|
Írta: Admin Viewer
|
|
2011. június 02. csütörtök 16:45 |
Az Autótechnika most megjelent számában (autotechnika.hu) az autófenntartó és -javító szakma sok érdekessége mellett az autósokat is érdeklő újdonságokat mutat be.
Gyakran olvashatjuk, hogy az autó jövőjét a fizikusok mai kutatómunkája, felfedezései határozzák meg. És nemcsak az élőké. Hogy mi köze van az autóülés hűtés/fűtésnek, Jean-Charles Peltier 19. századi francia fizikushoz – erről szól a Klímás autóülés című cikk.
Nagyszokolyai Iván főszerkesztő autószerelői szemmel böngészte át új Alaptörvényünket, s meghökkentő felfedezést tett: több cikkely be nem tartása esetén akár még bűncselekményt is elkövethet a gondatlan autószerelő.
Kóstolgatjuk a jövőt, a jövő kóstolgat minket – valahogy így van ez mostanság.
„Ott, valahol fent” már tudják, talán hosszabb távra is, hogy mi lesz a járművek jövője, nekünk azonban csak csepegtetik a tudni, vélni valókat. Konszernek építik jövőjüket, tesznek fel egy lapra, szinte mindent. A General Motors, nehéz évei után, miközben keményen fejlesztett, egy előttünk álló időszakra nézve a Voltec hajtásban látja a helyes utat, az üzleti sikert. Modelljeit, a Chevrolet Voltot, és az Opel Amperát mutatja be az Autótechnika új száma.
Olvashatunk még benne a Volvo hibrid nehézgépjárművéről, a Scania első euró VI-os motorjáról, a nappali menetjelző lámpa használatáról, és a szokásos aktuális hírek, rövidítéslexikon teszi hasznossá a szakfolyóiratot az autótechnika iránt érdeklődőknek.
|
|
Utolsó frissités ( 2011. június 02. csütörtök 17:44 )
|