Központi szerepet kap majd két Európában először
látható autó is: a tüzelőanyagcellás HydroGen4, valamint a Volt villanyautó.
Előbbi a Chevrolet Equinox Fuel Cell európai változata, melyből Amerikában már
idén ősszel forgalomba áll az első jelentősebb flotta. Utóbbi pedig a
középtávon remélhető emissziómentes autózás mikéntjébe enged bepillantást: a
koncepcióautó az E-Flex elektromos architektúrára épül, és kizárólag
villanyautóként is közlekedhet. Második hajtásrendszere csakis azért van, hogy
alkalmilag áramot termeljen és növelje a hatótávot.
Az E-Flex stratégia lényege, hogy különböző hajtásrendszereket alkalmazzon
egyazon járműben, attól függően, hogy milyen energiaforrás áll a felhasználó
rendelkezésére. Ennek megfelelően kétféle változatban jelent meg a Chevrolet
Volt: Detroitban, 2007 januárjában 1,0 literes háromhengeres benzines
turbómotorral, amelynek üzemanyaga benzin vagy E85 (85 százalék etilalkohol
és15 százalék benzin) lehet; Sanghajban 2007 áprilisában pedig
hidrogén-tüzelőanyagcellával.
Az Opel a csekély emissziójú ecoFLEX-modelljeivel veszi fel a harcot a
mértéktelen környezetrombolás ellen, ezek élvezetesen vezethető, szerény
fogyasztású, mérsékelt CO
2-kibocsátású, gazdaságos autók lesznek. A
sorozatot a Corsa 1.3 CDTI változata nyitja meg, amely kilométerenként csupán
119 gramm CO
2-t bocsát ki, és 2008-ban kerül piacra.
Az ötajtós, ötüléses Agila is csak jövő tavasszal érkezik meg a kereskedésekbe,
a barátságos formájú mini a Corsához hasonló takarékos erőforrásokkal
vásárolható majd meg. A magasságához képest kedvező légellenállású Agila bázismotorja
egy egyliteres, négyszelepes, háromhengeres egység - 65 lóerővel. Dinamikusabb
menettulajdonságokat ígér a 86 lovas 1,2-es, melyhez opcióként automata váltó
is rendelhető; a takarékosság mestere viszont az 1,3-as turbódízel motor.
Hetyke mini-tanulmányokkal, feltűnő retro-egyterűvel bizonyítja a Chevrolet a
keresztemblémás márka sokoldalúságát, a csúcspontont mégis az új, lejtőshátú
Aveo jelenti majd. Markáns küllemével, értékes
felszereltségével és az új, még hatékonyabb benzinmotorjával várhatóan gyorsan
nő majd az új Aveo népszerűsége, mely 2008 áprilisában érkezik meg hazánkba.
Jellegzetesen nagy, vízszintesen tagolt hűtőmaszkja elsősorban a fiatalokat
szólítja meg, de a kétféle benzinest tartalmazó motorválaszték is leginkább az
ő igényeiknek felel meg: 84 lóerős az új 1,2 erőforrás, a régi ismerős
1,4-espedig már 98 pacis.
Már Genfben is megcsodáltuk az európai szem számára szokatlan látványt nyújtó
HHR-t, amely a „hot rod" autókra és a klasszikus Corvette-re is
emlékeztet, így abszolút kivételes egyéniség a kompakt kategóriában. Markáns
küllemét, magas tetejét és öblös sárvédőjét az 1949-es Chevrolet
Suburban, korának első többcélú autója inspirálta, 2,4 literes négyhengerese
175 lóerőt fejt ki.
1977 szeptemberében, a frankfurti IAA-n lepte meg első turbómodelljével
az autósvilágot a Saab. Épp harminc esztendő múltán egy következetesen sportos
különkiadással, valamint a teljesen átdolgozott 9-3 sorozat világpremierjével
ünnepli e jubileumot a svéd prémiummárka. A teljesen fekete Turbo X designja a
legendás Saab 99/900 turbókra emlékeztet, ugyanakkor technikája abszolút 21.
századi. A 9-3 család korlátozott darabszámban készülő csúcsmodellje
összkerékhajtású, 280 lóerős (206 kW), nyomatéka 400 Nm, menetteljesítményei
pedig új szintet képviselnek a Saabnál: nulláról százra 5,7 másodperc alatt
gyorsul.
Az Cadillac stand sztárja CTS limuzin új nemzedéke és a BLS Wagon lesznek, de
az amerikai luxusmárka leleplezi a BLS Flexpowert és a megnövelt teljesítményű
Corvette kupé és kabrió kiadását is. A „Transformers" mozifilm rajongói
HUMMER Autobot Ratchet „személyében" az egyik főszereplővel
találkozhatnak.