De ne legyünk telhetetlenek, eljön még a Type-R
ideje, addig pedig érjük be ezzel a spéci 1,8-assal, a Sport Special
Editionnal. Mitől spéci? Máris sorolom. Hűtőmaszkját például a már sokat
emlegetett Type-R-től örökölte. Aztán ott vannak még a gyönyörű, 17 colos
grafitszínű felnijei. És... Ennyi. Illetve még az utastérben találkozhatunk egy
remek, bőr-szövet kombinációjú üléspárossal, de erről majd később.
Azaz nem sokban különbözik kívülről a Special Edition a többi Civictől, de nem
is baj. Talán már senki nem ütközik meg a Japán kompakt formáján, öt év alatt
bőven volt időnk megszokni, ugyanakkor még ennyi idő elteltével sem unalmas.
Bizony, az űrjármű az űrjármű maradt, nem sok követőre talált, kevesen mernek
ebben a kategóriában ekkorát kockáztatni. A Honda viszont meglépte, úgyhogy
lehet csodálni minden irányból, szemből, oldalról és hátulról, bőven akadnak
érdekes és szép megoldásai, vegyük példának a kilincsek kialakítását.
A hátsók alfásan rejtettek, az elsők pedig nyílhegyet formáznak. Ám amilyen szépek
az utóbbiak, olyan ciki a használatuk, a belső oldalon található nyitó -
műanyagból készült - gomb ropog, mikor megnyomjuk, állandó aggódást, félelmet
keltve bennünk, hogy pályafutása a legközelebbi alkalommal kettétörik.
Beszállásnál meg a fejünkre kell vigyáznunk, de több érdemi kritikát nehéz
felhozni a Civic-kel szemben, még a rossz kilátás és a 80-as évek
tisztítószeres flakonkupakjaira emlékeztető - középkonzoli - gombok sorolhatók ide.
Ez persze
inkább csak az én mániám, a kilátást pedig a tolatóradar orvosolja némileg,
mindenesetre simán együtt lehet élni az érdekes hátsó szélvédőjű japánnal. Már
csak azért is, mert az első ülések ugyancsak kényelmesek. Kagylósításuk pont
ideális, a bőr-szövet kárpitozással ráadásul tetszetősek. Hátul pedig bőséges a
helykínálat, de ezt már tudtuk, ahogy azt is, hogy jól variálható a Civic,
illetve, hogy a műszerfala futurisztikus. Így valakinek bejön, valakinek nem,
én mindenesetre élvezettel figyeltem a váltásra figyelmeztető lámpák
felvillanását vagy a fordulatszámmérő gyors mozgását.
Ezzel át is térek a motorra, ami a Honda Civic gyöngyszeme, ritka pörgős darab,
legszívesebben az összes gyár számára kötelezővé tenném a használatát ebben a
méretosztályban. A 140 lóerős erőforrás gombnyomásra indul, érdekes, hogy
előtte el kell fordítani a gyújtáskulcsot. De sebaj, az 1799 cm3-es aggregát
bőven kárpótol, igaz alacsony fordulatszámon semmi különöset nem nyújt. Ezzel a
Civic tökéletes városi, családi és női autó, a szervokormánnyal és a finoman
működő pedálokkal gyerekjáték az irányítása, remekül beválik a mindennapok
során.
Viszont ha egy kis szórakozásra, élményre vágyunk elég mélyebbre nyomni
a jobb oldali pedált, máris felgyorsulnak az események. 4000 felett
határozottan felélénkül a benzinmotor, hogy aztán 5500 felett belecsapjon a
lecsóba, és csak pörög és pörög, mintha sosem akarná abbahagyni. Közben már
veszettül üvölt, lelkesítően, sportosan, mintha pontosan tudná, hogy ezt várjuk
tőle. A váltás idejére felvillanó fények figyelmeztetnek, máris jöhet a
következő fokozat, a hatfokozatú váltó pontos, bírja a gyors mozdulatokat.
Kihasználva a teljes fordulatszám-tartományt, kapcsolás után újra a húzózónába
kerülünk, lehet tolni a gázt, s kapcsolni megint és megint. Gyorsan
végigzongorázhatók a fokozatok, hamar túlléphető a megengedett sebességhatár,
érdemes figyelni az órát, s kicsit lehiggadni.
Pedig a Civic csak úgy falja a kanyarokat, egyiket a másik után, jobbost,
balost, tökmindegy neki, csak az úthibákra nem árt odafigyelni, a
keresztbordákon hajlamos némi idegességre a hátulja. De ettől csak izgalmasabb,
a fék hatásos, vészhelyzetben pedig a menetstabilizáló „kapcsol". A fogyasztás
erősen lábfüggő, de sosem elviselhetetlen, a 7-től 11 literig tartó skálán
bármi kijöhet.
A Sport Edition sok-sok élményt, kiváló használhatóságot és rengeteg kényelmi
extrát nyújt a tulajdonosának, 5 millió 779 ezer forintért. Azért persze a
Type-R az igazi!
