Éld át a Formula1-es élményt! Legyél autóversenyző!
Nico Rosberg is ebből a tehetségkutató sorozatból indult. Sebastian Vettel szintén!
Most én következem! Legalábbis reménykedem, hogy feltűnt valakinek határtalan
tehetségem, és hamarosan megkínál egy szerződéssel. Hiszen még csak 33 éves
vagyok! Schumacherhez képest szinte gyerek.
Most már persze nagy a szám, túléltem a hungaroringi kalandot, életem első, de
remélhetőleg nem utolsó formulás vezetését. Nem volt mindig így. Ahogy az
esemény közeledtével az egóm egyre inkább padlót fogott, úgy nőtt a szorítás a
gyomrom körül, különösen az időjárásjósok előrejelzésének ismeretében. Mert senki
sem akart jó időt jósolni, hallgathattam Vissy Károlyt, Gaál Noémit vagy
éppenséggel Reisz Andrást, nézhettem az időkép honlapot is, az összes előrejelzés
esőt és hűvös időt ígért. Az utolsó egyeztető telefonnál aztán rá is kérdeztem
az esőnapi programra, mire érkezett a vidám, kedves és egyben nagyon „megnyugtató"
válasz: a „műsor" ugyanaz lesz, csak esőgumival. Na, gondoltam magamban, mi
lesz ennek a vége...
Visszatérve a programhoz, az általam kipróbált háromórás Formula Racing Days
Experience körülbelül így nézett ki: a megérkezést és a regisztrációt követően megtörtént
a versenyoverálok kiosztása, majd jött egy körülbelül fél órás elméleti
oktatás, végül az üléspróba után a nap csúcspontjaként, fő attrakcióként, amiért
a legtöbben mentünk: a gyakorlás felvezetéssel következett. Természetesen esőgumival,
mert az nem maradhatott el.
Jó szokásomhoz híven elkéstem, lemaradva a normál elméleti oktatásról, ezáltal
kénytelen voltam elvégezni egy gyorstalpaló kurzust. Pilótatársaim már
beöltözve, én meg kétségbeesetten próbáltam nem kétségbeesett fejet vágni, és
minél többet felfogni, megjegyezni a külön számomra tartott, jó ötperces
tréningből. Csapongtak a fejemben a hirtelenjében kapott információk: Formula
BMW FB02, 140 lóerő, 400 kg, négy másodperces gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra,
hatfokozatú szekvenciális váltó, minden váltásnál tessék kuplungolni,
visszaváltásnál előre, felkapcsolásnál hátrahúzni a váltókart, kemény
mozdulatokkal, nincs elektronika, fontos a biztonságos távolság, ne maradj le,
és ehhez hasonlók.
Rohantam öltözni, megkaptam a kezeslábast a méretemben - előzőleg meg kellett
adnom a legfontosabb paramétereimet -, ugyanígy bukósisakot, kesztyűt, és cipőt
választottunk. Közben az előző turnus visszatért a boxutcába a versenygépekkel,
így hálisten nem sok idő maradt az aggodalomra. Egyébként az eső is elállt, már
csak a nedves aszfalttal kellett megküzdenie a kezdő Schumachereknek.
Beszálltam, illetve miközben majd lerúgtam a visszapillantó tükröt beléptem a
monocoque kabinba, egyre lejjebb ereszkedve előrenyújtottam a lábamat, aztán
valahogy átpréseltem a vállamat a rendkívül szűk fej és nyakvédő HANS-on, míg
végül ültem. Ültem?! Maximum félig, félig meg feküdtem, fogalmam se volt, hogy
fogok így vezetni, ráadásul hirtelen még abban is kételkedni kezdtem, hogy
ebben a kocsiban léteznek pedálok. Na, a kuplung egy kicsit megmozdult, ez
megnyugtatott valamennyire, a gáz szintén, ám a fék egyáltalán nem. Igaz, szóltak,
hogy nincs túlszervósítva a kocsi. Egy segítő beszíjazott, végre tartott
valami, és helyére került a kormány és a rádió is.
Némileg remegő kézzel elindítottam a gépet, úgy ahogy mutatták, nem túl
bonyolult módon, körülbelül négy gomb van a kormánytól balra, abból egy a hátsó
világításé. Szóval nincs túlbonyolítva a szerkezet, a négyhengeres aggregát
visszafogottan morog, vibrál a hátam mögött, nem is vészes. Egészen az első
gázadásig, nem tudom milyen kipufogó lehet rajta, de félelmetes, veszett hangok
hagyják el a torkát, pedig még csak állunk. Ja, és csak négyhengeres.
Megindult a felvezetőkocsi, egy 318d, mi utána, lassan, folyamatosan emelve a
fordulatszámot, felengedve a kuplungot. Ez megvolt, örültem, mint majom a
farkának, már lazán gurultunk a boxutcában. Zöld a lámpa, végre birtokba
vehettük a nyílt pályát, a közönség őrjöng... ugyan, ugyan, csak a fantáziám
játszik velem. Az első kör az ismerkedésé, a pályával és az autóval, a vizes
aszfalt miatt nem használhatjuk a rendes íveket, mert irgalmatlanul csúszik.
Hihetetlen, ahogy a Formula BMW reagált a parancsomra, a legkisebb
kormánymozdulatra fordult, a legkisebb gázadásra harapott, üvöltött és
gyorsult, karosszériadőlés nincs, de gondolom, hogy ez senkinek nem újság. A
váltó tényleg határozott kezet igényel, a vezető minden porcikája érzi a következő
fokozat kapcsolását, de tulajdonképpen megszokható. Még nem bírtam figyelni a
sebességmérőt, nem mehettünk túl gyorsan, mégis abszolút más dimenzió, nehezen elmondható,
leírható az egész. A kör végére viszont már kezdtem élvezni a vezetést, jött a
célegyenes, lehetett tolni igazán, a kormány tetején felvillantak a piros
LED-ek, a motor ordított torkaszakadtából, váltottam, majd újra ugyanez. Nagy
fékezés, az instruktor jelezte, hogy gyorsulni fogunk, na, mondom magamban,
mégis Schumacher leszek.
A bizakodás nem sokáig tartott, a pálya felső részén egy kanyar megtréfált, így
kénytelen voltam felidézni, hogy mi ilyenkor a teendő. Taposni együtt a kuplung-
és a fékpedált, különben vége az önindítónak, majd miután megállt a pörgésből a
versenyautó, lehet újra gépészkedni. Ismét a többiek után eredtem, illetve visszatértem
a boxutcába egy gyors átvizsgálásra, s máris indulhattam a következő körökre.
Jó játék volt, de állandóan észnél kellett lenni, hiszen nem versenyzők voltunk
és vagyunk: nem tudtuk felmelegíteni a gumikat, nem tudtuk a határokat, nem
ismertük a pályát, ráadásul a versenygép rendkívül élesen reagált a
parancsokra, egy túl korai gázadás vagy egy elhibázott visszaváltás azonnali
megpördüléshez vezetett. Ugyanakkor felejthetetlen élmény volt, száguldani a
Hungarorin célegyenesében, alig néhány centiméterrel az aszfalt fölött, egy
együléses Formula autó volánja mögött, majd bevenni a kanyarokat. Mindezt egy
rendkívül profi és kedves team segítségével, köszönjük!
