Lassan bajban leszek a hárombetűs rövidítésekkel, ember
legyen a talpán, aki mindegyiknek tudja a jelentését. Különösen úgy nehéz
ezeket memorizálni, hogy rohamos tempóval „szaporodnak", ezúttal például a BMW
talált ki megint egyet. Legújabb modelljük ugyanis nem SUV, nem is SAV, hanem
éppenséggel SAC! Vagyis az eleje stimmel, ugyanaz, mint korábban volt: Sports
Activity. Csak a C betűt kell megmagyarázni, de jelentésének megismeréséhez
elég ránézni az autóra, és kiderül: C, mint Coupe.
Öt ajtaja van, mégis egyértelműen kupéként azonosítható be az X6-os BMW,
tetővonala legalább annyira dinamikus, mint az Audi TT-é. Ráadásul mesterien
integrált spoilerben ér véget, melynek szélein tipikusan bangle-s hátsó
fényszórók ülnek. S persze innen indulnak, vagy itt érnek véget azok az erős
vállak, melyek az X6-os oly jellegzetes, férfias karakterét adják, kiegészülve
az erőteljes sárvédő-domborodásokkal, a diffúzorral és a krómozott
kipufogóvégekkel.

Apropó, sárvédő-domborítások! Elsősorban azoknak köszönheti a
BMW az arányos formáját, vagyis a jó kiállását, mert az extra ívekkel az X6-os
inkább tűnik szélesnek, mint magasnak. Persze nem hiányozhatnak a szintén
márkavédjeggyé vált első lámpatestek és vesék sem, a nagyobb lökhárító pedig az
X-származásra utal.
Az új design, az új elnevezés, az új kategória természetesen az utastérben is
érezteti a hatását, nagysága ellenére az X6-os kabinja négyszemélyes. Ezen
felül mindegyik ülés különálló, vagyis hátul egy központi konzollal szintén
elválasztották az utasokat, akiknek a látszat ellenére bőséges fejtér áll a
rendelkezésükre, a tető ugyanis csak az ülések után kezd látványosan lejteni.
Hosszában is bőséges a hely, a csomagtartó meg alapra 570 literes. A berendezés
stílusa - forma, színvilág, minőség - igazodik az aktuális BMW-kínálatéhoz, a
pilóta szerepe és ezzel együtt a kényelme kiemelt, a műszerfal viszonylag
egyszerű (ergonómikus), a középkonzolon pedig németes rend uralkodik. A váltófülekkel
bővített sportkormány széria, de az automata váltóhoz hasonlóan a
volánról vezérelhető a telefon és a hi-fi is.
Mégsem ez a legnagyobb dobása az X6-onak, hanem a vadonatúj fejlesztésű,
ikerturbós, V8-as motor. A sportos megjelenéshez nagy teljesítményű, sportos
menettulajdonságokat garantáló erőforrások illenek, így a BMW nem volt rest, és
tudása legjavát nyújtja. Az xDrive50i jelölésű SAV akár a sportautóknak is
hatalmas meglepetéseket okozhat, a 4,4 literes, direkt-befecskendezéses, s
ikerturbós aggregát adatai lenyűgözőek: 407 lóerő, 670 Nm, és 5,4 másodperces
gyorsulás. Ráadásul félelmetesnek tűnő erejét rendkívül egyenletesen adja le,
míg a csúcsteljesítmény az 5500-tól a 6400-ig tartó tartományban, addig a
csúcsnyomaték még ennél is szélesebb fordulatszámsávban (1800-4500) áll a
pilóta rendelkezésére. Persze a két kisebb egységnek sem szükséges
szégyenkeznie, a szintén duplaturbós xDrive35i 286, a dízel xDrive30d pedig 238
lovas. Az X6-os természetesen a BMW EfficientDynamics program jegyében készült,
így számtalan környezetbarát, fogyasztáscsökkentő megoldás került bele.
A meggyőző menetteljesítmények érdekében nemcsak menetstabilizáló, hanem
számtalan hárombetűs technikai csoda kapcsolódik a motorokhoz, melyek közül ki
kell emelni az ICM (Integrated Chassic Management), illetve a DPC (Dynamic
Performance Control) szerepét. Utóbbi az ICM részeként a dinamikus, ugyanakkor
biztonságos célba érést segíti, együttműködve a többi elektronikus
kiegészítővel. Az Xdrive-val kombinált, a motor teljesítményétől független DPC
egyébként nemcsak a tengelyek közti nyomatékelosztást képes szabályozni
(alaphelyzetben a nyaomaték 40%-a az első, 60%-a jut a hátsó tengelyre), hanem
a két hátsó kerék között is. Ez különösen jól jöhet a vezető számára kanyarban
vagy oldalanként eltérő burkolat esetén, mert az X6-os a végletekig megőrzi
semleges viselkedését, miközben a vezető tulajdonképpen csak a pedálokkal
„játszik". A menetstabilizálónak is rengeteg kiegészítő funkciója van:
vontatást segítő TSC (Trailer Stability Control), emelkedőn való elindulást
megkönnyítő HDC (Hill Descent Control), teljes fékerőt villámgyorsan felépítő
DBC (Dynamic Brake Control), vagy az automata tempomatként funkcionáló ACC
(Active Cruise Control). Opcióként Aktív Kormányzás is kapható az X6-oshoz, a
hatfokozatú automata váltó a standard felszereltség része.
A BMW az X5-össel és az X3-assal csak megalapozta hírnevét a szabadidőautók
kategóriájában. A nagy durranást egyértelműen az X6-os jelenti, amely új mérce
lesz a kategóriában dinamizmus, kontrollálhatóság terén. Pedig a különbség csak
egy betű...