|
Korrekt! Talán ez a legjobb szó a Dacia Loganre,
amely a Renault által „feltámasztott” román autógyár első új
fejlesztésű terméke. A félig francia, félig román kocsi nagyszerűen
teljesített tesztünkön, az 1.6-os Laurate Plus modell simán hozta az
elvárásainkat. Pedig nem volt egyszerű dolga, hiszen nemcsak a magasabb
árából fakadó kritikusabb hozzáállásunkkal kellett megküzdeni, hanem az
előítéleteinkkel is.
|
Magyarországon
az emberek nagy része, hozzánk hasonlóan előítéletekkel rendelkezik,
amiket a Daciának is le kell küzdenie. Talán nem is alaptalanul, a
román márka ugyanis alaposan rászolgált a vásárlók „jóindulatára”,
amikor a 80-as évek végén gyatra autók exportjával próbálkozott. Az
1310 TX és 1310 TLX modellek „minőségéről és megbízhatóságáról” szinte
legendák keringtek, amelyeknek a többsége sajnos igaz is volt. Máig
emlékszem nagybátyámék szilvakék Daciájára, aminek a motorházteteje
tejeszacskót, cigarettásdobozt, és csikkeket is rejtett a
megvásárlásakor. A motor pedig mindössze 12 kilométert bírt ki az
átvételt követően, utána rögtön nagygenerál következett. Ezen kívül már
csak a csavarokat kellett meghúzni és a hátsó rugókat kellett rendbe
tenni, majd a Dacia évekig megbízhatóan működött. Olyannyira, hogy első
nyugati kirándulásaimat is ezzel teljesítettem, koromnál fogva persze
utasként. Hátul még három gyereknek is kényelmes volt a Dacia, ráadásul
a csomagtartót is alaposan meg lehetett pakolni. A második
születésnapját azonban már új családdal ünnepelte az 1310TX, mert
elkezdett rozsdásodni, de nagyon! A rendszerváltozás során a Daciák
kikoptak Magyarországról, visszatértek szülőhazájukba, ahol az olcsó
alkatrészek miatt kiváló vételnek számítottak.
|
|
|
Azonban
a Logannak, sőt szerintem a Daciának, nagyon kevés köze van az
elődeihez, a Renault befektetett energiája és pénze meghozta a
gyümölcsét. Ugyan nagyon olcsón megvásárolható, minősége azonban jó,
szolgáltatásai pedig kielégítőek. Az előítéletek azonban nem tűnnek el
azonnal, így történhetett meg, hogy a Logant sokan megmosolyogták.
Alaptalanul! Formája ugyan nem követi a legújabb divatot, szögletes
karosszériáját azonban cseppet sem kell szégyellnie. A közvetlen
vetélytársakkal összehasonlítva – Renault Thalia, Fiat Siena, vagy a
Ford Ikon –győztesen kerülne ki egy szépségversenyből, szerkesztőségünk
tetszését legalábbis jobban elnyerte. Persze sokat dobott a tesztautónk
külsején a Laurate Plus felszereltség esetén széria, ötküllős könnyűfém
felni, és a kerek első ködlámpa, világos fényezését pedig a
karosszérián teljesen végigfutó gumicsík védte. Mi azonban vásárlás
esetén a bordó fényezésre szavaznánk (hivatalosan talán torreádor
vörös), de ez már tényleg csak ízlés dolga.
|
Bár
az előbb az írtam, hogy a Logan versenytársai a Renault Thalia, Fiat
Siena, Ford Ikon trió közül kerülnek ki, valójában ez nem így van.
Inkább csak a kialakítását tekintve hasonlít rájuk a Logan, közös
bennük a nagy puttony, a méretes csomagtartó, azaz a limuzinforma. A
Dacia viszont jócskán túlnőtte őket, és ezúttal nem is annyira a hossz,
szélesség, magasság adatok az érdekesek, mint inkább a tengelytáv, ami
a Logan esetében pontosan 2630 milliméter. Szinte hihetetlen, de ez
alapján a román kocsi az alsó középkategóriás (Honda Civic, Peugeot
307, Opel Astra) modellekkel versenyzhet, miközben az alapváltozat ára
a kisautók szintjén mozog.
