Muszáj volt utánaszámolni, múltkor csak úgy
záporoztak ránk a dühödt levelek, hogy a Hyundai H1 nyolcszemélyes. Persze én
is rájöttem ám, már a cikkírás közben, bele is írtam, szóval egy a lényeg, még
egyszer nem akartam ekkora bakot lőni. Ami pedig a csodafegyverséget illeti,
hát, mindjárt azt is elmagyarázom.
A román pick-upot az ára miatt neveztem csodának, először nem hittem a
füleimnek, mikor kollégám elárulta az árát. Az MCV viszont már nem pusztán az
árával nyűgöz le, belső kapacitása, utasterének elrendezése szintén elképesztő.
Elsősorban a leghátsó sor helykínálatára gondolok.
Tudnak valamit a románok vagy a franciák - ez csak apró részletkérdés -;
méghozzá arra jöttek rá, hogy a hétüléses kompakt egyterűek többsége az utolsó
sorban kényelmetlen. A hatodik és hetedik ülés általában kényszer;
megszülettek, de minek! Ezzel szemben keleti szomszédaink megfordították a
tervezési folyamatot, leghátul kezdték a tervezést. Először berakták a két
ülést, majd beültettek két embert, s csak ezután folytatódhatott a szerelés. S
„mitadisten", még az első két sorban is el lehet férni. Senki nem fog
nyafogni,- mint egyszer én, mikor bezártak leghátra a Zafirába -, senki sem fog
másik ülésért könyörögni, mindenkinek egyformán jó, egyformán nagy a láb- és a
fejtér. Persze könnyű volt a tervezőknek, képzeljék, 2905 mm-es a tengelytáv,
hosszabb, mint az 5-ös BMW-é, a C6-os Citroëné vagy az E-osztályos Mercié.
Talán a beszállás mehetne könnyebben, ha a középső sor sínen mozogna, így csak
a támla, majd az ülőlap dönthető előre.
Ettől még nem válik a világ legjobb kocsijává a hétüléses MCV, vannak nála
sokkal szebb kidolgozású, jobb minőségű autók, bár alapvetően - az ár
figyelembe vételével - ilyen szempontból sem érhető kritika. A piacon töltött idő
alatt fejlődött a műszerfal, a modellváltás során igényesebbek lettek a
kárpitok, a felszereltség simán elfogadható. A középkonzolon és az ajtók
kilincsein például már megjelentek a fém hatású díszítőelemek, a kerek műszerek
hátlapjai divatosan fehérek, a második sor fölött meg hatalmas polc várja az
apróságainkat. Az Arctic felszereltségű MCV-ben széria továbbá az elektromos
tükörállítás, a légkondicionáló, a ködlámpa, állítható magasságú a kormány, van
fedélzeti számítógép és napszemüvegtartó, a kesztyűtartó pedig megvilágítást
kapott. És még a csomagoknak is marad hely, hét üléssel egy kisautónyi (198
liter), 5 üléssel már 700 liter, a második sort otthon hagyva akár furgonként
funkcionálhatna az MCV. A pakolást ráadásul megkönnyítik az aszimmetrikusan
oldalra nyíló raktérajtók, cserébe némileg rontják a kilátást hátra.
És az 1,5-ös dízelmotor sem rossz, tudtuk róla, hisz sok típusban bizonyított
már. Az MCV-ben ezúttal a 86 lóerős verzió dolgozott, kellő dinamikával, a
megszokottnál egy kicsit nagyobb hangerővel. Gyorsulási versenyen nem fog babér
teremni számára, de különben jól húz, karakteréhez passzol az ötfokozatú váltó
áttételezése, s még a fogyasztása is alacsony. Simán tartani tudja a hat liter
alatti átlagot, odafigyelés nélkül, nem állandóan betartva a sebességhatárokat.
Mert a Daciával sietni is lehet rendesen, csak a lábunkon múlik, a futómű simán
bírja a „kiképzést". Nemcsak rossz úton kényelmes: mert gond nélkül elnyeli,
eltünteti a legtöbb úthibát, még a fekvőrendőröket sem nagyon venni észre
benne. Ugyanakkor meglepően stabil, talán a hosszú tengelytáv miatt, de nem
akar mindenáron felborulni a kanyarokban. Nagy sebességnél sem.
Persze, egy BMW-ben finomabb a kormányzás, precízebb a váltó, s valószínűleg
talán a fék szintén hatásosabb. De ennyi pénzért, nincs párja a hétüléses Dacia
MCV-nek, az alap dízel hétüléses 3 millió 50 ezer forintért vihető haza. Az
Arctic felszereltségű tesztautó valamivel drágább ennél, azaz 3 millió 475 ezer forint, de
extráival - csomagtartó tetősín, homok-bézs metál fényezése - kifejezetten
tetszetős látvány az utakon. Hát ilyen egy román csodafegyver!
