| Betűméretező |
|---|
| Partnereink | ||
|---|---|---|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Írta: Admin Viewer | |
| 2010. augusztus 26. csütörtök 22:27 | |
|
Rubens Barrichello: „Még vannak céljaim, így szóba sem kerül, hogy befejezzem”
A sportág egyik legnagyobb alakjává vált már az elmúlt 18 szezonban mutatott teljesítményével Rubens Barrichello, aki a hétvégi versenyével a 300. futamát teljesítheti Belgiumban. A Williams jelenlegi pilótája meglehetősen rögös utat járt be eddig a Forma-1-ben, és sokak szerint ő a legjobb azok közül a versenyzők közül, akik sosem nyertek világbajnoki címet.
Rubens Barrichello (teljes nevén: Rubens Gonçalves Barrichello) kilenc évesen kezdett el gokartozni - öt brazil bajnoki címet és két Dél-Amerika-bajnoki címet nyert -, majd 1989-ben autókra váltott és a negyedik helyen végzett a brazil Forma-Ford 1600 bajnokságban. 1990-ben Európába költözött és a Forma-Vauxhall-Lotus sorozatban (11. hely), valamint a Forma-Opel-Lotus sorozatban versenyzett, amelyet azonnal meg is nyert, hogy közben négy futamon aratott győzelmet: Zandvoortban, Silverstone-ban, Hockenheimben, Spa-Francorchamps-ban és Jerezben. A következő évben a West Surrey Racing Team pilótájaként a brit Formula-3-ban is győzött, majd 1992-ben a Forma-3000-be szerződött, és az összetettben azonnal harmadik lett. Ez jelentette számára álmai valóra válását, ugyanis 1993-ra leszerződtette a Jordan csapat, azaz F1-es versenyző vált belőle.
„Nagyon nehéz időszak volt ez számomra. Minden brazil sírva fakadt, ha eszébe jutott Ayrton, és abba bíztak, nem igaz az egész, és rövidesen felébrednek ebből a rémálomból. Ayrton rengeteget segített nekem a pályafutásom elején, mindig bíztatott, jókedvűen készült a versenyekre, éppen ezért az én emlékeimben nem a tragédia és a temetése képei maradtak meg, hanem az, ahogy mosolygott" - idézte fel F1-es mentota emlékét Barrichello. Ám magához tért a sokkból, és Spa-Francorchamps-ban megszerezte élete első pole pozícióját, és az év végén 19 pontjával a hatodik helyen végzett a világbajnoki pontversenyben.
„Hiába voltak nagy sikereink, mindenki tudta kis csapat a mienk, hisz kevesebb, mint 50 ember dolgozott akkor ott. Nagyon boldogan emlékszem vissza valamennyi dobogós helyezésre, és nagyon jó volt hallani Stewart szájából, hogy amikor dobogón lát, az mindig élete egyik legboldogabb napja" - jelentette ki a veterán brazil. Még sem ő tudta megszerezni az istálló első győzelmét, ugyanis a kaotikus Európa Nagydíjon csapattársa, Johnny Herbert győzött, míg Barrichellót a harmadik helyen intették le. Ám a sors kárpótolta, hisz a szezon végén leszerződtette a Ferrari.
„Sosem fogom ezt a napot elfelejteni. Rengeteg kockázatot vállaltam, de már annyira akartam a győzelmet, hogy abroncs nélkül is köröztem volna a siker érdekében. Az utolsó körben csak énekeltem, és arra figyeltem, nehogy valamit hibázzak. Nem akartam elhinni, de tudtam, hogy meg tudom csinálni. Sokat vártam rá, és végül sikerült. Azt hiszem láthatta mindenki, mi szakadt fel bennem, miközben átvettem a győztesnek járó díjat és eljátszották az én tiszteletemre a brazil himnuszt" - mesélt akkori érzéseiről. A szezon végén Barrichello 62 ponttal a világbajnokság negyedik helyén végzett, és csapattársával, Schumacherrel - aki megnyerte az egyéni világbajnokságot - együtt a konstruktőri világbajnoki címet is megszerezték a Ferrarinak.
