|
Oldal 1 / 2
A rendszerváltás előtti időben egyfajta
presztízsmárkának számított hazánkban. Talán csak egy nagy Polski, vagy egy
Volga birtoklása járt nagyobb büszkeséggel - de ez csak viszonylag kevesek
számára adatott meg. A Trabant, Wartburg és Skoda tulajdonosok „ácsingoztak"
utána, modernebb, erősebb és megbízhatóbb volt cseh, illetve kelet-német
társainál, különösen a dupla kerek lámpás - 2106-os - számított menőnek a maga
idejében. Bizony, ahogy sokan kitalálták már, ezúttal a Szovjetunió, majd
később Oroszország büszkeségét, a Ladát ünnepeljük cikkünkben, mégpedig
negyvenéves születésnapja alkalmából.
  
A Lada/Zsiguli története 1966-ban indult, amikor a szovjet
kormány eldöntötte, hogy Togliattiban felépítenek egy személyautógyárat. 110
további helyszín közül esett a felső vezetés választása a Volga parti városra,
melynek igen-igen jó földrajzi és már meglévő gazdasági adottságai voltak. A
Moszkvától 1000 kilométerre, délkeletre, Oroszország európai részének
középpontjában fekvő Togliatti fekvése révén egyrészt összekötő kapcsot
jelentett a nagyhatalom ázsiai régióival, másrészt adott volt a Volga vízerőmű
miatt az építőipar. Később a fejlődést biztosító erőművet átkeresztelték
Zsigulira, ugyanúgy, mint a 270 éves múltra visszatekintő Sztavropolról
Togliattira. (Palmiro Togliatti olasz politikus volt.) Innentől kezdve már nem
volt megállás, a háromszor újjászületett, Vaszilij Tatisev - I. Péter cár
idejében- által alapított egykori erőd megállíthatatlanul óriási, 740 ezres
lakosú metropolisszá duzzadt, ahonnan immár 40 éve özönlenek a Ladák és
Zsigulik.
 
De ne szaladjunk ennyire előre az időben, egyelőre még csak ott tartunk, hogy a
szovjet kormány megállapodást kötött a Fiat konszernnel, melynek tárgya egy
autógyár felépítése, beüzemelése, valamint az 1965-ben Év autója díjat nyert
124-es Fiat licence-jogának átadása volt. Ebből a szerződésből jött létre a
VAZ, azaz a Volzhszky Automobil Művek. A fő összeszerelő sor felállítása
1969-ben kezdődött, 1970-ben pedig már kigördült a gyár kapujából az első
személyautó, amely a 2101-es nevet viselte.
A gyors siker nem utolsósorban Viktor Nikolajevics Poljakov érdeme volt, aki a
gyár megnyitásától kezdve a haláláig a Ladának szentelte az életét. 1966-tól
1975-ig a tomszki születésű, a II. világháborúban derekasan helytálló férfi
igazgatta a vállalatot, vezetésével 1973-ra az üzem elérte a tervezett 660 ezer
darabos éves kapacitást. Ezután 11 évig az autóiparért felelős miniszterként
dolgozott, később visszatért „szíve választottjához", és az AVTOVAZ Elemző Központjában
dolgozott.
  
Ebben az évben -1973 - nemcsak a termelés felfutása jelentett örömet a
szocialista dolgozóknak és vezetőknek, de arra is joggal lehettek büszkék, hogy
év végére több mint egy millió Lada hagyta el Togliattit. Ugyanakkor más
fronton is támadásba léptek a szovjetek, nemcsak a hazai rally-bajnokságban
indították el a 2101-es típust, de az Europe-73 Rally Tour rendezvényen is
brillíroztak a pilótáik, még az arany és ezüst kupát is hazavitték.
A gyár pedig ontotta a személygépkocsikat, időközben megjelent a 2101-es kombi
változata, valamint a 2103-as, majd később a 2106-os nevet viselő csúcsmodell.
A kombi elsősorban teherszállításra készült, s alapvetően nem különbözött a
szedántól, a dupla kereklámpás „sportváltozat" viszont más kategóriát
képviselt. Drágább, erősebb és biztonságosabb volt az alaptípusnál,
népszerűsége pedig szinte leállíthatatlanná tette a gyártását. 1974-ben
modernizálták a 2101-est, különösen az utastér komfortja javult, és olyan
biztonsági extrákat építettek a Ladába, mint a gyári tolatólámpa vagy a
fékfolyadék hiányára figyelmeztető visszajelző.
1977-ben újabb mérföldkőhöz érkezett a szovjet gyár, április 5-én megindult a
Niva sorozatgyártása. Érdekes, hogy a terepjáró nemcsak a kommunista blokkban
számított eladható, sőt technikailag fejlett modellnek, hanem a világ más
területein is megállta a helyét. Önhordó karosszériája ellenére ugyanis kiváló
képességekkel rendelkezik a Niva, jó példa erre, hogy akár az 58%-os emelkedőt
is leküzdi. Képességét a nemzetközi zsűri is elismerte, 1978-ban a brnoi
Nemzetközi Autó Show-n kategóriájának legjobbjává választották.
  
Még szintén
ugyanebben az évben elindították az Orosz Nemzeti Rallycross bajnokságban, ahol
aztán évekig meghatározó szerepet töltött be. Finoman felújított kiadása pedig
ma is fogy Nyugat-Európában, ezért nem kell csodálkozni rajta, amikor
Németországban, Franciaországban, vagy Angliában összefut az ember egy-egy ilyen
orosz csodával.
|
