2010. november 23. (kedd) És igen! Végre eljött az átvétel ideje. Ott áll a
kereskedés udvarában, a szikrázó téli napsütésben tündökölve, s a vakítóan
fehér karosszériára pillantva minden gondom elillan. Vigyorgok, mint a vadalma,
még a dízelmotor sem veszi kedvem, erre vártam régóta. Beülve aztán mégis enyhe
csalódás ér, a tetőkárpit a tesztautó korát meghazudtolóan piszkos, gyors
egymásutánjában futnak át az agyamon a gondolatok: Ez minden tesztautó sorsa.
Vagy a saját 500C-m is így nézne ki ennyi idő után?!
Az első métereken át kell állnom az agyammal, ez dízel. 1500-ig használhatatlan,
1700-200-nél tol egy nagyot, aztán már kapcsolhatom is a következő fokozatot. A
kis 1,3-as JTD mégis kellemes meglepetés, a Lineában rosszabbra emlékeztem,
igaz, az nem pont ugyanez a 95 lovas.
Süt a nap, egyelőre nem megyek gyorsan, megnyomom a bűvös gombot, s a két
„pillér" közé szorított vászondarab elkezd hátracsúszni. Óriási! Menet közben
eltűnik a tető a fejem fölül, virít a kék ég, és... baromi hideg van. Összehúzom
a cipzárt a kabáton, felkapcsolom a fűtést, végülis csak a következő sarokig
megyek.
Veszprém fele a Velencei tó partján ismét kipróbálom a nyitott autózást,
megmutatom Iminek, hogy milyen egy igazi kabrió: ezt csináld utánam! Ő éppen
egy barna Dacia Duster volánját tekergeti mögöttem, és valószínűleg jókat röhög
rajtam, hogy mekkora hülye vagyok.
2010. november 24. (szerda) A kis kabrió bearanyozza a napomat. Jól esik
beleülni, végignézni a fehérre fényezett műszerpulton, az ékszernek is beillő
kombinált műszereken, vagy a stílusos 500C feliraton. És a gombok... csak az
olaszok tudnak ilyeneket alkotni. Az utastérben a legapróbb részlet is
stílusos. Este a foci után is sikert arat, igaz, részben elfogult a banda. Na,
majd Dagidög pénteken megmondja a tutit!
2010. november 25. (csütörtök) Hó sehol, hétágra süt a nap, úgy látszik még az
időjárásra is jó hatással van az 500C. Ezt nem lehet kihagyni, indulok fotózni,
bekészítem a napszemüveget és a sapkát, s vastag télikabátot húzok magamra. Azért
csalok, egy darabig felhúzott tetővel közlekedem, hiába a jó szigetelés, így is
természetközelibb az élmény, legalábbis, ami az utca zajait illeti. Egyébként a
tető normál tempónál nem sivít, csendben marad, a hifi elnyomja a dízelmotor
hangját, az élmény „csudaklassz". Megállok az első helyszínen, lenyitom a két
„részletben" - mozgás közben csak vízszintesen, majd álló helyzetben
„függőlegesen - mozgó tetőt, s kattintgatok. Aztán napszemüveg, sapka fel,
irány a következő célpont. Nem is olyan gáz, persze hideg van, de szél nem csap
be az első ülésekhez, s hátulról sem kevereg előre. Így elviselhető, megint
csak vigyorgok, a többi autós meg gondolom bolondnak néz. 90 km/h-ig a szélzaj
sem vészes, felette már nem próbálgattam, novemberben elég volt ez elsőre. És
még valami feltűnik: nem kímélem, nem fogom vissza, igaz, nem is hajtom
ezerrel, de az 500C az 1,3-as Multijet motorral baromi takarékos. 5 literből
simán eljár (100 kilométerenként).
2010. november 25. (péntek) E jeles napon átülök a Dacia Dusterba, szintén
dízel, és állat! Imi kollégám viszont inkább nem használja az 500C-t: inkább
nézzék favágónak, mint gazdag melegnek. Hát ez is egy vélemény. Mint ahogy az
is, hogy Dagidög inkább gyorsan lehúz egy üveg sört, mintsem kipróbálja! Ez már
az esti foci után történik, és csak nevet rajtam az 500C miatt, bár azt azért
elismeri, hogy jól néz ki! Kár, hogy nőcis! Gyula, ki barátként és fanatikus
Ferrari-rajongóként szintén szerepelt már az újságunk hasábjain, viszont -
hozzám hasonlóan - odavan érte. Annyira, hogy kipróbálja nyitott tetővel... az se
számít, hogy havazni kezd.
Éjszaka még további képességeit is megvillanthatja a kis 500-as, vár rá egy
Veszprém-Szombathely út, sűrű hóesés közepette. Jól vizsgázik, a kabin
befűthető, a lámpák szélesen, messze világítanak, a futómű stabil. Magyarországra
inkább kemény, mint komfortos, pedig változtattak is rajta, cserébe azonban úgy
kanyarodik, hogy ihaj! Meghazudtolja a méretét és gömbölyű formáját, bátran,
gokartosan lehet vele fordulni. Persze a tengelytáv rövid, annak minden
hátrányával együtt.
2010. november 26. (szombat) Julcsi unokahúgom és keresztlányom táncversenyre megy, így rám
marad a kisöccse, meg a nagyszülők szállítása. Nem gond, a négyszemélyes
utastérben simán - tényleg simán - elfér Petike, a nagymama, a nagypapa, s
persze én. Elsős unokaöcsém legnagyobb gyönyörűségére nyitott tetővel megyünk,
már ismét ragyog a nap, persze azért a nagykabát marad szériafelszerelés. Az
idősebb generáció sem tiltakozik túlzottan a szél miatt, ezek szerint a védelem
jól működik.
Hát így teltek a napjaim az 500C-vel. Már csak néhány adalék van hátra, a zárt
tető 160 km/h felett hangos süvítésbe kezd, a középkonzolra szerelt váltó
kifejezetten pontosan kapcsolható, s minden pedál, kapcsoló finoman működik. Apró
szépséghiba, hogy a vászontető nem bírja a gépi mosót, így télen, hidegben is
marad a kézi mosás. Ám ennyit simán megér az autó, melyet nemcsak kellemes
használni, de a környezetünkből, s az idegenekből is inkább mosolyt, mint
irigységet vált ki! Pedig drága, az 1,3-as Multijet Lounge extrák nélkül 5
milliótól vihető haza.