„Legszívesebben mindenkivel kiabálni akartam volna, de tudtam, aláírt szerződésem alapján megtehették ezt velem. Alig tudtam visszatartani a könnyeimet, és hihetetlenül jólesett, amit a szurkolók tettek az eredményhirdetésnél. Csak azért maradtam ott, mert a legjobb autó volt az övék a Forma-1-ben. Én mindig csapatjátékos voltam, és pontosan tudom, ebben a sportágban mindig volt és lesz csapatutasítás, akár tiltják a szabályok, akár nem. Nem vagyok álszent, hogy másként nyilatkozzam erről" - vallott a csapatutasításról. A következő két évben két-két újabb futamgyőzelem, majd jött a 2005-ös év, amikor végleg elmérgesedett Barrichello és Schumacher viszonya: a hétszeres világbajnok Monacóban a hetedik helyért agresszíven megelőzte a brazilt az utolsó körben, csakhogy megmutassa, mi a sorrend csapaton beül. Barrichello a médiában is hangot adott nemtetszésének, „veszélyesnek" ítélve a manővert. A vége az lett, hogy felbontotta a szerződését a ferrarival, és a Hondához szerződött 2005 végén.
Barrichello ettől kezdve nagyon messzire került attól, hogy újra az élen harcoljon, sőt az a csúfság is megesett vele 2007-ben, hogy pont nélkül fejezte be a világbajnoki szezont. Ám erről a legkevésbé sem ő tehetett, hanem a gyenge autója. A szolgálatairól nem mondott le csapata, így 16. szezonjában, 2008-ban a Török Nagydíjon megdöntötte Ricardo Patrese a legtöbb F1-es versenyen való indulási csúcsát, és 257. versenyét teljesítette. A Honda tovább gyengélkedett, majd az év végén kiszállt, és úgy tűnt, vége Barrichello Forma-1-es pályafutásának. Hosszú várakozás után, 2009. februárjában végül a korábbi csapatfőnök, Ross Brawn vette meg a korábbi Honda csapatot és Brawn GP néven, brit színekben benevezte a 2009-es világbajnokságra. Barrichello helye is ekkor vált véglegessé, és a mezőny legidősebb tagjaként kis híján világbajnok lett az év végén: nyert két versenyt, többször állt dobogón, ám a bajnoki címet végül csapattársa, Jenson Button szerezte meg.
A szezont követően kiderült, a brazil veterán álmai csapatához, az ismét feltörekvő, és a Forma-1-ben egyetlen magyar cégként megjelenő HELL Energy által támogatott Williamshez igazolt. A döntést egyik fél sem bánta meg, sőt, szinte mindenki biztosra veszi, hogy 2011-ben a 19. szezonját kezdve Barrichello továbbra is Frank Williams csapatában versenyez tovább. „Mindig is szerettem volna a Williams pilótája lenni, és lám, ez az álmom is teljesült. A csapat segít nekem, mellettem áll, semmi másra nem kell koncentrálnom, csak a munkámra. Nagyon boldog vagyok a Williams-nél. Közös céljaink vannak még, éppen ezért szóba sem jöhet a visszavonulás. Majd egy nap, amikor úgy érzem, fizikailag nem állok készen, és az edzés, valamint a futás sem megy ugyanúgy, akkor befejezem. Ám most még azért küzdök, hogy a Williams újra futamot nyerhessen" - árulta el céljairól Barrichello.
Rubens Barrichello Szül. hely és idő: São Paulo, 1972. május 23. Családi állapota: felesége Silvana Giaffone, két fiuk van: a 2001-ben született Eduardo és a 2005-ben világra jött Fernando. Lakóhely: Monte-Carlo Állampolgárság: brazil F1-es pályafutása kezdete: 1993 Dél-Afrikai Nagydíj Eddigi csapatai: Jordan (1993-96), Stewart (1997-99), Ferrari (2000-05), Honda (2006-08), Brawn GP (2009), Williams (2010-) Nagydíjainak száma: 299 Eredményei: vb-cím 0, kétszer volt 2. (2002, 2004), kétszer 3. (2001, 2009) Futamgyőzelmek: 11 Dobogós helyezések: 68 Pole pozíció: 14 Leggyorsabb körök: 17 Világbajnoki pontok: 637 Első futamgyőzelem: 2000 Német Nagydíj
Utolsó futamgyőzelem: 2009 Olasz Nagydíj
Világbajnoki szereplés évek szerint Év Csapat Helyezés Pont 1993 Jordan 18. 2 1994 Jordan 6. 19 1995 Jordan 11. 11 1996 Jordan 8. 14 1997 Stewart 13. 6 1998 Stewart 12. 4 1999 Stewart 7. 21 2000 Ferrari 4. 62 2001 Ferrari 3. 56 2002 Ferrari 2. 77 2003 Ferrari 4. 65 2004 Ferrari 2. 114 2005 Ferrari 8. 38 2006 Honda 7. 30 2007 Honda 20. 0 2008 Honda 14. 11 2009 Brawn GP 3. 77
2010 Williams 11. 30
|
|
| Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:20 ) |
| < Előző | Következő > |
|---|







