Szóval, osztoztam a férj aggályaiban, hittem is,
meg nem is a kis olasz képességeiben. A 100 lóerős motor, és a hatfokozatú
váltó ellenére nehezen tudtam elképzelni, hogy ez a viszonylag keskeny és magas
doboz lázba tudna hozni engem. Mégis sikerült neki, a sport Panda nem sokáig
hagyott ebben a bizonytalan állapotban.
Sőt, néhány kilométer után belőlem is kihozta a
harcikutyát, vezetési stílusom rövid idő alatt idomult a Fiat-természetéhez. Az
1,4-es, 16 szelepes motor a 6 fokozatú váltóval karöltve olyan komolyan adta
elő magát, hogy egy idő után már semmi nem érdekelt, csak nyomtam a gázt, és
vigyorogva - olykor lehet, hogy vicsorogva - élveztem az igencsak vad
„feelinget". A pörgős erőforrás karakterét kiismerve egy pillanatig sem
engedtem háromezer alá esni a fordulatszámot, a mutató folyamatosan a 4000-től
6000-ig terjedő tartományban táncolt, a motor és a kipufogó pedig a lábam
utasításait követve egyre szebben dalolt.
A rövid fokozatok villámgyorsan
fogytak, a gyorsulás azonban nem ért véget autópálya-tempónál, a kis Panda
meglepően simán érte el a gyári végsebességét. Két személlyel a 185 km/h nem
rossz eredmény - pláne egy ilyen ki zsebtigristől; ráadásul a „játék" közben
abszolút megfeledkeztem a magas építésmód hátrányairól.
Az eszméletlen
agresszív motor és váltó együtteséhez ugyanis minden kényelmet nélkülöző, de
parádésan stabil futómű társul, a peres papucsokkal szinte a legkisebb kavicsot
is megéreztem, de ahogy kanyarodott, az mindenért kárpótolt. Ezért a legjobban
kanyargós országúton érezte magát a Panda 100HP, a Sport gomb megnyomásra
közvetlenebbé váló kormánnyal és gázreakciókkal itt mutatta a legszimpatikusabb
arcát. Méretéhez képest magabiztos menettulajdonságaihoz hozzájárult a nagy
hatásfokú, négy tárcsából álló fékrendszer is, amely először alaposan
megtréfálhatja a gyanútlan vezetőt és az utasokat.
A Panda 100HP-t a forgalom többi résztvevője sem hozta zavarba, legtöbbször
könnyedén átlépett rajtuk, így sokszor azokat - az olykor kategóriákkal nagyobb
- társait is megtréfálta, akik nem hitték el, hogy a vagány külső alatt tényleg
„egy pit-bull szíve dobog". Pedig a merész első spoiler nem rejti véka alá a
Panda harci szellemét, de hát először én sem hittem a szememnek. A hátsó
spoilerrel, a diffúzor-utánzattal, az ültetett futóművel és a peres gumival
együtt is csak egy jól kinéző mininek tartottam, amely elsősorban a vásárlók
individuális igényeit képes kielégíteni. Tévedtem.
Így utólag belátom, hogy volt értelme a jól formázott sportüléseknek, vagy a
6500-nál kezdődő piros mezőnek, nem pedig csak egy városi autó vicces
kiegészítői. Amúgy a négyszemélyes utastér megtartotta az alapváltozat előnyeit
- osztályához képest tágas belső, jó kilátást biztosító üléspozíció, kézre álló
váltókar -, extra felszereltségével azonban jóval többet nyújt annál. A
bőrkormány, a CD-s rádió, a manuális klíma, az elektromos ablak, a my-car
rendszer az utazás komfortját növelik, a feláras ESP, a légzsákrendszer, és az
ABS viszont a bennülők életét védik.
Az akciósan 3 millióért megvásárolható Panda 100HP tényleg hasonlít egy jól
kiképzett harci kutyára. Menet közben „nem hall, nem lát, és nem érez semmit",
mindvégig csak egyetlen-egy cél lebeg a szeme előtt: a győzelem. Ez a kisautó
esetében természetesen a gyorsulás és a száguldás, eltökéltségével pedig sok
örömhöz juttatja tulajdonosát.
