|
Írta: Administrator
|
|
2007. december 07. péntek 00:52 |
Szalay Balázs jubileumra készül, csakúgy, mint maga a Dakar-rali: a pilóta
tizedszer áll rajthoz a világ leghosszabb és legnehezebb terepraliversenyén,
amelyet a jövő év januárjában már a 30. alkalommal rendeznek meg. A mezőny január
5-én rajtol Lisszabonban, és a szerencsésebbek január 20-án Szenegál fővárosában,
Dakarban gurulhatnak át a céldobogón.
Az első hírek szerint (persze pontos létszámot csak a lisszaboni gépátvétel
után lehet majd tudni) a versenyen 570 jármű áll rajthoz, amelyek között ott
lesz a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős Opel Antara RR versenyautója is.
Az autó vadonatúj festést kapott a mostani Dakarra: a piros-sárga színösszeállítással
sportosabb, agresszívabb külsőre tett, de nem csak a külső, hanem - ami
fontosabb - az egész autó megújult.
Az Opel Antara RR-t, amely a legutóbbi Dakaron mutatkozott be, az idény során
folyamatosan fejlesztették, s mostanra rendkívül ütőképes lett. Új motort
kapott, átalakították a futóművét, és az első sivatagi teszten, a dubai Világkupa-viadalon
jelesre vizsgázott. A páros az eddigi legjobb nemzetközi eredményét érte el
vele: hetedik helyével egy Világkupa pontot szerzett.
A januári viadal egyébként az előzetes hírek szerint jóval keményebbnek ígérkezik,
mint az idei, már csak azért is, mert 1.500 kilométerrel hosszabb a szelektív
szakaszok hossza, mint legutóbb. Össztávja 9273 kilométer, ebből a szelektív
szakaszok hossza 5736 km, s néhány klasszikus Dakar-szakasz is visszakerült a
programba, például egy 1994-es szelektív (Nouakchott-Nouhadibou), amelybe annak
idején jó néhány versenyzőnek beletört a bicskája. Kihívásban tehát nem lesz hiány,
Szalayék mögött azonban megbízható szervizcsapat áll: egyrészt a versenyben
induló úgynevezett T4-es kamion Darázsi Zsolt vezetésével, másrészt három
szervizkamion (köztük egy vadonatúj 6x6-os MAN), amelyek a szervizútvonalon közlekednek
és a versenynapok végén segítenek a szervizmunkálatokban.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:38 )
|