Regisztráció     Kezdőlapom!         
Főoldal arrow Történelem arrow Guruló nappali - 50 éves a Mercedes-Benz 300SL roadster
Főmenü
Főoldal
Magazin
Sport
Katalógus
Használtautók
Galéria
Linkek
Hírlevél archívum
Elérhetőségeink
Listázó
Keresés
Videók
Jogi tanácsok
Magazin
Hírek
Bemutató
Teszt
Történelem
Kiemelt oldalak
IAA 2011
Mítoszok földjén - Ferrari Múzeum
RSS
feed image
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!






 

Ossza meg ezt a cikket barátaival és ismerőseivel a Facebookon!

Guruló nappali - 50 éves a Mercedes-Benz 300SL roadster

PDF Nyomtatás E-mail
Írta: - mg -   
2007. április 18. szerda 11:01
A coupék szerelmesei Észak-Amerikában Gullwingnak - Sirályszárnyúnak -, Franciaországban pedig Papillonnak, azaz Pillangónak becézték. Ezeket a kedves neveket különleges ajtóinak köszönhette az egyedi karakterű sportkupé, a 300 SL, amely 1957-ben teljesen új formában lépett a közönség elé. Az 1957-es Genfi Autószalonon a Daimler-Benz egy lenyűgöző rodsterrel jelentkezett, amely a nyitott tetős sportkocsik iránt egyre intenzívebb kereslet miatt azonnal hangos sikert aratott.
A Mercedes-Benz 300 SL lélegzetelállító sportkocsi volt, karakterisztikus szárnyasajtóinak köszönhetően már álló helyzetben kiemelkedett a konkurensei közül. A tetőhöz erősített és felfele nyíló ajtók elsődleges célja azonban nem a feltűnés, a kitűnni vágyás volt, az érdekes megoldás egyszerűen a konstrukció kényszerűségeiből fakadt. A 300 SL ugyanis valójában „versenyautóként" született meg 1952-ben (W194), csak később - Maximilian Hoffman, a Mercedes amerikai importőrének ötlete alapján - alakult át utcai sportkocsivá.

A versenyautó stabil és könnyű alvázkerete pedig egyszerűen nem hagyott szabad helyet a hagyományos ajtóknak. Az első változatokon még a kereszttartók felső éle annyira magasra sikeredett, hogy a szárnyasajtók már az oldalsó ablakok alós élénél végződtek. Később az ajtónyílások valamivel mélyebbre kerülnek, 1954-ben pedig megérkezett a széria 300 SL. Motorjának alapját a M198-as kódra hallgató, háromliteres, hathengeres verseny-aggregát adta, a közvetlen befecskendezéses egység kereken 215 lóerős volt.
Időközben a korábban már emlegetett osztrák származású, amerikai úriember, „Maxie" Hoffman arról győzködte a gyár vezetését, hogy fejlesszék tovább a szárnyas autót, mégpedig elegáns, nyitott roadsterré. Végül a 190 SL (W121) roadster sikere meggyőzte a stuttgartiakat arról, hogy egy ilyen típusú gép piacra dobása logikus lépés, így az 1954-től 1957-ig gyártott 300 SL coupét leváltotta a roadster (W198 II).
Hogy a 300 SL tető és szárnyasajtók nélkül is életre kelhet, Rudolf Uhlenhut már 1952-ben megmutatta, közreműködésével a nürburgringi nagydíjon négy, a W194 alapjaira épülő nyitott versenyautó tűnt fel. Ezek 100 kilogrammal könnyebbek voltak a zárt változatnál, miközben ugyanazt a merev vázszerkezetet használták. A Mercedes Benz versenyzői győzelemmel térhettek haza, ugyanúgy, mint a Carrera Panamericanaról.
Ugyan a szárnyasajtók a versenysportban praktikusnak bizonyultak, ám a W198 II-nek klasszikus, elöl rögzített nyílászárókra volt szüksége. Ennek megfelelően a mérnökök jelentősen átalakították az alvázkeretet, és mindkét oldalon mélyebb ajtókialakításokat hoztak létre. A konstrukció szilárdságának megtartása érdekében további csövek beépítésére volt szükség, így a roadster súlya 35 kilogrammal gyarapodott a kupéhoz (1295 kg) képest. Ugyanakkor a járműbe kényelmesebb volt a beszállás, a lehajtható kormányra sem volt töbebt szükség, a tekerőkarral leengedhető ablakok pedig még a kemény tetővel is friss levegőt juttattak a kétszemélyes utastérbe. S habár a lágyabb karakterisztika miatt csalódott coupe-rajongók egyszerűen „guruló nappalinak" neveztél a roadstert, ezek az apróságok nagyban megkönnyítették a tulajdonosok mindennapi életét.

Egyébként pedig a végsebesség 10 km/h-s csökkenése - így is 250 km/h volt a csúcs - nem számított annyit, mint a könnyebb kezelhetőség, illetve jelentősen javultak a menettulajdonságok, ami elsősorban a hátsó kerékfelfüggesztésként beépített alacsonyabb forgáspontú egycsuklós lengőkarnak volt köszönhető. A biztosabb útfogáshoz, a rövidebb fékúthoz azonban a Dunlop féktárcsák is hozzájárultak, így a lassulás már igazodott a 10 másodperc alatti gyorsuláshoz.
Természetesen a 300 SL roadster „arca" sem egyezik meg maradéktalanul a kupéval, a hosszanti irányban álló fényszóróbura és irányjelzők jelentősen eltérő frontrészt eredményeznek. A roadster övvonala is markánsabb ívben futott, noha alapvetően az elegáns vonalak hasonlóak. Ez különösen a karosszéria és a tető eltérő fényezése esetén tűnt ki, márpedig az 1500 márkába kerülő hardtop a 300 SL egyik legkeresettebb extrafelszerelése volt. Alapra a 300 SL-t egy könnyen nyíló, az ülések mögötti fedél alá süllyeszthető vászontető védte az időjárás viszontagságaival szemben, amely a fém tető alkalmazásával akár el is hagyható volt.
Hat éves gyártási periódusa alatt - 1957-től 1963-ig - 1858 roadster gördült le a szerelősorról, az utolsó példány gyártására februárban került sor Sindelfingenben. Ezzel lezárult az első SL-modell korszaka, és egyben az autógyártás egy fejezete is. A 300 SL roadster a Mercedes-Benz utolsó, különálló alvázkerettel rendelkező személyautója volt.
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:21 )
 
< Előző   Következő >


Copyright (C)2005-2007 Autós Világ I Médiaajánlat I Impresszum