|
Írta: Administrator
|
|
2010. július 15. csütörtök 11:26 |
Megint egy olyan autó, melynek láttán úgy érezhetjük, hogy nincs tovább!
Valójában még titok, mert csak 2011-ben debütál a
458-as versenyváltozata, de egy ügyes Ferrari-kereskedőnek köszönhetően idő
előtt megismerhetjük a csodakocsit. Csodakocsi, mert már a 458 Italia tudása,
paraméterei, szépsége láttán - velem együtt - sokan úgy gondolták, hogy ezt már
nem lehet fokozni, ám a vörös ördögök megint megcsinálták. Méghozzá úgy, hogy a
458 új kiadása két másodpercet ver Fioranóban az elődjére, a 430 Challenge-re,
s eközben akár 1,6 G-s oldalgyorsulást is elérhet.
Érdekes, hogy a motorhoz nem is nyúltak hozzá a mérnökök, annál többet
bütyköltek viszont a váltón, a karosszérián és a futóművön. A könnyebb anyagok
felhasználásával jelentősen csökkent az autó súlya, a váltó áttételeit
rövidebbre vették, így alacsonyabb fordulaton több a nyomaték, s a keményebb
rugók mellett a hasmagasságból is 30 mm-rel „levettek".
A 19 colos Pirelli
slick gumik mögött az 599XX fékrendszere dolgozik, ráadásul az ABS is
többféleképpen konfigurálható. Talán ehhez kapcsolódik a legforradalmibb
változás a 458 Challenge esetében, a Manettino két új beállítási lehetőséget is
kapott, kifejezetten a száraz vagy nedves pályaversenyzéshez igazítva.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:29 )
|