|
Írta: Administrator
|
|
2007. január 08. hétfő 11:49 |
A General Motors 1,7 literes átlagfogyasztású autót
mutatott be az Észak-Amerikai Autókiállításon, a takarékos modell neve: Volt.
A feszültségre utaló névválasztás nem volt véletlen
a tervezőcsapat részéről, a tanulmány ugyanis hibrid, vagyis az 1 literes,
háromhengeres turbómotor mellett egy 110 voltos elektromotor is besegít a
hajtásba. Vagyis a GM belátta, hogy a tisztán elektromos hajtású kocsiknak
(például az EV1-nek 1996-ból) erős korlátjai vannak, és áttért egy a Toyotáéhoz
hasonló rendszerre. Az E-Flex névre keresztelt, a jövőben gyakran alkalmazott
megoldás azonban rugalmasabb a japánokénál, mivel a benzinmotor helyettesíthető
bio-dízelt, vagy hidrogént használó erőforrással is.
Természetesen a Volt sem mindig annyira takarékos, mint ahogy a bevezetőben
említettük. A négyüléses, vagyis családok által is jól használható autó csak
akkor teljesíti ezt a rendkívül jó fogyasztási adatot, ha a tulajdonos minden
éjszaka feltölti az akkumulátorokat, illetve naponta csak körülbelül 100
kilométert használja. Egyéb esetben a fogyasztás 4,7 liter körül alakul, és egy
tank E85-ös üzemanyaggal több, mint 1000 km-t képes megtenni a Volt.
  
Az E-Flex rendszer 2010 körül kerülhet sorozatgyártásba, addig a Toyotánál az
előny.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:39 )
|