A 159-es sorozat uralkodóját tisztelhetjük benne.
3,2-es, V6-os motorja, összkerékhajtása, pazar menetteljesítményei és első
osztályú felszereltsége méltán emeli őt az olasz modellcsalád trónjára.
Ráadásként még szép is!
Ja kérem, az Alfa Romeónak sosem volt gondja az
esztétikával. Ha azonban mégsem boldogultak volna egy melóval a belső tervezők,
akkor meg le lehetett passzolni Pininfarináéknak, Giugiarióéknak vagy
Bertonééknak. Aztán valami mindig összejött, egyedül talán az Arna jelentett
kisiklást, de az meg félig-meddig Nissan volt.
  
A félig Giugiario-, félig házimunkának számító 159-es viszont kifejezetten
szépre sikeredett, de ezt már a korábbi tesztjeink során is kiveséztük. Érdekes
azonban, hogy a csúcsmodell kívülről csak a feliratok alapján különböztethető
meg a mezei változattól, nincs egy plusz spoiler, küszöb, vagy akármi, ami az
extra lóerőkre utalna. Még a kétoldalt kivezetett dupla kipufogó sem csak a
3,2-es sajátja, a 2,2 JTS-től „felfele" már jár a Distinctive felszereltséghez.
Esetleg az új TI csomag (spéci könnyűfém keréktárcsák, ültetett futómű, vörös
Brembo féknyergek, küszöbspoiler) jelenthet némi szépségtapaszt, de az sem
kifejezetten a legbikább kiadás számára készült. Ja, és még egy apróság,
elegáns, nagyautós szín a fekete, de egy Alfa pirosban, vagy bordóban az igazi.
Ezzel ellentétben a 3,2 V6 24v JTS Q4 Disctinctive - extrákkal teletömött -
utastere már-már többet kínál, mint ami a szem-szájnak ingere. Egyszerűen
fenomenális a mind kidolgozásában, mind megjelenésében rendkívül igényes
bőrkárpit; király az elektromosan állítható, fűthető első üléspár; hátul is jó
szellőzést biztosít a háromzónás klíma; és Magyarországon is használható a
telefonnal, hi-fivel egybeépített, színes kijelzős navigáció.
   
Mondjuk a
rendszer (illetve a hazai térképhálózat) még közel sem 100 százalékos, míg
Tihanyban, vagy a budai falvakban a kisebb utcákat is felismeri, addig
Veszprémben csak a körgyűrűn „boldogul". Aztán van még tempomat, kormányról
vezérelhető „zene", meg jobb és bal térdlégzsákot, VDC-t magában foglaló
biztonsági csomag. A helykínálat pont akkora, mint a korábban tesztelt
2,2-esben vagy a 2,4-esben; a műszerfal és középkonzol szintén, amúgy meg a
minőség terén is -hasonlóan - minden rendben van.
Mindez - a pazar felszereltség, a kényeztető kényelem - azonnal a háttérbe
szorul, ahogy beröffen a 3,2-es V6-os motor, amely egyértelműen az Alfa legjobb
és leglelkesítőbb „alkatrésze". Hogy a blokk a GM-től érkezik?! Kit érdekel!
Amíg az olasz mérnökök ilyen hangzást tudnak előcsalogatni belőle, addig
felőlem akár küldhetnék a kínaiak is. Tulajdonképpen még a titkuk sem érdekel!
Mindegy, hogy a közvetlen benzinbefecskendezés, a folyamatosan változó
szelepvezérlés vagy egyéb trükk vadítja meg a 24 szelepes erőforrást, a lényeg
az, ahogyan szól. Alacsony fordulatszámon valami eszméletlenül vészjóslóan,
férfiasan morog, a közepes tartományban picit elcsendesedik, de csak azért,
hogy tovább nyomva a gázt teli torokból, újult erővel „üvölthessen".
Félelmetesen élvezetes játék, az élménynek csak a leszabályozási fordulatszám
vet véget rövid időre, hogy aztán egy gyors váltás után kezdődhessen előröl az
egész. Közben persze gyorsul és halad az Alfa rendesen, a 260 lóerő az 260
lóerő, így 100-ig csak 7 másodpercnek kell eltelnie álló helyzetből, ha pedig
hatszor megismételjük a „dallamot", akkor bőven kétszáz felett repeszthetünk
(végsebessége 240 km/h) vele. A rugalmassága sem akármilyen a 159-esnek, bár
nem tol érzetre akkorát, mint a 2,4 JTD, nagy ereje folyamatosan a pilóta
rendelkezésére áll, mindegy, hogy 2000-nél, 4000-nél, vagy 5500-nál áll a
fordulatszámmérő mutatója. Gondot csak a sebességkorlátok betartása jelenthet
az olasz limuzinnal, a Q4-es négykerékhajtás (önzáró Torsen differenciállal) és
az etalonnak számító futómű kimagasló útfogást biztosít, erre pedig még az
utastérben tapasztalható bunkerszerű biztonságérzet rátesz egy lapáttal. Nagy
tömege ellenére kanyarokban is könnyedén irányítható az Alfa, amely egyrészt az
eltalált kormányszervó-rásegítésnek, másrészt a magabiztos fékrendszernek is
köszönhető. A hatfokozatú váltó hosszú utakon ugyan, de pontosan kapcsolható.
Szóval semmi nem piszkít bele az önfeledt autózásba, azaz valami azért mégis.
Hát persze, hogy a fogyasztás: a magyar viszonylatban nagy hengerűrtartalmú
aggregát a Q4 rendszerrel és a nagy tömeggel párosítva igen iszákos „elegyet
alkot". 100 kilométerenként simán lecsúszik 12-18 liter üzemanyag is a torkán,
a mennyiség természetesen csak a gázpedál állásától függ.
De sebaj, az Alfa Romeo 159 3,2 V6 24v Q4 Distinctive - még a nevét leírni is
gyönyörűség - megéri a pénzét, 15 millióért a legstílusosabb külsőt, és az
egyik legfelejthetetlenebb élményt kínálja.
|