Méreteinek
megfelelően a Logan utastere sokat tud. A szögletes karosszéria eleve
kedvez a helykínálatnak, a tengelytáv hossza szintén. Így különösebb
probléma nélkül elfér 5 utas a kabinban, a hátsó pad formázása és a
viszonylag sík padló miatt még azon sem lesz vita, hogy ki üljön
középre.
Egyébként
a középső utasnak is jár fejtámla és biztonsági öv, előbbi kialakítása
viszont zavarja a kilátást hátra. Az első ülések is kényelmesek,
oldaltartásuk csekély, de mivel a Dacia elsősorban nem száguldásra,
versenyzésre született, nyugodtan elfelejthetjük ezt a hiányosságát.
Apró kényelmetlenség továbbá, hogy az ajtókon nincs jól megmarkolható
behúzó, viszont még ide is jutott egy kis darab szövet, otthonosabbá
téve a világos színkombinációjú utasteret. A műanyagok kemények, de
legalább nem sötétek, egyedül a műszerfal fekete. A középkonzolt fém
burkolat díszíti, körbeölelve a manuális klíma, a rádió és az
elektromos ablakemelő kezelőszerveit. Mivel az egész egy darabból
készült (műszerfal és a középkonzol), nagyon jók az illesztési rések
(nincsenek), és menet közben sem nyöszörög semmi. A műszerek
elrendezése logikus, könnyen leolvashatók, ennél a felszereltségi
szintnél a fedélzeti számítógép sem hiányzik. A computer felépítése és
működése Renault örökség, mindent tud, amire szükségünk lehet. Sőt, az
utasoldali légzsák kikapcsolható, a két első légzsákon kívül azonban
nem érdemes többet keresnünk. Tesztautónkban komfort felszereltségéhez
tartozott még a távirányításos központi zár és a négy elektromos ablak.
A viszonylag kicsi kesztyűtartót és utastéri társait (ajtózseb,
pohártartó) hatalmas, 510 literes csomagtartó egészíti ki. Nyílása nem
túl nagy, vagyis inkább az a baj, hogy a négyajtós karosszéria miatt a
hátsó ablak nem mozog az ajtóval együtt.
A
Logan tesztautónk motorházteteje alatt a Renault-kból jól ismert 8
szelepes, 1,6 egység lapul. Valószínűleg nem teljesítménye, hanem
megbízható konstrukciója és nyugodt karaktere miatt passzították a
Loganhez a mérnökök, de a 90 lóerős erőforrás egyébként sem rossz
választás. Gyári adatok szerint sem gyorsul rosszul, a valóságban
azonban talán még erősebbnek tűnt a Dacia. Talán a fokozatelosztások,
vagy az egyenletes teljesítményleadás miatt kifejezetten jó ritmusban
lehetett vele autózni, még az autópályán szabályos tempólimit felett
sem fogyott el. Persze azért nem versenyautó a Logan, ráadásul magas
fordulatszámon hangos a motor, és a futóműnek is jobban fekszik a
nyugodt stílus. Azonban az emelt kocsiszekrény ellenére teljesen
jóindulatúan viselkedik a kanyarokban, megdől ugyan, de vezetéséhez nem
kellenek külön vezetési kunsztok. Határhelyzetben alulkormányozottan
viselkedik, a kerekek csikorgása először mindenképpen figyelmeztet a
túlzott sebességre. A finom rugózás élmény a rossz városi utakon, a
magas futóműnek pszichikai szerepe is van, a jó minőségű (Continental)
téli gumikkal hóban is magabiztosan közlekedett a Dacia. A
szervokormánnyal könnyű manőverezni, az ABS-szel is rendelhető fékek
biztosan lassítják az autót. Az 1,6-os Logan nem a takarékosság
bajnoka, igaz a téli körülmények és a vezetési stílus sem az alacsony
fogyasztásnak kedvezett.
|
|
|
A
Dacia Logan jó kocsi, különösen igaz ez, ha figyelembe vesszük az árát.
Még a Laurate Plus felszereltségi szint ára sem túlzott, 2 és fél
millió forintért ötszemélyes utasterű, nagy csomagtartójú, viszonylag
jól felszerelt autót kapunk. Vannak hiányosságai is, a Dacia azonban
meggyőző ajánlat.
|