|
Oldal 2 / 2
Ki tudja, hány éve szinte változatlanok, mégis minden egyes alkalommal élvezet,
majdhogynem ünnep megcsodálni egy-egy Morgant a magamfajta autórajongó
számára, egyszerűen imádnivalók a klasszikus formájú hűtőmaszkjukat, a
motorháztetőt átfogó bőrszíjaikat az ablaküveg nélküli, filigrán ajtókon
végigfutó fadíszítéseiket vagy a csomagtartóra erősített, sokküllős
pótkerekeiket.
A Qashqai után új kedvencem lesz, megint a Nissantól, s megint
szabadidő-autó, csak ezúttal kisebb, s ráadásul a nevének megtanulásához,
helyes leírásához sem szükséges négy év vagy egy teljes modellciklus. Nincs
cifrázva, Juke-nak hívják egyszerűen, a karosszériája ellenben hihetetlenül
merész és izgalmas, simán páratlan a kategóriában. Ha az ára is a nagy
testvéréhez hasonlóan kedvező lesz, akkor komoly esélyekkel vív a bestseller
címért, nem úgy, mint a Micra, mely sokminden, csak éppen nem szép, nem divatos
és nem modern.
Ritka a koszos autó Genfben, legalábbis a szalonon, legtöbbször még az
ujjlenyomatokat is eltűntetik a szorgos munkások a kiállított autókról, ezért
„üdítő" kivételt jelentett az Opel Ampera, amely a saját lábán érkezett
Rüsselsheimbős, s ennek megfelelően felettébb piszkos volt. Mellette viszont
csak úgy ragyogott a Flextreme GT/E Concept és az új Meriva, pk hárman alkották
az Opel nyerő trióját.
Ezért érdemes kimenni, megnézni közelről egy Paganit, beleülni, megfogni
a kormányát, végigsimítani a műszerfalát, s egy kicsit elálmodozni az ülésében,
hogy milyen lenne száguldani vele egy kanyargós országúton. Egyébként
búcsúzóul, mert hamarosan érkezik az új modell, az olasz-argentin márka
elkészítette a Zonda egy darabos limitált „szériáját", amely 1,3 milliós árával
a kiállítás egyik legdrágább darabja volt.
Még a formatervezők között is külön fogalom a Pininfarina név, illetve a
„csapat", nekik köszönhetjük a legszebb Ferrarikat és Alfákat, fantáziájuk ráadásul
szerencsére kifogyhatatlan. Idén újra kitettek magukért, egy nyitott
Alfa-tanulmánnyal lepték meg a közönséget, az egyszerre klasszikus és modern
Duettotanta a legszebb hagyományokra épít. Emellett természetesen az olaszok
legújabb büszkesége, az 1,75 literes turbómotor mozgatja...
Végig titkolta, végig rejtegette a nyilvánosság elöl a Porsche, így nagy
meglepetést okozott a 918 Spyder, amihez nem is lehetett közel férni az állandó
tömeg miatt. A német sportkocsi-gyártó hibrid modelljével immár részletesebben
is megismerkedhettek az újságunkban.
Itt a tavasz, hamarosan beköszönt a nyár, s vele együtt a kabriószezon, a
Renault tökéletesen időzítette a Megane CC és a Wind premierjét. Utóbbi a
Twingo alapjaira épül, keménytetejét pillanatok alatt képes eltűntetni, s a
fifikás mechanizmusnak köszönhetően a kocsi súlya sem nőtt meg jelentősen. Sőt,
az erős motorokkal sportos menettulajdonságokra képes apróságnak még
használható csomagtartóval is rendelkezik: 270 litert tudunk bezsuppolni a
Windbe, akár nyitva, akár csukva van a teteje.
