Azt gondolom, senki nem fog megsértődni azon, ha
azt állítom Önöknek, hogy a Daciák eddig nem kifejezetten a külsejükkel
hódították meg a vásárlóikat. Nem számítanak a világ legdivatosabb autói közé,
nem is akarnak azok lenni, egyáltalán nem céljuk a trendiség. Ár-érték
arányukat figyelembe véve azonban tökéletesen érthető és megbocsátható az
egyszerű, költséghatékony külső, felépítés.
A Sandero Stepway kilóg - ebből - a sorból, bizony nagyon is divatos:
szabadidőautónak látszó, emelt hasmagasságú személyautó. Ehhez persze az kell,
hogy már az alap Sandero sem rossz koncepció, melyet a karosszériához jól illő,
terepjárós kiegészítők igazán modern ötajtóssá varázsolnak. A lökhárító fekete
és ezüst betétjei, a kerek ködfényszórók teljesen új arcot varázsolnak a
Sanderónak, oldalról fekete műanyaggal kiemelt kerékjárati ívek, valamint a
masszív küszöbök határozzák meg a képet, hátul pedig a szintén ezüst és fekete
lökhárító vonzza a szemet. A vörös fényezés remekül harmonizál a kocsi „alsó
keretével", és remekül kiemeli a felnik, a visszapillantó tükrök, valamint a
kilincsek szép fényét. Végül, de nem utolsósorban mindenképpen említést
érdemelnek még a lökhárítókhoz és küszöbökhöz jól passzoló tetősínek.
Az utastér régi ismerős, olcsónak látszó műanyag doboz, némi ezüstös
csillogással fűszerezve, akárcsak az alap Sandero esetében. Hát igen, a
műanyagok olcsók vagy legalábbis annak látszanak, a kormány és a vezetőülés
magassága nem állítható, a hátsó ablak tekerős. Ám valamiért mégis működik az
egész, leginkább valószínűleg a jó helykínálat - 2588 mm-es tengelytáv - és az
egyszerű kezelhetőség okán. Mert helyből sok jut négy akár öt utasnak, az
ülések oldaltartás nélküliek, de nagyok, a műszerek könnyen leolvashatók, a
gombok, kezelőszervek pofonegyszerűen használhatók. Kivétel a duda, amely a
régi francia divatnak megfelelően az indexkar végén nyomható, a jóval
egyszerűbb és megszokott megoldás helyett. A csomagtartó sem kicsi, 320
literes, s természetesen a hátsó ülések előredöntésével a kapacitása jócskán
megnövelhető.
A Sandero Stepway orrában ismét csak egy jól ismert erőforrást találhatunk, a
Renault-tól származó 1,5 literes dCi egységet. Ezúttal 68 kemény lóerővel, és
160 Nm csúcsnyomatékkal, ezek az adatok már jelzik előre, hogy nem egy
országúti rakétával lesz dolgunk. És tényleg, ez a Dacia nem nagyon megy,
lassan, ráérősen küzdi le a kilométereket, mindenféle sietség nélkül. Cserébe
nem fogyaszt, de nagyon nem, egyszerűen hihetetlen lassan fogynak el az
üzemanyagtank kijelzőjének digitális rovátkái. Nem kímélve, városi és
autópályás szakaszokat is jócskán közbeiktatva öt és fél liter gázolajjal
beérte a Sandero Stepway, ami a mai magas üzemanyagárak mellett kifejezetten
dicséretes. Ennyit simán megér, hogy a használható fordulatszám-tartomány
egyetlen régiójában sem túl acélos a motor; hogy csak ötsebességes és bénán
kapcsolható a váltó; vagy az, hogy 150 km/h-nál akkor sem megy többet, ha
kitoljuk a szemét. A hangszigetelés szintén visszafogott, különösen 3000 felett
hangos az 1.5 dCi, így nem csak a szolid ereje miatt nem érdemes
túlzottan pörgetni.
Amúgy az úthibákat remekül elnyelő, amúgy megerősített futóművet enyhébb
terepen nem kell félteni, a nagyobb hasmagasság jól jön városban és földúton
egyaránt, az összkerék-hajtás hiánya pedig a fogyasztásban és a vételárban
jelentkezik. Utóbbi viszont azt jelenti, hogy komolyabb terepre nem érdemes
merészkedni, az már a 4X4-es Duster felségterülete. Városban további öröm, hogy
kis körön fordul, csak hát, ugye, a kormány lenne egy kicsit könnyebb. A
blokkolásgátlóval felszerelt fékrendszert nem érheti kritika.
És a végére még mindig maradt a Sandero Stepwaynek egy aduja, már 3 millió 140
ezer forinttól hazavihető. Légkondival, első elektromos ablakokkal és két
légzsákkal. A Sandero Stepway sokat nyújt, kevés pénzért, s még az sem látszik
rajta, hogy Dacia!
