Kanyarkövető xenon fényszóró? Nincs! Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer? Nincs! Bőrkárpitozás, kétszínű műszerfallal párosítva? Nincs! Színes kijelzős navigációs rendszer? Nincs! Csoda hát, hogy egyre csalódottabban mustráltuk az ezüstszürke Citroen C5-t? Pedig amúgy nemigen panaszkodhattunk a 2 literes HDl tesztautóra, hiszen a biztonsági felszereltsége hiánytalan volt (7 légzsák, ESp, ABS és még ki tudja mennyi elektronikai kütyü), a kényelmi szint­úgy, azonban nekünk mégis savanyú volt a szőlő. Párizsban ugyanis utaztunk egy 3 literes fullos C5-ben, amely egy csapásra stábunk kedvence lett. Így viszont most szomorkodtunk, hogy nekünk csak "ilyen" jutott, ám a kilométerek múlásával ezt is nagyon megkedveltük.

Ennek elsősorban a tágas és komfortos utastér volt az oka, no meg az egyébként remek felszereltség. Igaz, a helykínálat terén az elődöt sem érte kri­tika, a C5-ösben szinte feleslegesen nagy a tér, a kárpitok franciásan finomak, egyedül az ülőlapok lehetnének hosszabbak. Egyébként az első és a hátsó uta­soknak is jár a kartámasz, hűtött a kesztyűtartó, a CD-s audio-rendszer a kor­mányról is vezérelhető. A műszerfal nagyon szép rajzolatú, a párizsi változatban fényereje automatán alkalmazkodott a külső fényviszonyokhoz, az egyéni for­májú középkonzol kezelőszervei viszont a Peugeot 407-esből ismerősek. Ez nem baj, ráadásul puhábbak a felhasznált műanyagok, persze ezt csak a sajtóanyagból derült ki számunkra. A vezetőnek igazán klassz dolga volt, az ülés és a kormány sokféleképpen állítható, továbbá ő parancsolhat a maga­biztos, ugyanakkor takarékos dízelmotornak. De még mielőtt rátérnénk a menettulajdonságokra, ugorjunk egy kicsit vissza a kocsi formájára.

Az előd esetében nyugodtan ejthettük volna ezt a témát, a régi C5-ös szürkén beleolvadt a hétköznapokba. Az új viszont egyéni, modern és stílusos, hihetetlen, hogy egy kis plasztikázás mennyit segített rajta. Pedig csak a hűtő­maszk és a lámpák mások, mégis összehasonlíthatatlan a két karakter. A si­kert az is mutatja, hogy volt, aki odajött hozzánk, megdicsérni az autót, és egyébként is lépten-nyomon megbámulták a Citroent. Ráadásul az ötajtós kialakítás még praktikus is, a jókora csomagtartó legbelső sarka is könnyen elérhető, nem kell bujkálni a fedél alá.

Mint, már említettem a 2 literes HDl magabiztos és takarékos. A 138 lóerő a hatfokozatú váltóval párosítva minden forgalmi szituációban könnyedén meg­birkózik a testes kasztnival, az alapjárat közelében sem akar lefulladni, és a hangja is kulturált. A Citroen olyan jól simítja el az úthibákat, hogy Magyarországon csak ilyennel szabadna közlekedni, és még azt is megbo­csátjuk neki, hogy a karosszériája olykor-olykor hintázik. A titok nyitja a Hidroactive-3 nevű futómű, amely figyelembe veszi az útminőséget, illetve a sebességet, és ennek megfelelően állítja be a kocsi magasságát. Természetesen a vezető is tudja állítani a szabad magasságot, de a C5 agya felülbírálhatja a hibás utasítást. A változó rásegítésű kormánnyal pontos a Citroen irányíthatósága, azonban a fékek nyomáspontja bizonytalan. Tempomattal szabályozható az utazási sebesség, vagy akár beállítható egy maximális tempólimit is. Ennél több kényelmet már csak az automata váltó adhatna, de az csak a erősebb dízelhez rendelhető.

Az alacsony fogyasztás és a hosszú szerviz-intervallum pénztárca kímélő fenn­tartási költséggel jár, ezért a Citroen C5-ös jó választás lehet családi autónak. Mindezt megspékeli az egyéni forma, a franciás kényelem és némi plusz pénzért a különleges technika.