Az egykori tuningművész, mert Frank Rinderknecht művésze (volt) a saját
szakmájának, mára a környezetbarát autók jövőjének feltérképezésébe fekteti
minden energiáját, s aszfalttépő, gumicsík-égető szörnyetegek helyett némán
„pöfögő" vagy éppen vízben úszó, sokszor örültnek tűnő autószülemények gurulnak
ki a svájci Rinspeed műhelyből. Idén még meglehetősen visszafogott is
volt a mester a FIAT 500-as alapú zéró károsanyag-kibocsátású városi autójával,
melynek a hangzatos UC nevet adta.
A Mansory mellett esélyük sem volt labdába rúgniuk, a sima, vagyis nem lila és
nem aranyozott hűtőmaszkú Rolls-Royce-k közel sem voltak annyira
érdekesek, mint a néhány méterrel odébb pihenő társuk. Lehet, hogy ősszel
Párizsban a BMW-hez tartozó brit autógyár is sárga vagy pink kabrióval
kápráztatja el a publikumot?
Shakira jött és győzött, mindenki látni és hallani akarta az apró termetű, ám
annál nagyobb hangú latin popsztárt, így annyi ember gyűlt össze a „rögtönzött"
genfi koncertjén, hogy a SEAT standján, sőt a környékén, mozdulni sem
lehetett. Nem mellékesen az IBE koncepció is bemutatkozott, amely a városi
mobilitás dinamikus lehetőségét vetíti elénk, látványos karosszériába
csomagolva és elektromos hajtásrendszerrel kialakítva.
Jó hír minden Skoda-rajongónak, megszépült a Fabia, a Roomsterrel közös
vonásainak hála a cseh kisautó határozottan jobb formát mutat az elődjénél. És
sportosabbat, az RS-ben több, mint 170 lóerős motor dübörög, így az 1, 4
literes, turbóval és kompresszorral egyaránt támogatott erőforrás akár 223
km/h-val is képes repíteni a kis karosszériát. Montoantól Combi karosszériával
is rendelhető, még szerencse, hogy a Super 2000-es kiadás csak ötajtós
változatban kapható.
Számomra a kiállítás egyik legfantasztikusabb élményét ez az alig pár
négyzetméteres stand jelentette, ahol minden pompa és cicoma nélkül, teljesen
egyszerű körülmények között két hihetetlenül szép autó várta az érdeklődőket, a
Carozzeria Touring Superleggera előadásában. Az 1926-ban alapított, majd
2006-ban feltámasztott karosszériaépítő „manufaktúra" egy remek formájú, kombi
Bentley-t, és egy egyedi kialakítású kupét - az A8 GCS Berlinetta - készített,
hamarosan mindkettőt bemutatjuk részletesebben.
Fantáziával vagy alkotói szabadsággal nemigen büszkélkedhetnek a Volkswagen
formatervezői, ember legyen a talpán, aki különbséget tud tenni az új típusaik
között, ám van valami, ami miatt mégis mérhetetlenül irigylem őket, méghozzá a
szakácsaik miatt. Persze egy virslit elkészíteni, megfőzni nem nagy dolog,
mondhatnánk, de a finom frankfurti leves után már el kellett ismernem, hogy
ezek a srácok/lányok, akik a konyhában sürögtek, forogtak a kedvünkért, igen
értik a csíziót. Bizony a fenséges ízek mellett eltörpült az új Sharan vagy
felfrissített Touareg és az Amarok nagysága.
Zárásként pedig jöjjön újra egy olasz, úgyis ők a legjobbak, ezúttal a Zagatóval
fejezem be a genfi tudósítást. A buboréktetőiről híres formatervező gárda
ezúttal is egy klasszikus arányokkal bíró sportkupét alkotott, a piros színű
Perana Z-One-ban ráadásul igen erős szív dobog: a 6,2 literes Corvette motor
ugyanis akár 320 km/h-val is képes repíteni a ritka járgányt.
Úgy gondolom, méltó befejezése volt ez a genfi összeállításunknak, most
búcsúzom, jövőre újra találkozunk!
|