Először persze azon kezdtünk gondolkodni, hogy mikor volt a kezünkben olyan auto, amit kulccsal kellett kinyitni. Amikor rájöttem, hogy a saját sportkocsim is így nyílik, már nem is volt olyan vicces. A távirányítós központi zár túl van misztifikálva. Ennek hiányában kicsit talán nehezebb feltörni az autót is. Kicsit nehéz skatulyázni a Venga-t, hiszen dobozos eredete ellenére stílusa van. Mert a Vengának stílusa van. Nem örökölte ugyan „rövid életű" felmenőjének, a No3-nak a különleges tető-szélvédő megoldását, de amúgy valóban feltűnően hasonlít a nagy sikert aratott koncepcióautóra. Mer más lenni, nem „másolja" a doboz formájú „minifurgon" társait, hanem jóval fiatalosabb, lendületesebb stílust képvisel.
Dinamikusan emelkedő övvonalával, széles nyomtávjával már álló helyzetben is tettre kész autó érzetét kelti a Venga; fényszórói, merész karaktervonala és hangsúlyos vállai pedig masszív, ám sportos külsőt kölcsönöznek számára. Jól néz ki, ráadásul még aerodinamikus is az új Kia egyterű, 0,31-es légellenállási mutatója a legjobb az osztályában. Nagy üvegfelületei nemcsak kiváló láthatóságot biztosítanak a vezetőnek, de az opcionális, kétrészes panorámatetővel kiegészítve rengeteg természetes fényt engednek be az utastérbe, javítva annak atmoszférájátA 4068 mm hosszú, 2615 mm-es tengelytávval bíró - emellett 1600 mm magas - Venga kabinjában amúgy sem lesz okuk panaszra az utasoknak.
Külső méretei alapján ugyan a kiskategóriás járművek közé sorolható, ám - felépítésének hála - a belső tere a jóval nagyobb autókéval vetekszik. További pozitívumként rengeteg innovatív megoldást kínál az utastér maximális kihasználásának lehetősége érdekében, a 440 literes, duplafenekű csomagtartó például pillanatok alatt 570 literesre növelhető, a 60/40 arányban osztott hátsó ülések előre-hátra csúsztathatóak és dönthetőek. S így akár 1253 literes, teljesen sík padlójú rakteret is kaphatunk.. A Venga azonban nemcsak tágasságával örvendezteti meg vásárlóinak szívét; stílusa, minősége és felszereltsége szintén rengeteg örömet okozhat. Elsőként tűnik fel az új, négyküllős kormánykerék, mely a jövőben a márka egyik ismertetőjegye lesz.
Természetesen magassága és távolsága is állítható, jobb és bal oldaláról pedig számos funkciót vezérelhet majd a sofőr. Jellegzetes megoldás a három hengerből álló műszercsoport is, mellette új felületű rádió, középkonzol kapott helyet. Alatta a padlókonzolban egy tárolótálca - USB és AUX iPOD® csatlakozókkal, melyeknél nem szabad használni az alattuk lévő tároló részt, ha egy pendrive be van dugva -, két pohártartó, valamint egy tágas tárolóhely várja az apróságainkat, kacatjainkat. Az elöl McPherson, hátul keresztirányú torziós lengőkaros felfüggesztést úgy hangolták, hogy megfelelő egyensúlyt nyújtson a kiváló utazási élmény és a kezelhetőség között, ennek érdekében a dízel és a benzines modellek két különböző - nitrogéngáz töltésű - lengéscsillapítóval kerülnek forgalomba - a motorok eltérő súlya miatt.
Az elektromos meghajtású szervokormány sebességfüggő, és minden Venga négytárcsás fékrendszerrel rója majd az utakat. A menetstabilizáló piactól függően széria vagy opció, a szilárd acélkarosszéria az integrált biztonsági rendszerrel - dupla első légzsák, első és hátsó függönylégzsák, stb... - kiegészítve alapáron jár a Vengákhoz. Az biztos, hogy az 1.4 literes motor elegendő választásnak bizonyul, ha bizonyos kompromisszumokra hajlandóak vagyunk. Ilyen az, hogy pontosan tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen előzési szituációkat vállalhatunk be.
Tudnunk kell azt is, hogy 130-as tempó mellett már elég hangos a 4000-et forduló motor. Azonban a remekül szóló alap hifi is jól el tudja nyomni a külső zajt. A legfájóbb mégis a magasnak mondható fogyasztás. Sikerült 5.5 literes átlagot is mennünk, de autópálya tempó mellett 9 liter fölé is ment a fogyasztás 100 kilométerenként. Vigyázni kell az oldalszélre is, hiszen a magas építéssel nem társult az alacsony súlypont.

Már 30-40 km/h-s oldalszélben is érhetnek meglepetések, ha nem kapaszkodunk rendesen a kormányban. Városi közlekedésben tökéletes családi választás lehet a Kia Venga, hiszen a hátsó tér is elegendő arra, hogy legalább két gyermeket és a hozzájuk társuló csomagokat hordjunk magunkkal. Az ára pedig alig 3.1 millió forint, amiért minden alapot megkapunk.