Vagy mégsem?! Mert állandóan azt figyelni, hogy mennyivel repeszt a pilóta, mennyivel esik be a következő kanyarba, hát, lehet, hogy egy kicsit túl sok. Márpedig ebben a Ferrariban egy kijelző segítségével a hátsó utasok is pontosan nyomon követhetik, hogy mennyivel halad éppen az autó, milyen fordulatszámon pörög a motor, hányas fokozatban.
Tiszta szerencse, hogy legalább az ülések kényelmesek, legalább annyira, mint az elsők, s az első hírek szerint, a hely is elég két 185 centinél nem magasabb utasnak. Csak a gyomruk is bírja az izgalmakat, vétek lenne összerondítani a gyönyörű bőrkárpitozást, melynek színét természetesen a tulajdonos határozhatja meg.
Gyengébb idegzetű utasok áldani fogják a sorsot, hogy a fejtámlák hátuljába színes képernyőket épített a Ferrari, így utazás közben is szórakozhatnak kedvenc akció- vagy horrorfilmjükkel. A pilóta valószínűleg inkább a kormány kapcsolóival és a két pedállal játszik, persze, hogy övé a legkirályabb hely.
Azért a csomagok sem panaszkodhatnak, ritka, hogy egy-egy poggyász ilyen gyorsan és elegáns körülmények között érjen célba, és még síelni is együtt mehetnek a gazdáikkal. Ilyen eddig még nem volt, a Ferrari műszaki szótárába bekerült a praktikum, amit mi egyelőre nem bánunk. S talán a gazdag, családos vásárlók sem.