedig a futómű és a kormány együttese figyelmezteti a vezetőt arra, hogy nem egy sportkocsi volánja mögött ül. Pedig alapvető gond nincs a Caliberrel, a nagy kerekekkel stabilan fut, kanyarokban a feszes hangolás miatt nem dől meg, mégsem kívánja a húzós meneteket. A zajszigetelés jó, az egyébként kattogós, csattogós PD TDI még a gyorsítások során is csak visszafogottan kiabál. A hatfokozatú váltó fokozatelosztása nem tökéletes, mert ha nem pörgetjük ki eléggé a motort, akkor a fordulatszám visszaesik a homályzónába.

A Caliber fogyasztása visszafogott, nem úgy mint az árcédulán szereplő összeg, a dízelmotoros SXT felszereltségért több mint 6 millió forintot kell leszurkolni. Cserébe a Dodge egy ízig-vérig individuális autó, melynek a használati értéke is nagy.