
Egy tipikus - japán - japán hossza nem haladja meg
a 3 métert. Ellenben magas, karosszériája pedig kocka, illetve szögletes
formájú. Motorja maximum 800 cm3-es, és turbó lélegezteti. Vagy ez csak az én
kényszerképzetem?!
Igen is, meg nem is! Körülbelül tényleg így néz ki egy városi autó a túlzsúfolt
Japánban, de azért ott is akadnak más típusú modellek szépszámmal. A negyedik
generációs Odyssey pedig ilyen, családi egyterű vagy éppenséggel -
amerikanizálódva - minivan.
Ahogy már említettem immár a negyedik generáció kerül a kereskedésekbe, az
elődeihez képest teljes mértékben átformálva. Fejlesztésekor az volt a tervezők
célja, hogy az új Odyssey már az első pillantásra érzelmeket váltson ki az
emberekből, ezért nem véletlen a merész, különleges forma. Az új orr-rész éles
grafikákkal jellemzett, a fényszórók a lökhárító krómozott középső részéből
indulnak kifelé, míg a motorházfedélen domború V-vonal húzódik az első
hűtőmaszktól felfelé, hogy kifejezze a sebességet és az erőt. A keskeny
fényszórók merész látványt nyújtanak, oldalnézetből pedig feltűnő a lendületes
sziluett és a kocsi orrától a tető végéig húzódó egyetlen ívelt vonal. Ami a
hátulnézetet illeti, az utaskabin erősen elkeskenyedik, a lekerekített hátsó
ablakok pedig kompaktabbnak, a vízszintesen elhelyezkedő hátsó lámpák pedig
szélesebbnek láttatják a kabint.
A belső tér egyszerre modern, komfortos és kifinomult, a kétszintes, lágyan
ívelő műszerfal tágasságot sugall. A háromdimenziós, megvilágított műszerek és
visszajelzők a középen elhelyezett sebességmérő körül - a térben -
csoportosulnak, az audio, a klímavezérlés és a navigációs rendszer
kezelőszerveinek működtetése pofonegyszerű.
A tágas utastérben kényelmes elfér hét utas, ugyanakkor a mindössze 1.545 mm-es
magasság elég kompakt ahhoz, hogy az Odyssey beférjen a többszintes parkolók
többségébe. A hátsó ajtónyílások felső részének kiképzése folytán a harmadik
üléssorba se nehéz a bejutás, az innovatív műszaki megoldásoknak köszönhetően
pedig a fej és a lábtér is jócskán megnőtt az elődhöz képest. Egyébként a
második üléssorban a két szélső ülést egyaránt 25 mm-rel a jármű közepe felé
tolták el a lakberendezők, így V-alakú üléselrendezés miatt valamennyi utas
tisztán kilát előre. A második üléssor osztott, így a bal-, és a jobboldali,
illetve a középső támlarész külön-külön dönthető le, azaz nagyon sokféle
üléskonfiguráció hozható létre. A csomagtartó is nagyobb lett, könnyebb is
használni, mert a harmadik sor üléseinek elfektetése után a csomagtér
flexibilis padlója egészen a második üléssor üléstámláinak hátuljáig teljesen
sík.
A Honda Odyssey 2,4 literes DOHC i-VTEC motorja ötvözi a kimagasló
gazdaságosságot és az erőteljes teljesítményt, átlagfogyasztása a kategóriában
a legkedvezőbb (7,6 l/100 km), s minden fordulatszám-tartományban erőteljesen,
nyomatékosan reagál a gázpedál lenyomására. A nyomaték-átalakítóval ellátott
CVT váltómű segít a kimagasló gazdaságosság elérésében, ugyanakkor garantálja a
sima és kifinomult gyorsulást, így számos forgalmi helyzetben kényelmesebb az
utazás. A gazdaságosságot szolgáló módosítások, illetve a motor és a váltómű
tömegét csökkentő megoldások révén javult a fogyasztás, az ECON üzemmód pedig
lehetővé teszi a még gazdaságosabb autózást. Az alacsony tömegközéppontú
karosszéria és az átgondolt futómű szintén hozzájárul a kezes irányíthatósághoz
és a valamennyi utas számára kényelmes futáshoz.
Rengeteg biztonsági és vezetőt támogató berendezés jár az autóhoz, az aktív
sebességtartó automatika (ACC) és a sávtartó asszisztens (LKAS) például
autópályán a veszi le a vezetés terhének egy részét a sofőr válláról.
Valamennyi modell szériafelszerelésként kap adaptív EPS rendszert, amely a
menetstabilizáló elektronikával (VSA) együttműködve kormányzási segítséget
nyújt a még stabilabb irányítás érdekében. Az ütközés erejét mérséklő
fékrendszer (CMBS) és az E-előfeszítők (az első két ülésnél) pedig segítenek
felkészülni a balesetekre, illetve csökkentik a sérülést és a járműben keletkező
kárt, ha a baleset mégis megtörténik.
A Honda Odyssey igazi japán, forgalmazása már meg is kezdődött novemberben a
szigetországban. Később azonban valószínűleg Amerikába megy, illetve Európába
jön!