Néhány évvel, hónappal - sőt megkockáztatom -
héttel ezelőtt álmomban sem gondoltam volna, hogy egy Kia vezetését élvezni
fogom! Erre most tessék, itt van a cee'd, amivel éppen ez történt. Na persze, a
motorja esetleg lehetett volna erősebb, meg egy kicsit talán a féke is, de a
kormánya és a futóműve ... hű, hát az nagyon egyben volt! Ráadásul még a formája
sem rossz!
Utóbbit magyar fiatalember „készítette", de nem ettől nyújt
kellemes látványt az új Kia. A designerek a már piacon lévő kompakt autók
legtetszetősebb részleteit gyúrták össze eggyé- nem is ügyetlenül. Emiatt
viszont valaki egyszerűen „lecorollázza", más a Mazda 3-as vonásait véli felfedezni
benne, egy harmadik szemlélődő pedig biztosan a Ford Focust fogja emlegetni a
cee'd kapcsán. Kár azonban emiatt keseregnie a Kia tulajdonosoknak, mert a
cee'd igazán remek darab, szemből ugyanúgy jól mutat, mint hátulról, vagy akár
oldalról.

Az utastér esztétikumát szintén csak dicsérni lehet, modern formák és jó
anyagok fogadják az utasokat, és benn még a déjà vu érzése sem fenyegeti őket.
A kétszínű műszerfal és a középkonzol - különösebben ez utóbbi - nagyon jól néz
ki, még a megvilágításuk is szép, nem utolsó sorban pedig egyszerűen
használható. A legfigyelemreméltóbb erénye a cee'd kabinjának mégis a
tágassága. A 2650 mm-es tengelytáv már eleve meghaladja az átlagot, ami a
viszonylag magas kocsiszekrénnyel párosulva első osztályú térkínálatot biztosít,
s még csak azt sem mondhatjuk, hogy a 340 literes csomagtér kárára.
Az első
ülések formázása jó, a hátsó padé már visszafogottabb, de a középső utas még
így is egy púpon ül, persze úgyis ott van a széles kardánalagút, szóval hosszú,
Európát átszelő túrára inkább csak négyen induljanak el a Kiával. Ők
maradéktalanul élvezhetik a jó felszereltséget, EX modell esetén széria az
első-hátsó könyöktámasz, az automata klíma, a kormányról vezérelhető mp3-as
rádió, az elektromosan mozgatható ablakok és tükrök, a négy irányba állítható
kormány, ... és ezek még csak a kényelmi felszereltség főbb tételei voltak. A
biztonsági csomag hiánytalan, a szokásos légzsákrendszer mellett van ESP és
aktív fejtámla is, sőt még a kocsi védelmére is gondoltak egy riasztó beszerelésével.
Szóval, ezen a téren pedig a japánoknak lenne mit ellesniük a Kiától.

A cee'd öt erőforrással - három benzinessel és két dízellel - vásárolható meg,
tesztautónkban egy 1,6-os, common-rail egység dolgozott. Az 1,6 literes dízel
erőforrás több szempontból a középső lépcsőfokot jelenti a motorpalettán, az
1582 cm3 mellé 115 lóerő társul, vagyis van nála gyengébb és
erősebb, kisebb és nagyobb aggregát is. S noha én azt írtam a bevezetőben, hogy
ütősebb motorral is el tudnám képzelni a cee'det, teljesítménye természetesen
abszolút megfelel a kategória átlagának. Így a menettulajdonságok terén sincs
mit szégyellnie a dél-koreai autónak, százra kb. 11 és fél másodperc alatt
gyorsul, végsebessége pedig 188 km/h. Fontosabb azonban, hogy lapos
nyomatékgörbéjének köszönhetően rugalmassága is elfogadható, erejét 1750-es
fordulatszámtól bontakoztatja ki, és majd 3500-ig közel egyenletesen húz.

Dicséretes továbbá, hogy a dízelmotor vibrációit teljesen kizárták az
utastérből, sőt a hangszigetelés is remekül sikerült. Részben ennek is
köszönhető, hogy a cee'd élvezetesen vezethető, na meg a korábban szintén
emlegetett futómű-kormány párosnak. Előbbi ugyan enyhén kemény a magyar utakra,
vagyis a városi csapdákat nehezen tűri, de ezt már egy viszonylag elfogadható
minőségű aszfalton remekül ellensúlyozza. Pláne, ha még kanyarok is vannak, az
elektromos szervokormány hangolását ugyanis remekül eltalálták, precízen, rövid
idő után egyre bátrabban irányítható a Kia.
Persze a kerekeken sem
„virsligumik" vannak, a cee'd 205/55/R16-os Michelin papucsokkal gördült le a
szalagról, vagyis nincs mit takargatnia. A motor üzemanyagigénye jól
illeszkedik a vezető lábához, megfontolt, visszafogott országúti haladás esetén
akár négy liter gázolajjal is megelégedhet az alsó-középkategóriás modell 100
kilométerenként, erőltetett menetben viszont ennél két-három literrel is többet
benyelhet.
A cee'd a koreai autók új generációját képviseli, ára igazodik a tudásához,
felszereltségéhez, de legfőképpen a vetélytársakhoz. Az ötajtós EX alapra 4 millió
668 ezer forintért vihető haza, tehát már nem az olcsóság a legfőbb érv a Kia
megvásárlására. Higgyék el, mégis megéri!
|