Honda Civic TypeR Championship Edition - Vigyázat, nem játék!

Ki akartam tolni a szemét! Azt akartam, hogy üvöltsön! Meg akartam küzdeni vele! Nem mással, mint a nagy Ő-vel.

Aztán amikor a kezeim közé került... Persze, hogy kitoltam a szemét, úgy üvöltött, hogy olykor én is vele üvöltöttem, küzdöttünk becsülettel, mint férfi a férfival! Vigyázat, nem játékszer!

201 lóerő, 6,6-os gyorsulás, 235 km/h-s végsebesség, nem piskóta. Papíron és a való életben is akadnak ugyan nála jobbak; mármint erősebbek, gyorsabbak... De az élmény, amit nyújt, az egyszerűen fergeteges. Vagyis nem kell a hasonlítgatás!

Pedig nem vagyok valami túl nagy Honda-fan. Sosem voltam. Nem láttam bennük fantáziát, sem szépséget, sosem értetem az agyontuningolt, ám többnyire lepusztult streetracereket, még a Halálos iramban japán gépcsodái sem hoztak túlzottan lázba. Most meg... Az sem kizárt, hogy rajongó leszek!

S ennek nagyrészt - de nem kizárólagosan - a TypeR az oka! A külsejéről ezúttal keveset mesélnék, a formáját mindenki ismeri, talán csak annyit tennék hozzá, hogy a Championship Edition fehér fényezése kifejezetten jól megy az űrszekérhez, s azt a tézisemet is muszáj újragondolnom, hogy a fehér felni gagyi tuningkiegészítő. Akadnak még különbségek egy sima kis Civichez képest, meg lehet keresni azokat a képeken, de nem ez a lényeg.

Ahogy az utastér berendezése sem. Látványos, igen-igen ütős a piros-fekete kárpitozás: nekem nagyon bejön! Ugyanígy nyerő a műszerek piros megvilágítása. És combnál kicsit szűk, ám kanyarban, gyorsulásnál és lassulásnál nagyon király a sportülés: azok az oldaltámaszok! De akárcsak a külső, mindez - talán az ülés kivételével - másodlagos, unalmas tényezővé válik, miután megnyomtam a piros indítógombot a műszerfal bal oldalán.

A tűzijátékra azért még várni kell... Alapjáraton meglehetősen nyugodt a két literes szívómotor, az orgánuma szintén visszafogott. Várom, hogy bemelegedjen, szinte kibírhatatlan eme várakozás, a TypeR nem erre való.

Vagy mégis? 4000-es fordulatig ugyanis, abszolút normális, egy erős hétköznapi autóként vezethető, használható. Nem ordít, nem üvölt, csak teszi a dolgát, mindössze a keményebb kormány és pedálok tűn(het)nek fel az alaphoz képest. Meg a kemény rugózás, mert a futómű az kompromisszummentes, utálja az úthibákat, és nem hazudik, nem kényezteti el az utasokat.

Végre elérte a 1998 cm3-es motor az üzemmeleg hőmérsékletét, végre kitolhatom a szemét, s szabadjára engedi a hangját! Kettes! Lábam mélyebbre nyomja a gázpedált, a fordulatszámmérő mutatója átlépi a bűvös fordulatszám-határt - ami kb. 4000 -, és máris kezdenek felgyorsulni az események. De még hogy, csak bírjam követni őket. A fordulatszám immár 6000, nem veszem el a lábam a gázról, nyomom tovább, hol van még a piros mező, gyerünk, hajrá! S a TypeR nem tétovázik, veszett vágtába kezd, miközben még többet belead a 200 tagú ménes, 7000-nél érezni igazán, hogy  elemükben vannak a lovak. Mindez, gyorsabban megy végbe, mint ahogy most olvassák, a szívómotor üvölt, én vigyorgok, de lehet, hogy vicsorgok, a műszerfalon meg kigyulladnak a lámpák, ideje váltani, jöhet a harmadik. A váltó... Mintha magától, már a gondolatomra megtalálná a következő fokozatot, tökéletes, rövid úton jár, bírja a strapát. Alig esik vissza a fordulatszám, a Civic rohan, üvölt, nő a sebesség. A megengedett határokat már rég átléptük, de az orgia csak nem akar véget érni, és nem is akarom, hogy véget érjen. „Végülis nem azért van az ember segge alatt egy 200 lóerős hoth-hatch, hogy 90-nel poroszkáljon". Jön a kanyar, tehát fék. Azannyát! Ez bizony lehetne erősebb. Taposni kell rendesen, akkor aztán már fog rendesen. Másodszorra nem leszek felkészületlen. Amúgy sem kell túl nagyot lassítani, a Civic TypeR úgy ragaszkodik az aszfalthoz, mint, aki pontosan tudja, hogy az életünk múlhat rajta. Tapadnak a Bridgestone gumik is, persze még újak, kiváló állapotúak. És a sperr-difi is segít, bár a kormány kemény, pontosan, íven lehet kihúzni a kanyarból, épp úgy, ahogy előzetesen elképzelem. És még rossz úton, kanyarban sem ideges a fara, nem úgy, mint az alap Civicé. Persze, hogy oda kell rá figyelni, olykor küzdeni kell vele, de mit várunk a magyarországi utaktól, és a Civic TypeR sem mindenható. De ezt már feledteti a következő egyenes, a következő gyorsulás, csak taposom a gázpedált, váltok, amikor felvillanak a fények,  nincs megállás...

De újra leírom: a Civic TypeR nem játékszer! A 200 lóerőt, a magas utazósebességet, a jó gyorsulást nem árt tisztelni! A sebességérzet ugyanis alacsonyabb a valósnál, autópályán a hatfokozatú váltó pedig komfortossá teszi az utazást. Így könnyű elveszíteni, átlépni a józan ész diktálta határokat, a TypeR mindig benne van egy kis rosszalkodásban.

Mert nem akármilyen figura! Ez a 947-es, vagy akár a többi, a lényeg, hogy Civic TypeR legyen! Az sem árt, ha Championship Edition! Ja, hogy a fogyasztással vagy a helykínálattal mi újság?! Mekkora a csomagtartó? Nem tudom, nézzék meg a táblázatot, szerintem mindhárom rendben van, de ha Önt ez érdekli a leginkább, akkor nehogy TypeR-t vegyen!