Az alapváltozat ugyan nem rendelkezik ezzel az
„extrával", vagyis a teteje acélból készül, de a 3,9 négyzetméteres
üvegfelülete jóvoltából hasonlóan derűs és világos az utastere. Derűs, világos
és egyben rendkívül tágas: belefér a szabadidő megannyi kelléke, utazzon bár
egyedül, családdal vagy barátokkal az ember. A Peugeot 308 SW egytől hétig
akárhány személyt felvehet a fedélzetére, s a jármű nagyfokú variálhatóságának
köszönhetően mindig kiválóan alkalmazkodik az utasok igényeihez.
Már az ötajtós
modellből átvett első ülések tartogatnak meglepetéseket: támlájuk hátoldalán
lehajtható asztal, toll- és italtartó „rejtőzik", sőt a jobb egy előre is
dönthető. A második sorban három, teljesen egyforma, Isofix gyermekülés-rögzítést
tartalmazó ülés van, melyek egymás között kicserélhetőek, csúsztathatóak, sőt
állítható magasságúak. Szükség esetén pedig kivehetőek, de át is lehet őket
csoportosítani a harmadik sorba. Igaz, ide opcióként és darabonként speciális, kartámaszos
ülőalkalmatosságok rendelhetők, ezek használaton kívül összehajtva lapulnak a
padlóban, és simán elbírják a rájuk rakott poggyász súlyát.
A szabályos alakú, alacsony peremű, praktikus megoldásokkal teletömött
csomagtartó térfogata - a második sori ülések pozíciójától függően - 508-573 dm
3
a kalaptartó alatt, maximálisan pedig 1736 dm
3-nyi csomagot nyel el.
Akkor sincs gond, ha egy másik parkoló kocsi miatt nem lehet hozzáférni a
hatalmas hátfalajtóhoz, a hátsó szélvédő külön felnyitható, ezzel is
megkönnyítve természetesen a mindennapi használatot.
A remek helykínálat egyébként nagyjából a 308 SW külső méreteiből adódik,
hossza 25, tengelytávja 10 centivel nagyobb a csapotthátú modellénél. Ezáltal a
kocsi formája is arányosabbá vált, különösen, mivel a magassága 13 mm-rel
csökkent a típuselődhöz képest. Természetes módon azonban a két változat orra
azonos, a finoman megformált, kifejező arcon az oroszlános embléma uralkodó
helyet foglal el. A tőle induló lendületes ívek kiemelik a 308 SW nemes formáját,
a macskaszerű fényszórók a hatalmas levegőbeömlő-nyílásokkal közösen szinte
falják az országutat. Az oldalnézet hasonlóan dinamikus, a 308 SW álló
helyzetben is ugrásra kész nagymacskára emlékeztet. A hátsó traktus kialakítása
jól illeszkedik a mai Peugeot-kínálatba, az oldalra húzott, rubinvörös hátsó
lámpák kirajzolják a csomagtér-ajtó alakját, ráadásul nagy ajtónyílásnak
hagynak helyet.
A műszaki alap az ötajtós 308-astól származik, de a futóművet, a kormányzást az
SW igényeihez hangolták. A biztonságos menettulajdonságokról elöl MacPherson,
hátul csatolt lengőkaros futómű gondoskodik, de a nagyobb kerékméret és az
elődnél alacsonyabb súlypont is hozzájárul a jó futáskultúrához. Meg a
gazdaságos, környezetkímélő hajtóművek széles választéka, összesen tizenegyféle
áll a vásárlók rendelkezésére. Ötféle benzines - 95-től 175 lóerőig -, három
HDi dízel, köztük kettő alapfelszerelésként koromszűrővel. Létezik „BioFlex"
változat is, a színes palettához pedig háromféle - öt és hatfokozatú manuális,
négyfokozatú automata - váltó kapcsolódik.
A legújabb technikájú benzines és dízel erőforrásoknak, a hatékony
áramvonalazásnak, és nem utolsósorban az energiatakarékos Michelin gumiknak
hála, a 308 SW igen környezetkímélő. Fogyasztása - hasonló teljesítményű motorok
esetén - tíz százalékkal kisebb a régi 307 SW megfelelő paraméterénél.
A példás menettulajdonságok mellett olyan szerelvények szolgálják az új Peugeot
primer biztonságát, mint a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer és a bí-xenon
fényszóró. Összesen hét légzsák lehet az SW-ben, de említést érdemel még a
jármű telematikai RT4 rendszerével működő „Peugeot Segélyhívás", amely
meghatározza az autó földrajzi helyzetét, és értesíti a diszpécserszolgálatát.
Széria továbbá az ABS, az elektronikus fékerő-elosztó, a fékasszisztens és az
automatikusan bekapcsoló vészvillogó.
A 308 SW sajátos, eredeti autó, igazi alternatívát nyújt a hagyományos
kombikhoz és az egyterűekhez képest. Különösen ideális azon családok számára, akiknek nem
elegendő egy sima, ferdehátú modell, de nem tudnak lelkesedni a kompakt
kategória egyterűi iránt.