Gárdony?! - taposok bele csodálkozva a fékbe a
településtábla láttán! Eredetileg csak az XC70-est akartam lefotózni valahol a
közelben, de aztán sikerült jó messzire elkalandoznom. Hiába, az előre
kigondolt ötleteim sorra csődöt mondtak: az egyik egy szeméttől túlcsorduló
kuka, a másik a nap béna állása, a következő pedig „kitudjamimiatt" esett
kútba. Lehet, hogy nem is a helyszínekkel volt a gond, csak a XC70-es ejtett
rabul?
Érdekes feltevés! Különösen azért, mert autóvásárlás esetén
első körben nem a Volvo jutna eszembe. Vegyék csak olyanok, akik a T6-os
S80-assal is képesek 90-nel cammogni! 272 lóval! Hű! A gondolattól is kiráz a
hideg! Aztán, ha mégis egy Volvo közelébe jutok, akkor engem is megragad a
skandináv márka - teljesen egyedi - varázsa.
Aztán meg, valahogy én is lenyugszom tőlük! A legújabb XC70-es esetében is ez
történt! Pedig kívülről semmi különös. Szép, szép, de engem igazán csak az
olasz formák hoznak lázba. Azt azonban el kell ismernem, hogy a terepes kiegészítők
jól állnak a V70 kombinak, a Cross Country igazán férfias jelenség. Nem
agresszív, ugyanakkor süt róla a magabiztosság, az energikusság, szóval nem
kizárólag az amerikai családanyák gyerekszállító autója. Szemből - talán - neki
van a legegyedibb Volvo-arca, az alsó műanyag védőelemek, a kiemelt ködlámpák
tekintélyt kölcsönöznek számára, de a hosszú karosszériája és a megemelt
építése sem engedi eltűnni a tömegben.
Hát, ha a svéd szabadidő-kombi külsejére azt mertem mondani, hogy semmi
különös, akkor a belseje láttán egyértelműen lelkendeznem kell. Gyönyörű,
gyönyörű, és még egyszer is gyönyörű. Valójában a Volvo-belsőkkel eddig is
teljes mértékben ki voltam békülve, de ez a kialakítás - a színösszeállítástól
kezdve, az anyagválasztáson, a kényelmen át, egészen az ergonómiáig bezárólag -
egyszerűen tökéletes. A legjobban a fabetét tetszett, utoljára a Lancia
Thesisben volt ennyire perfekt, nem giccses, nem erőszakolt, csak úgy önmagában
szép. Ugyanígy nincs hiba a műszerfalban, modernek a digitális kijelzőket rejtő
kerek műszerek, szellemes és magától értetődő a sokgombos középkonzol, s a bőr
ülések kivitele sem lehetne precízebb.
Ebben a méretosztályban már
rakodóhelyekből is akad bőségesen - igaz, közben az S40-esben is kijavították
ezt a hibát -, csak a lebegő középkonzol meghosszabításaként rendelkezésre áll
két, jól kihasználható rekesz, a legtöbb holmit mégis a csomagtartó képes
elnyelni. 575 literes, 1600 literig bővíthető, síkokkal határolt, jól
használható raktér, kutyaszállító ráccsal és még sok más egyéb extrával.
Visszatérve - még egy szó erejéig - az utastérhez, a helykínálat négy ember
számára hasonlóan pazar, mint a Summum kivitelű tesztautó felszereltsége.
Egyedül az aktív futóműre vagy a Nivomat szintszabályozásra lettem volna még
kíváncsi, de ne legyen az ember telhetetlen.

Az XC70-es motorterében egy régi ismerőst üdvözölhettem, a D5-ös erőforrás
ráadásul ezúttal egy hatos automata váltóval párosult. Többször, több tesztben
méltattam már korábban az öthengeres dízel képességeit, természetesen most is
tudása legjavát nyújtotta. A 185 lóerő és a 2000-es fordulatszámnál
rendelkezésre álló 400 Nm-nyi nyomaték fölényesen mozgatja a testes
karosszériát, alul sincs jelentős homályzónája, s a pörgetést is tisztességesen
tűri. Azonban abban majdnem teljesen biztos vagyok, hogy a gyári adatokban
rejlő képességek (gyorsulás 0-100 km/h: 9,6 szekundum, végsebesség: 210 km/h)
soha nem lesznek ezzel az autóval kihasználva, valamiért tényleg nem illik a
száguldozás a Volvo-imázsához. Pedig a futómű immár bírná a strapát, nyomát sem
mutatja az elődje ingatagságának, már nemcsak az egyenesekben, hanem végre a
kanyarokban is gyors az XC70-es.

Ráadásul a gázadást diszkrét, kellemes tónusú
morgás kíséri, ami nagy szó egy dízel esetében. Az automata váltó gyakorlatilag
észrevétlenül teszi a dolgát, ezért a kézi üzemmódja fölösleges, használatát
semmi nem indokolja. A kormány, a pedálok, a fékek működése ideális az autó
teljesítményéhez mérten, a 7 literes átlagfogyasztás pedig kifejezetten
csekély. Bevallom, kemény terepen nem hajtottam meg a Volvót, igaz, hosszú
tengelytávja erre nem is teszi alkalmassá. Erdőbe a hibátlan fényezése miatt
féltem kivinni, de földúton, mezőn erőlködés és karosszéria-nyöszörgések nélkül
haladt az XC70. Összkerékhajtása így inkább télen lenne értékelhető, amikor
egyértelműen biztonságosabbá teszi a vezetést.
A nyugaton családi autóként használt Cross Country ára - 13 millió 20 ezer
forint - miatt Magyarországon főleg cégautóként fog szolgálni, pedig talán
kevesebb baleset lenne az utakon, ha mindenki Volvóval járna.
|