Honda Accord - lerágott csont. Már szinte
mindenféle kombinációban teszteltem, próbáltam, benzinmotor, dízelmotor, kombi,
limuzin, TypeS, s ezek különböző permutációi, ám a dízel, automata puttonyos még
hiányzott a skalptrófeáim közül. Nem haboztam, bepattantam a kedvenc
középkategóriás típusom volánja mögé, s együtt töltöttem vele egy hetet.
Amennyire lerágott csont az Accord, annyira nem tudom megunni a formáját.
Különösen a kombi tetszik, leginkább fehérben, de ez ellen a fekete ellen sem
tiltakoznék, ha a Honda épp egy ilyet szeretne „állandóra" a fenekem alá tolni.
Hosszú, széles és lapos; sportosan elegáns, menő, lehetne sorolni még a
jelzőket, de a lényeg, hogy pont annyira penge, hogy megnézzék, de ne irigykedjenek
rá BMW- vagy Mercedes-módra.
Kívülről bejön, bár valószínűleg csak a gyengénlátók, a félkegyelműek és az
ízlésficamosok sétálnak el mellette elismerő pillantások nélkül, másokat nem
hagy hidegen ez a Honda. Ezek után milyen a belseje? Kényelmes, tágas, világos.
Utóbbi a kárpitoknak és a kicsi, ám nyitható napfénytetőnek köszönhető, míg az
előbbiek a kocsi külső méreteiből adódnak. Szerencsére az üléseket sem az
átlagos japán alkathoz tervezték, nagyok és szélesek, van oldaltartásuk, a
háttámlájuk magas, s könyökre áll a könyöktámasz is, elöl-hátul, nincs mese. A
minőség jó, a design szintén rendben van, tán ezerszer leírtam már, hogy a
berendezések méltók a prémium kategóriához. Ahogy a csomagtartó űrmértéke is,
nem éppen teherhordó a Tourer, de legalább gombnyomásra nyílik és csukódik a
hatalmas és nehéz csomagtérfedél.
Most következik az, ami eddig még nem volt, a dízelmotor és az automata váltó
kombinációja. Átböngészve az Accord műszaki táblázatát, érdekes dolgokra
bukkanhatunk, ugyanis ez a dízel, nem az, ami a TypeS-ben dolgozik, legalábbis
a teljesítmény- és nyomatékadatokat figyelve, ráadásul az automata váltó is
csak ötfokozatú. Úgyhogy nem lepődtem meg a felettébb visszafogott gyári
menetteljesítményeken, még ha a 10,3-as gyorsulás nem sok jót is ígér.
Ám az élet nem igazolta a félelmeimet, meglepő módon egy pillanatig sem éreztem
lomhának a Hondát. Persze, hiszen nyomatékból viszont jutott bőven, a 350
Nm-nyi csúcsnyomaték 2000-től egészen 2500-as fordulatig a rendelkezésemre
állt. Ezért nem gond vele a lámpától való gyors elrajtolás, az országúti
előzés, vagy az autópályás száguldás, az Accord simán megoldja a finoman,
okosan dolgozó váltó segítségével. Jó vagy inkább plusz pontot érdemel, hogy
akár kézzel is beavatkozhattam, ha úgy hozta a kedvem, méghozzá a kormányra
rejtett fülecskék segítségével, sportosabbra véve ezzel a figurát egy-egy
szerpentinen. De nem ez jellemezte az egy hetes tesztet, hagytam, hadd tegye a
dolgát az automata szerkezet, gondoltam biztosan takarékosabb nálam. Nem is
kellett csalódnom benne, ha a 6,6 literes gyári adatot nem is sikerült hoznom,
azért a 7,1-es áltag sem rossz teljesítmény. Emellett viszonylag csendes
üzemben tartja a 2199 cm3-es erőforrást, mely egyébként hidegen hangosan
kerreg, hogy aztán melegen elcsendesedjen. A kormány viszont állandóan direkt,
így élvezet a kanyarvétel, a keményre hangolt futóművel magabiztosan vehetők
be a különböző élességű ívek. Pont emiatt azonban inkább csak a jobb minőségű aszfaltot szereti,
ezért speciel nem is lehet rá haragudni, csak az a baj, hogy hazánkban kevés
ilyet találni.
Immár csak a piszkos anyagiak vannak hátra, a legolcsóbb dízel Tourer 8 millió
599 ezer forintért vihető haza. Ám ez még nem az automata váltós változat,
azért 9 millió 49 ezer forintot kér az importőr, igen-igen jól felszerelt
Executive csomag esetén. Tulajdonképpen minden széria, csak a metálfény, a
bőrkárpit és a navigáció feláras, de én simán megspórolnám ezeket az extrákat.
Csak beülnék egy fehér kombi vezetőülésébe, s még az sem zavarna tovább, hogy
attól kezdve gázolajat kéne tankolnom.
