|
Írta: Administrator
|
|
2007. június 29. péntek 11:55 |
Néhány napja hivatalos információk láttak
napvilágot az Alfa Romeo közeljövőre vonatkozó terveiről, ezek szerint az
olaszok két új típussal váltják le az öregecske kompakt modelljüket.
Régóta szó volt már az Alfa háza táján egy új - a
147-esnél kisebb - belépő modellről, amely kedvező árával és vagány
fellépésével a fiatalokat szólítaná meg, most úgy tűnik elérkezett az idő a
megvalósításra. Az új Junior - ára az előzetes tervek szerint 16 ezer eurótól
indulna - a háromajtós 147-est váltja le, 4 méteres hosszából pedig könnyen
megállapítható, hogy a Grande Punto módosított platformjára épül. Kicsi termete
ellenére igencsak ütős motorpalettával rendelkezik majd, a leggyengébb változat
ugyan csak 95 lovas, de a legerősebb GTA verzióban viszont kereken 230 lóerő
(1,8 turbó) tombol majd. Természetesen összkerékhajtással, és a többi
változathoz hasonlóan hatfokozatú váltóval.
A másik, nagyobb típus - amely egyelőre a 149-es nevet viseli - az ötajtós
147-est váltja le, hossza 30 centiméterrel veri a Juniort. Ennek köszönhetően
több helyet és lóerőt kínál majd az utasainak, persze drágábban is: az induló
ára 28 ezer euró körül alakul.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:39 )
|