Már most előrebocsátom, hogy ez a cikk nem ad
választ ezekre a kérdésekre. Egyrészt nem ismerem a jövőt, hozzáteszem, sajnos,
mert akkor már a zsebemben lenne az ötös lottó főnyereménye, és néhány Ferrari
slusszkulcsa. Aztán nem látok bele sem az autógyárak lapjaiba, sem az emberek
fejébe. Egyébként meg nem is az én tisztem válaszolni, úgyhogy „hálisten"
rejtély marad a jövő.
Ezek a kérdések meg csak azért merültek fel bennem, mert végiggondolva az
utóbbi hetek, hónapok tesztautóit, rájöttem, hogy jóval többet ültem ilyen
gépekben, mint „rendes" autókban. Hyundai ix 35, Kia Sorento, Nissan Qashqai,
Mazda CX-7, Peugeot 3008, és még sorolhatnám a többieket, szóval nem rövid a
lista. Ráadásul nem tagadom, ahogy mások, én is szívesen járkálok ilyen
univerzális tudású SUV-okkal, simán el tudnék képzelni magam alá egy Juke-t
vagy egy Qashqai-t, vagy épp a most soron következő CR-V-t.
A CR-V-ben - a gyorsan megszokható, nagyon kellemes, általános
SUV-tulajdonságokon túl - leginkább az amerikai jellege fogott meg.
Kényelemorientáltsága, nagyvonalú felszereltsége, és nem utolsósorban az
automata váltója. Na, nézzük meg azért egy kicsit részletesebben.
Formailag semmi különöset nem nyújt a CR-V, egy átlagos szabadidő-autó.
Mondhatnám azt is, hogy az utca megszokott képéhez tartozik, különösen vele
autózva tűnt fel, hogy mennyi sorstársam van. Tehát valószínűsíthető, hogy
bejön az embereknek a formája, a kicsit előreharapó lökhárítójával, a kupékat
idéző oldalablakaival, vagy a csomagtér-ajtó hatszögletű kidomborodásával.
Különben tuti, hogy nem vennék ennyien. A keskeny, függőleges zárófények miatt
amúgy az utóbbi igen széles, ráadásul mélyről nyílik a magasba, ezáltal könnyű
telepakolni a hatalmas, alapra 955 literes csomagtartót. Szinte hihetetlen.
Visszatérve még a karosszériához, amúgy a 2010-es ráncfelvarrás során sem sokat
változott a CR-V, kicsit kozmetikáztak rajta itt-ott, új a hűtőmaszk, más a
lökhárító, de alapvetően maradt, „aki" volt.
Az utastérhez is csak mértékkel nyúltak a belsőépítészek, s csak helyeselni
tudom a döntésüket. Nézzék meg a képeket: mennyire hívogatóak, mennyire
otthonosak a sötét és puha bőrkárpitozású ülések, milyen nagy elöl és hátul a
tér, mintha valahol egy rejtett címkére rá lenne nyomva: Made in USA. A hátsó
sor tologatható, a támlák szöge változtatható, mindkét sorhoz jár a kartámasz,
pohártartókkal és tárolókkal kiegészítve, elöl pedig a hiányzó kardánalagút
miatt különösen jó és szabad a térérzet. Ehhez persze a hatalmas,
„elfüggönyözhető" panoráma üvegtető is hozzájárul, amely annyit javít az
utasterek hangulatán, hogy legszívesebben - a légzsákokhoz és a biztonsági
övekhez hasonlóan - kötelező tartozékká írnám elő.
A műszerfal és a középkonzol
kialakítása nem éppen forradalmi, de valószínűleg mindegyik kontinensen megfelel,
egyedül a játknak is béna vészvillogó-kapcsoló dobnám ki azonnal a CR-V-ből.
Egyébként a hifi és a klíma egyszerűen kezelhető, a műszerek könnyen
leolvashatók és szép az esti megvilágításuk, a magasba emelt automata váltó
választókarja remekül kézre áll. A kormány multifunkciós, innen vezérelhető a
távolság- és sebességtartó - pontosabban radaros tempomat - automatika, a zene,
s még ki tudja, mi.
Ugorgyunk, ahogy Pósalaki bácsi mondta anno, vagyis indítsunk, hadd fusson a
2.2-es dízelmotor 150 tagú ménese. Bizony, nem tévedés, míg az Accordban akár
180 lóerőt is tud ugyanez az aggregát, addig a nagy testű szabadidő-autónak meg
kell elégednie 30 lóval kevesebbel. És nyomatékból is kevesebb jutott neki
ugyanennyivel, de sebaj, mert a CR-V úgysem sportautó. A gyári adatok szintén
ezt támasztják alá: 10, 6 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/h-ra, illetve a
kezelési útmutatóban is van egy ehhez hasonló mondat: a CR-V-vel kanyarodjunk
lassabban, mint egy normál személyautóval, hisz magasabban van a súlypontja. Amúgy
meg a régi vágású, egyébként ötfokozatú automata váltó sem éppen a
versenypályák ördöge, országútra, normál autózáshoz és utazáshoz viszont ritka
kényelmes. Hogy mitől régi vágású? Elég megnézni a választókarját, és kiderül,
van neki direkt egyes és kettes fokozata, sőt egy oldalsó gomb megnyomásával a
hármas is reteszelhető.
Szóval a dízelmotor és az ötfokozatú automata váltó kombinációja, különösen a
radaros sebességtartó automatikával különösen kényelmessé teszi a CRV
vezetését, alacsony fordulatszámon, csendben utazhatjuk vele körbe akár egész
Európát. Az automata folyamatosan a nyomatékos zónában tartja a fordulatszámot,
a kabin csendes, az utazási komfort jó. Sietni is tud azért a Honda, de erősen
erőlködésszaga van a dolognak, mivel a váltó lassan reagál, így jobb a
békesség. A futómű egyébként felettébb kiszámítható és stabil, nem kell félni
extrém reakcióktól a kanyarokban vagy terhelésváltáskor, a kezelési útmutató
túlzottan óvatos. Teljesen automatikus összkerék-hajtási (Haldex-kuplungos) rendszere
sáros úton, télen is magabiztossá teszi, nagyobb szabad hasmagasságával jól
boldogul földúton. De nem terepjáró. Szerencsére ezt a fogyasztása is
alátámasztja, vegyes és átlagos körülmények között 7,9 liter gázolajat igényel
100 kilométerenként a CR-V.
Végül jöjjön az ár: a dízel és automata CR-V, Exe felszereltséggel 10,5 millió
forintért vihető haza, ennyiért cserébe többek között elektromos ülésállítást,
bőrkárpitozást, távolságtartó tempomatot, ráfutásra figyelmeztető rendszert,
kanyarba bevilágító xenon fényszórót is kapunk.
