Én azonban - akkor - még mit sem tudtam erről,
gyerekként csak a Spider különleges formája érdekelt. Persze piros volt - a
hosszú motorháztetőnek, a karcsú utastérnek, és az elkeskenyedő farnak talán ez
a szín állt a legjobban -, vagyis nem volt nehéz a Wartburgok, a Trabantok, a
Ladák, és az egyre inkább szaporodó, de általában kocka formájú nyugati autók
között észrevenni a nyitott kocsi szépségét. A lapos építésű Alfa tehát jócskán
kitűnt a tömegből, a sebességváltója pedig...
Hát az, maga volt a csoda számomra!
Mert a Spider váltója a középkonzolból nőtt ki, ráadásul ferdén, azaz egy
kicsit sem számított hétköznapinak abban az időben! De még talán ma sem.
A legújabb Spider váltója például már teljesen normális. Eggyel több fokozattal
(6+1) büszkélkedhet ugyan, mint a nagy előd, de az elrendezése olyan, akár egy
szürke, „mezei" autóé. Tökéletesen kézre áll, pontosan, jól kapcsolható, nem
lehet rá panasz. Mint, ahogy a kétszemélyes utastér többi részére sem: - ahogy
a 159-esekben már megszoktuk - eszméletlenül jó minőségű anyagok vannak
mindenhol, a design is első osztályú.
A műszerfalat, a kormányt és a
középkonzolt ugyan a limuzinból emelték át a mérnökök, de ez az olyan egyedi,
stílusos kiegészítők miatt, mint a fémből készült ajtóbehúzó vagy a biztonsági
szerepet betöltő bukócsövek miatt nem zavaró. Az elektromosan állítható ülések
mintha speciálisan a Spiderhoz lettek volna szabva: vízparti sétakocsikázásnál
éppoly kényelmesek, mint amilyen jól tartják a testet egy-egy sportosabb
megmozdulásnál. A helykínálat - kabrióhoz mérten, például kollégám szolgálati
barchettájából átülve - pazar, a felszereltség bőséges, akár a kényelmi, akár a
biztonsági arzenált tekintve. A bőrkárpitot viszont - a nem mindennapi
esztétikai élmény ellenére - simán száműzném az Alfából, napsütésben könnyen
„égő" lehet a beszállás a nyitott kocsiba.
Menetközben viszont már csak a fejünket kell megóvni valahogy az erős napsütéstől,
egyéb zavaró tényező biztosan nem lép fel. A karosszéria rendkívül merev: így
rossz úton is simán fut a Spider; a futómű bolondbiztos, már a 159-es is a
kategóriájának az élvonalához tartozott; az utastér pedig a hátsó szélfogónak
köszönhetően nagy sebességig huzatmentes, tehát minden adott az
élményautókázáshoz. A 2,2-es JTS motor szintén hozza a formáját, erőlködés
nélkül, nyugodt stílusban mozgatja a nehéz karosszériát, talán ha egy
sportkupéról lenne szó, kevesellném a 185 ló erejét. De egy kabrió más tészta,
illik hozzá a közvetlen befecskendezésű erőforrás egyenletes karaktere, s még a
hosszú váltóáttételekkel is elfogadhatóan gyorsul a nyitott gép.
A gyári adatok
is ezt bizonyítják: kevesebb, mint 9 másodperc alatt van százon, az 1000 métert
pedig 29,6 alatt megfutja, végsebessége pedig 232 km/h. Természetesen a hangja
is lelkesítő, bár nem olyan szép, mint a hathengeresé, de azért mély
orgánumával ez is kifejezetten férfias. A Spider egyébként - noha azt is bírja
- nem száguldozásra született, az elismerő pillantásokat, mosolygó arcokat,
összenéző szempárokat egyébként is sokkal könnyebb „elkapni" normál tempónál,
ráadásul ilyenkor az Alfa Romeo fogyasztása visszafogott. (Bár az is tuti, hogy
egy ilyen kocsi vásárlásakor az erőforrás étvágya másodlagos szempont, de azért
a dízelmotorok terjedése mutat valamit.)
Egy biztos, elismerő pillantásból, mosolygó tekintetekből bőven kijut a Spider
vezetőjének, ami a kocsi külsejét látva nem is csoda. Akárcsak Dustin Hoffman
Duettóját, vagy éppen a 94-es generációt, az új Spidert is Pininfarináék
álmodták meg hagyományosan, s ezúttal is maradandót alkottak. Nem hiszem, hogy
a 159-es orrából többet ki lehetett volna hozni, a lágyan ereszkedő hátsó
tökéletesen illeszkedik az agresszív orrhoz.

A teljesen automatikusan lenyíló
tető sem ront sokat az Alfa harmóniáján, de azért véleményem szerint lenyitva
az igazi. A csomagtartó-fedél két bemélyedése, valamint a kerékjáratok felett
megemelkedő övvonal - a finom vonalak ellenére -kiemelik a Spider izomzatát, a
metszett lámpatestek pedig a végtelenül szögletes és brutális RZ-vel teszik
rokonná 2007-es évjáratot. A négy ikerkipufogó méltó lezárása a piros
karosszériának, melynek oldalán diszkrét felirat hirdeti a származását.
Az Alfa Romeo Spider egyértelműen a legkifinomultabb kabriók közé tartozik.
Stílus és már minőség terén is csak kapaszkodhatnak utána a vetélytársak, így
ára is elfogadható. Tesztautónk alapára (2.2 JTS Exclusive) 10 millió 260 ezer
forint.

