Dubai híres arról, hogy mindig a „legnagyobbat és legjobbat” kutatja. A világ legmagasabb felhőkarcolója, a legnagyobb emberileg épített sziget, és a bolygó legnagyobb bevásárlóközpontja csupán három példa az arab emirátus csodái közül. Ebben a hónapban Dubai egy újabb rekorddöntő mutatványnak lesz a házigazdája, otthont ad ugyanis a Dunlop sportgumi-gyártó szervezete eddigi legnagyobb logisztikai műveletének.
Január 14-én és 15-én hatodik alkalommal rendezik meg a cég 24 órás versenyét, mely idén a „Dunlop 24hrs of Dubai” címet kapta, és amely hihetetlen módon már 87 nevezőt vonzott, egzotikus sport- és túraautók eklektikus keverékét alkotva a mezőnyben.
A versenyzők mindegyike Dunlop abroncsokat használ majd a futam során, mivel a szervezők a tavalyi rendezvényen már sikeresen tesztelték a gumiabroncsok választékának tartósságát, teljesítményét és konzisztenciáját.
A startrács a hírek szerint az International Endurance Motorsport történetének legnagyobb olyan startrácsa, amelyen egy márkához tartozó abroncsokkal felszerelt járművek sorakoznak majd.
A Dunlop egy 6500 abroncsból álló készletet szállít a versenyre. A logisztikai művelet hihetetlen léptékű – a gumiabroncsokat 14 szállítókonténerben indították útjukra Dubai felé, ahol az autók karbantartásáért 38 szakember lesz majd felelős.
Gary Wassell, a vállalat autósport-részlegének vezetője büszke a műveletre, amely célba juttatja Dunlopot: „Ez a mostani a Dunlop Motorsport évszázados történetének legnagyobb logisztikai művelete, amit véghezviszünk.
A Dunlop 74 különböző abroncsfajtát visz a versenyre, hogy elláthassuk az autók hihetetlen sokszínű és változatos mezőnyét. A szervezők remek munkát végeztek azzal, hogy a világ minden tájáról ennyi jelentkezőt tudtak idevonzani a versenyre.
Az indulók között olyan szuperautók versenyeznek majd egymással, mint a legújabb Mercedes Benz SLS AMG, a Ferrari F430GT2, a Porsche 911GT3, a Lamborghini Gallardo, az Aston Martin Vantage és a Corvette versenyautói. Az erős versenyben lévő gyárilag készült túraautók osztályaiban az olyan autók, mint a Seat Leon, a Mini Cooper és a RenaultSport Clio csak növelik a Dunlop karbantartó szakembereinek kihívását.
A Dunlop versenyabroncsait az Egyesült Királyságban tervezik és készítik, a cég birminghami Motorsport Technikai Központjában. A vállalatnak, mely az igen jelentősnek számító Le Mans versenyen több díjat nyert meg, mint bármely más abroncsgyártó, figyelemreméltó tapasztalatai és sikerei vannak az endurance versenyek terén. 2010-ben a BMW M3 GT2 csapatának hivatalos műszaki partnereként (Official Technical Partner) a Dunlop megnyerte a Nurburgring 24 hours-t, a világ vitathatatlanul legkeményebb endurance versenyét.