|
Írta: Admin Viewer
|
|
2011. december 15. csütörtök 20:38 |
Átfogó ellenőrzést tart a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken és szombaton az ittas vezetők kiszűrésére.
Kovács Károly rendőr százados ismertetése szerint az idén Hajdú-Biharban eddig 801 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ebből 50-et okoztak ittas személyek. Ez a balesetek 6,24 százaléka, szemben 2010 azonos időszakának 9,07 százalékos arányával. A tavalyi 893 balesetből 81 esetben volt ittas a vétkes sofőr, így az idén összességében több mint harmadával kevesebb balesetért volt felelős a vezetők ittassága. Kovács Károly azonban felhívta a figyelmet, hogy bár a kábítószer hatása alatt álló sofőrök száma ma még elenyésző, a növekvő drogfogyasztás miatt ez a probléma idővel egyre nagyobb kockázatot jelenthet a közlekedésben is. A közúti ellenőrzések kiterjednek a passzív biztonsági eszközök meglétére és használatára, a mozgásban elkövetett szabálysértések felderítésére, a járművek hatósági jelzéseinek meglétére, a járművek műszaki állapotának ellenőrzésére, körözött személyek, tárgyak, járművek felderítésére, valamint szállítmányok és rakományok ellenőrzésére is - ismertette a százados.
|
|
Utolsó frissités ( 2011. december 15. csütörtök 22:09 )
|