A legszebb „kispolák”, illetve az év legvidámabb tesztje következik azonnal! Remélem, hozzám hasonlóan Önök is élvezni fogják!
 
Először azonban bevallom töredelmesen, van egy kis gáz, mert
hülye voltam! Hülye, lusta vagy hanyag, folytathatnám a sort, vagy választhatnék
e jelzők közül szabadon, lényeg a lényeg: nem készítettem felvételt a
világoskék 500-as hangjáról. Így e sorok olvasása közben, ahelyett, hogy a
vidáman pöfögő, hörgő, fújtató, Azzuro Volare színű „kispolák" hangja kedvesen nosztalgikus
emlékeket ébresztene kellően öreg, akarom mondani tapasztalt olvasóinkban, be
kell érniük a történetemmel, szavaimmal.
Szóval -kérem, higgyék el, miért lódítanék - úgy történt, hogy a tesztautó
átvételét, majd elindítását követően, miközben gépészkedtem, legalább negyed
óráig fülig ért a szám, közben pedig szabálytalan időközönként „Ez kész!" „Ezt
nem hiszem el!" vagy a „Mekkora királyság!"-hoz hasonló mondatok hagyták el a
szám. Nem a gyorsulás, nem a futómű, s nem is a kormányzás által nyújtott
élmény sodort ebbe az idiotizmushoz vagy éppen eufóriához közeli állapotba, csakis
a hang felelős érte, meg ezek a csavaros eszű olaszok, akik visszaadták nekünk
- pedig nem is akartuk - a „kispolszit", az előd hibái nélkül.
Mert akartunk mi „kispolszkit"? Dehogy akartunk, „istenments"! Hiszen inkább mindenki
belerúgott a lengyel egérkamionba: Anyu, Anyu, mi ez a magas fal mellettünk? A
járdaszegély, kisfiam! Ezek után?! Meg az állandó szerelgetés, ugrálós üzem,
vicces hang után. Most meg, mindenki mosolyog rá, utána fordulnak, tetszik az
embereknek.
Persze a külseje, színe is. Középkorú férfiak és nők jöttek oda hozzám, és
gratuláltak az autómhoz, s még az árától sem estek hanyatt, mosolyogtak tovább,
tetszésüket nyilvánítva. Értik ezt? Hát persze, hiszen a régi 500-as is kapható
volt egy hasonló kék színben, visszahozza a fiatalságukat, akárcsak a bájos,
szerethető forma. Retro, modern, csupa-csupa ellentmondás, feminin, de a
férfiak is imádják, köztük én.
Ahogy a belsejét is. És nem érdekel a magas üléspozíció, ha jó beleülni: a
karosszéria színére fényezett dekorelem így is, úgy is mosolyt varázsol az
arcomra. Nem érdekel az oldalirányban keskeny kabin sem, inkább bújjunk össze
vidáman! Nem érdekel a kombis mértékkel kicsinek számító - 185 literes - csomagtartó vagy a
kőkemény fejtámla sem, ez a kocsi nem erről szól. Lelke van! Így nem tekinthető
pusztán használati tárgynak, helyváltoztatásra szolgáló közlekedési eszköznek: arra
ott van a Toyota Yaris.
A képzőművészeti alkotásnak is beillő kilincsek, gombok, műszerek, a finom
olasz stílus szerint kikészített kárpitanyagok márkás ruhákhoz vagy divatos
ékszerekhez hasonlóan „öltöztetnek" minket. A hely pedig pont elegendő egy
fiatal - helyes konfiguráció: két szülő: papa, mama, plusz két kisgyerek -
családnak vagy párnak, de vehetik egyedülálló nők és férfiak is, nem kell
szégyellni.
 
A felszereltség csak a pénztárcánktól függ, a biztonság ötcsillagos, a vezetési
élmény csillagos ötös. Meg retro, legalábbis, ami a hang(ulatot) illeti, ezzel
a kéthengeres, vízhűtéses, szupermodern, TwinAir Turbo erőforrással. Ami szupermodern,
szupertiszta, s egyáltalán szuper mindene. Közvetlen befecskendezéses,
vibrációit kiegyensúlyozó-tengely nyeli el, s nincs pillangószelepe. Alig 850
cm3-s, ám a turbófeltöltésnek köszönhetően 85 lóerőt tud, s még ennél is több
Nm-t, szám szerint 145-t 1900-as fordulaton.
Úgyhogy megy is a gép, akár kedves megjelenését meghazudtolva agresszíven
gyorsul az 500-as, csak érje el a fordulatszám mutatója az 1500-t, ott
felgyorsulnak az események, s bár papíron 11 másodperc alatt éri el álló
helyzetből a 100 km/h-t, az élmény messze többet kínál. Pláne, hogy hörög,
fújtat, szuszog a modern „kispolszki"-motor, igaz, jóval kulturáltabban
elődjénél. Olyannyira, hogy abszolút nem ugrál, nem vibrál, hatásos a
kiegyensúlyozó-tengely, úgyhogy éljen a technika!
És nemcsak egyenesben nagy e parány, kanyarban is odateszi magát rendesen, sima
aszfalt esetén. Mert az úthibák bizony képesek kifogni a rövid tengelytávon, de
nem az éber pilótán, elég odafigyelni a kormányra, csak egy apró mozdulat, és a
FIAT 500 robog tovább megingathatatlanul.
Vagy inkább visszavesz, ha úgy akarjuk, ügyel a környezetre, az üzemanyagra és
a pénztárcánkra, az Eco gomb úgy eltűntet „kitudjahány" lóerőt és Nm-t, mintha
sose lett volna. Könnyebbé válik az amúgy sem brutális szervokormány,
érzéketlenebbé a gázpedál, a fedélzeti számítógép pedig hihetetlen adatokkal
bombázza az alacsony fogyasztásért bármire képes pilótákat. Támogatásul ott van
a váltásokra figyelmeztető jelzés a műszerfalon, az erőforrás, turbó
hőmérsékletét is figyelő start&stop automatika, meg egy kicsi türelmünk, ha
van. Nem sok, mert az 500-as még így sem lomha, az élmény viszont mégsem
ugyanaz.
A 4 millió 500 forint sok, akárcsak a computer által, az egyhetes tesztút végén
mutatott fogyasztási érték. Ám aki látta, tán nem is hitt a szemének, szegény
kis ötszázas - ahogy a katalógusból kiderült - gyakran a gyári végsebesség
közelében száguldozott a kezeim között. S akkor a 7,2 nem is olyan sok. Ráadásul
mindig képes volt vidámabbá varázsolni a napomat, s ez egyszerűen
megfizethetetlen.
|
