Ma a
Chrysleré a feladat, hogy megnyissa a
sort, de a legtöbb, amit az amerikai gyártóról elmondhatok, hogy 2009-ben másik
kiállítási csarnokba került. Kitalálták? Hát persze, hogy az új anyuci, vagyis
a Fiat védőszárnyai alá költözött, s nagyjából a modellpalettája színe-javát
elhozta. Éppen csak a legizgalmasabb modellek hiányoztak; legközelebb talán már
biztatóbb lesz a helyzet.
A
Citroën bezzeg semmit nem bízott a véletlenre, a 90 éves márka
standján sorakoztak az újdonságok: az új C3, a DS3, és végül, de nem
utolsósorban a REVOLTe. Mind közül talán ez a legizgalmasabb, megér egy
hosszabb bemutatót, de egyelőre csak röviden róla. Szóval Kacsa is, meg nem is:
modernségét egyértelműen a legendás ős inspirálta, ugyanakkor szembehelyezkedik
annak legfőbb értékeivel. Színpompás és luxuskivitelű, intelligens és
technológiailag komplex, és vibrálóan élénk, nyoma sincs a 2CV puritánságának,
egyszerűségének és komótosságának. A városi kisautó mozgatásáról egy újratölthető
hibrid hajtáslánc gondoskodik, aminek köszönhetően akár teljesen tiszta üzemben
is képes haladni a REVOLTe.
A
Dacia következik: a román autógyár egy jópofa lakóautóval lepte meg a
közönséget. A YAV (Young Activity Vehicle)
a jókora méretű, ötüléses MCV alapjaira készül, belsejét azonban a
Hymerrel közösen gyökeresen átalakították. Kapott egy hatalmas „nyitható
kalapot", amely éjszakai fekhelyül szolgál, s a kabin hátsó része szintén
ágyakká alakítható. Jópofa koncepció, amely 2010 közepére valósággá válik,
Németországban 15 ezer euros áron kezdik meg forgalmazni. Ezzel pedig messze a
legolcsóbb kempingautó lesz.
Megint ömlengeni fogok, betűrendes körsétánk során ugyanis a
Ferrarihoz
érkeztünk. Márpedig az olasz autógyárról, illetve a termékeiről lehetetlen
elfogulatlanul beszélni, a legújabb tökéletes példa erre a 458 Italia.
Hihetetlen forma, hihetetlen tudást, menetdinamikát rejt, sajnos azonban csak
nagyon keveseknek adatik meg, hogy megízleljék ezt a fajta csodát. Michael
Schumacher ezen kiválasztottak között van, sőt ő is nagyban besegített a
fejlesztésbe.
A
FIAT Punto Evo továbbfejlesztéséhez talán nem vették igénybe az
egykori Forma1-es sztár segítségét, a városi kisautó mégis igen pofásra
sikeredett az „500-as beütésével". Egyébként különösen az új belső értékei
feltűnőek, szép a műszerfal és a középkonzol kialakítása, s hamarosan jöhetnek
az új Multiair motorok.
Egy évet még mindenképpen kell várnunk a
Ford új kompakt egyterű
családjára, az új C-MAX és a Grand C-MAX forgalmazása ugyanis 2010 végén
kezdődik meg Európában. Bizony, az amerikai-német autógyár is kibővíti
palettáját, s a hagyományos ötüléses mellé piacra dobja a plusz két személyes
változatát. Egyébként ez a kecses és sportos egyterű az első modell, amely a
Ford új, globális C padlólemezére épül, valamint motorjai között megtalálhatóak
lesz a hatékony és alacsony károsanyag-kibocsátású EcoBoost benzinmotor is.
Hamarosan részletesebben is bemutatjuk a C-MAX-ot.
Komolyan mondom, a
Hyundainál is csak kapkodtam a fejem, mindenhol
csupa-csupa új elektromos és nem elektromos, koncepció és szériamodell;
megjegyezni sem bírtam a sok információt. A legkevésbé talányos az ix-35 volt,
a Tucson utód terepjáró. Modern, élekkel szabdalt, divatos formát kapott, a
közel négy és fél méteres szabadidőautóban két benzines (1,6 GDI és 2.0
Theta-II)és két dízelmotor (R 2.0 és U-II 1.7) dolgozik majd. Aztán ott volt
még az ix-Metro, a sokoldalú városlakó; a Hyundai első Plug-in Hybridje
(otthoni hálózatról is tölthető), a Blue-Will, a 2010-től Koreában forgalmazott
elektromos i10, továbbá a 2 literes turbómotorral megvásárolható Genesis Coupe
és faceliftes Santa Fe. Komoly!
Majdnem kimaradt a
Hamann, pedig a német tuningcég igazán nem szolgált
rá, nem akármekkora standon, nem akármilyen modelleket állított ki. Az egykor
főként BMW és Mercedes modellek tuningolására szakosodott műhely mára
jelentősen kibővítette palettáját, áldozatai között akad Aston Martin, Ferrari,
Bentley, Lamborghini és még FIAT is. Méghozzá a legkisebb, a Hamann az 500-ast
vette kezelésbe. Alaposan átgyúrta kívül-belül, sőt speciálisan az Abarth-hoz
készített egy 265 lóerős turbómotort. Na, az lehet az igazán nagy móka!
Most már tényleg jöhet a
Jaguár, az indiai-brit cég az új XJ
„születését" ünnepelte. Mivel már korábban bemutattuk Önöknek, sétáljunk
tovább, méghozzá az olasz
Lamborghinihez. Hasonlóan a Ferrarihoz, az
Audi fennhatósága alá tartozó márka szintén elképesztő autókat készít, a
Reventon roadster változata egyszerűen lélegzetelállító. Mellette pedig
láthattuk a világ leggyorsabb divatbemutatóját, ezentúl Lamborghinibe is
öltözködhetünk.
De térjünk vissza még egy kicsit a „k" és az „m" betűhöz, kimaradt a
Kia és
a
Mazda, pedig vétek lenne elhallgatni a szélvédő nélküli MX-5 vagy az
egyterű Venga létét. Néha a kevesebb több, állítja a Mazda, a végletekig
lecsupaszított, radikális MX-5 Superlight a vezetési élmény legtisztább
megtestesülése. Pedig „csak" 126 lóerős, de futómű, kipufogó és „szélvédő"
tuninggal ellátott roadster kiváló menetdinamikával rendelkezik. Ezzel szemben
a Venga teljesen más erényekkel dicsekedhet, kevésbé szeles, sokkal inkább
tágas, dinamikus, középkategóriás egyterű. Hasonlóan a Ceedhez a Vengát is
Európában fogják gyártani, értékesítése pedig az év második felében indul meg.
A 4 méter hosszú, 2615 mm-es tengelytávval járó buszlimuzinhoz hét év általános
és tíz év átrozsdásodás elleni garancia, 440 literes csomagtér jár. Hajtását
két dízel és két benzines erőforrás biztosítja.
Mára már csak két „l" betűs márka van hátra, a
Lancia és a
Lexus.
Előbbi az Ypsilon újabb verziójával lepte meg a nőket, a lila Elle kifejezetten
nem ajánlott férfiaknak. Nem úgy a Lexus LF-CH, amely hibrid létére nagyon
vonzó autó, s kompakt méretével egyre többek számára elérhetővé teszi a
japán-amerikai luxusgyártót.
Holnap ismét jelentkezem a záró résszel. Így még lesz lehetőség arra, hogy a
teljes beszámolónkat elolvasva, kedvet kapva kocsiba pattanjanak, és a hétvégén
megtekintsék a Frankfurti Nemzetközi Autókiállítást.